Veszprém: A PSG sokkal veszélyesebb lehet, mint a Plock volt!

Shares

Császár Gábor_12    Császár Gábor kulcsfigura lehet

Miután az MKB-MVM Veszprém magabiztosan elrendezte a Wisla Plock elleni visszavágón a férfi kézilabda BL-ben a legjobb nyolc közé jutás kérdését, ettől kezdve az érdeklődés a keddi sorsolásra terelődött. A Veszprém a legerősebbnek tartott együtteseket eleve nem kaphatta meg, akikkel egy kalapba került. Alulról viszont egyáltalán nem volt mindegy, kit juttat Ortega legénységének Fortuna?

Nos, az eredmény ismeretében elmondhatjuk: a Veszprém a lehetséges legkockázatosabb ellenfelet kapta a Paris SG-ben.

A Rhein-Neckar Löwent ugyan többen is elkerülni szerették volna, de a PSG legalább olyan kemény dió lehet, sőt! Állandó szakértőink – Kovács László mesteredző és Kovács Péter, a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakágvezetője (mindketten korábbi világválogatottak) – egymástól függetlenül, de egybehangzóan féltik a magyar bajnokot ettől az erőpróbától.

„A legjobb nyolc közé jutásért volt párosmeccsek eredményeit elnézve akár a Flensburg, akár a Metalurg Skopje szerencsésebb lehetett volna” – így Kovács László. „A PSG-ben pénz nem számít alapon rengeteg játékost összevásároltak, akik természetesen máról holnapra nem alkottak ütőképes együttest. A bevásárlás-sorozat egyik célszemélye éppen a korábbi veszprémi, Császár Gábor volt, aki számomra a PSG részéről a legnagyobb meglepetést okozta azzal, hogy a szezon folyamán csak igen kevés játéklehetőséget kapott. Ettől függetlenül nagyon „meleg” lehet ez a kétszer 60 perc, amelynek végkimenetelét illetően némi előnyt jelenthet az, hogy a visszavágót Veszprémben játszhatják.”

A 323-szoros egykori válogatott, Kovács Péter más oldalról közelítette meg a témát.

„Az előzmények nem egészen következetes módon zajlottak, hiszen korábban az EHF felelős vezetőitől is azt hallottam, hogy nem irányított, hanem vak sorsolással döntenek a negyeddöntők párosításairól” – dohogott az Évszázad Játékosa címmel is rendelkező, egykori Budapesti Honvédos kiválóság. „Ami a PSG-t illeti, szerintem a lehetséges legveszélyesebb riválist kapták a veszprémiek. A PSG finoman szólva is gyengécske szezont produkált, számukra a BL fínáléja az utolsó lehetőséget kínálja arra, hogy javítsanak a mérlegükön. Importból kerültek hozzájuk olyan világsztárok, mint Luc Abalo, Daniel Narcisse, Mikkel Hansen vagy éppen Igor Vori, bár utóbbi – szerintem – már túljutott pályája csúcsán.

Kovács Péter hibákra, gyengeségekre is felhívta a figyelmet.

„Láttam a csoportmeccsek sorában a Barcelona – PSG csoportrangadót is, amelyen a PSG 3-1-re ugyan még vezetett, ám utána a Barca 18-6-os vezetésig meg sem állt. Iszonyatos védekezési hibák kerültek felszínre a párizsiaknál, amiből a Veszprém is profitálhat. Talán még ennél is nagyobb hibának-hiányosságnak tartom, hogy  a világsztárok  mellett-mögött egyáltalán nincsenek ott a jó eredmény eléréséhez elengedhetetlenül szükséges „vízhordók”, akik valóban kiszolgálják a többieket. Nagyon érdekes és tanulságos két mérkőzést láthatunk majd  – remélhetőleg magyar sikerrel.