Vereség Norvégiától is

Shares

A magyar női kézilabda-válogatott sokáig vezetett, végül öt góllal kikapott a házigazdák csapatától a norvégiai Möbelringen Kupa szombati, második fordulójában.

Heidi Löke hét gólt szerzett. Fotó: Vidar Ruud/NTB Scanpix

A világbajnoki főpróbának számító felkészülési torna második fordulójában Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő házigazdákkal találkozott, akik a legutóbbi három olimpiából kettőt megnyertek, s tavaly Rióban a harmadik helyen végeztek.

A szombati, straumei mérkőzésen az első pár perc után nagyon hatékonnyá vált a magyarok védekezése, illetve több nagy védést bemutatott Bíró Blanka. A kapus a bravúrjaival magabiztosságot adott a védelemnek, a támadások pedig többször eredményesen zárultak, így a 17. percben 7-3-ra vezetett a magyar csapat. Ezt követően a norvégok megkezdték a felzárkózást, a szünetig egy gólra csökkentették hátrányukat.

Hirdetés

A pihenőt követően megint nőtt a különbség, de a 44. percre egyenlítettek a hazaiak, majd a hajráig fej fej mellett haladt a két együttes. Utoljára 23-23-nál volt egyenlő az állás, onnan azonban a norvégok – a magyar hibákat kihasználva – még hat gólt szereztek, miközben csak egyet kaptak.

A jövő pénteken kezdődő vb-n a magyar csapat Norvégiával egy csoportban szerepel.

Szöllősi-Zácsik Szandra: „A védekezésünk nagyot javult, ez segített támadásban, bő ötven percig jól ment a játék, talán a vb-n ez már hatvan percen keresztül így megy majd.”

Bíró Blanka: „Az oroszok ellen nem tudtunk mi kapusok hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Ma nagyon jól védekeztek a lányok a meccs nagy részében, így könnyebb volt segíteni is. A világbajnokságon szeretnénk még jobb eredményt elérni a norvégok ellen.”

Möbelringen Kupa, 2. forduló:

Norvégia-Magyarország 29-24 (11-12)
Norvégia: Grimsbö, Lunde (kapusok), Arntzen 2, Brattset 1, Christensen, Gigstad Fauske, Herrem 2, Kristiansen 5 (3), Kurtovic, Löke 7, Mörk 5, Mortensen Ingstad, Oftedal 3, Rösberg Jacobsen 1, Skogrand 1, Sa. Solberg 2.
Magyarország: Bíró, Janurik (kapusok), Bódi 2, Gávai, Görbicz, Háfra 4, Klivinyi 3, Kovács A. 5 (4), Kovacsics 2, Mayer 2, Mazák-Németh, Mészáros, Schatzl 2, Szekeres, Szöllősi-Zácsik 4, Tóth G.

Oroszország-Koreai Köztársaság 34-30 (16-14)

 Az állás: 1. Norvégia 4 pont (68-52), 2. Oroszország 4 (69-63), 3. Magyarország 0 (57-64), 4. Koreai Köztársaság 0 (58-73)

Vasárnap játsszák:
Magyarország – Koreai Köztársaság 16.00
Norvégia-Oroszország 18.15

Forrás: MKSZ/MTI

Kétgólos vereség az olimpiai bajnoktól