Veszprém büszkesége megkönnyezte az olimpiai bronzérmét

Lakiné Tóth-Harsányi Katalin (Fotók: jochapress.hu)

Az idő múlása miatt egyre kevesebben emlékezhetnek már arra, hogy a veszprémi Ipari Szakközépiskola Kádár utca felöli sportpályáján a hatvanas években veteményes kert volt. Ott termesztették a vegyipari technikum konyhájára a zöldséget. A jelenlegi, belvárosi tornaterem néven ismert területen pedig istálló állt, mellette sertésólak „illatoztak”.

Itt épült fel az öltözőépület és a kézilabda pálya, ahová 1966-ban megérkeztek a Debrecenben született Tóth-Harsányi nővérek. A húszéves Bori és a két évvel fiatalabb Kati, akik rövid időn belül a szurkolók kedvenceivé váltak. Négy évvel később, 1970-ben pedig a Bakony Vegyész csapatával bajnoki aranyérmet nyertek a legmagasabb osztályban.

„Ez azért történhetett meg vidéki csapattal, mert nagyságrendekkel többet dolgoztunk jó nevű, képzettebb riválisainknál – lapozott vissza emlékei közé Lakiné Tóth-Harsányi Katalin. – A néhány éve elhunyt kiváló edzőnk, Tóth Miklós hihetetlenül kemény munkát követelt tőlünk. Reggel hatkor már ott futottunk a Bakony-Művek lakótelepén. Szemünkbe fújt a havas eső. Lábunk alatt beszakadt a jeges kátyú. De a győzelmek, a bajnoki cím, a Magyar Kupa siker, a szurkolók öröme kárpótolt bennünket minden rosszért.”

Amikor még a Nosztalgia-válogatottban szerepelt…

– A Fradit, a Vasast megelőzni akkor hihetetlen bravúrnak számított. Indulni a Bajnokcsapatok Európa Kupájában maga volt a csoda. De miért nem sikerült többször?

„Mert már nem az „atya” volt az edzőnk, hanem Laurencz László. Amit Tóth Miklós szuggesztív személyiségével gyorsan és hatékonyan rendezni tudott a csapatnál, az Laurencz Lacinak sokkal nehezebben ment. A női együttes az egy más világ. A konfliktusok kezelése sohasem könnyű feladat. De már az ellenfelek is készültek ránk. Őket is több munkára kényszerítették edzőik és visszavették a hegemóniát. Akkor nagyon sok fővárosi együttes játszott az NB I-ben, ma fordított a helyzet.”

– Egy vidéki kis csapat a BEK-ben,  nemzetközi hírnevet is jelentett egyben.

„Megfelelő csarnok hiányában miatt Miskolcon kellett játszanunk. Bolgár és holland ellenfél után a világhírű Kijevvel mérkőztünk, amely szinte azonos volt a szovjet válogatottal. Igor Turcsin edző gárdájától nagyon kikaptunk idegenben, de a visszavágón megvertük őket. Ha jól emlékszem, ez másnak három évig nem sikerült ellenük.”

– Az is történelem már, amikor a Kádár utcában kigyúltak a fények és esti nemzetközi tornákat rendeztek olyan válogatottaknak, mint a szovjet, román, holland, vagy az NDK nemzeti csapata. A magyarról nem is beszélve.

„Na, az valami olyan élményt jelentett nekünk, mint amikor ma ötezer néző szurkol az arénában a fiúknak. Sajátos hangulata volt azoknak a nyáresti meccseknek. Háromezren állták körbe a pályát. Egyszer még a válogatott focisták is ott biztattak bennünket. Veszprém volt a sportág vidéki női fellegvára.”

– És a Tóth-Harsányi nővérek innen is eljutottak a montreali olimpiára, ahol bronzérmet nyert a válogatott Török Bódog kapitány vezetésével, aki már tizenegy évvel korábban világbajnoki aranyérmet szerzett együttesével. A kisebbik Tóth-Harsányi lány hazaérkezve elsírta magát férje nyakában.

– Az én drágám azzal vigasztalt, hogy lesz majd olyan, amikor büszke leszel erre a medálra. Igaza volt, mert egy hosszú ideig távol került a sikerektől a válogatott. Egyébként csak rosszabb gólkülönbségünk miatt csúsztunk a Szovjetunió és az NDK mögé.

– Mennyit ért az a bronzérem?

„Eszmei értéke a mai napig felbecsülhetetlen. Egyébként én harmincezer forintot kaptam érte. Hozzá tettük a spórolt pénzünket is és vettünk egy Zsigulit.

– Összeállítja az időszak legjobb válogatottját?

Lakiné válogatottjában Bujdosó Ágota a kapus

„Bujdosó – Csikeszné, Gódorné, Angyal, Fleckné, Bori és Vadászné.

– Milyen testvérek voltak a pályán a nővérével?

„Jók voltunk és vagyunk mindmáig. Irányítóként kiszolgáltam őt, hogy gólokat lőhessen átlövőként. De ezt el is várta. Aztán amikor eszébe jutott megkérdezte, hogy Kati, te már lőttél gólt? Akkor gyere, zárok neked.”

– A jobbra nézek, balra passzolok megoldás abszolút az ön specialitása volt.

„Csiha Magdival, a Fradi kiválóságával sokszor gyötörtük egymást a pályán. Egyszer úgy hozta az élet, hogy közösen néztünk egy meccs videóját. Talán az volt az első ilyen alkalom, amikor ilyet láthattunk. Egyszer csak Magdi önkéntelenül felkiáltott az egyik ilyen passzomnál, hogy „és ott megy a forintos labda ziccerbe.”

– Hogy látja a mai főszereplők teljesítményét?

„A férfi mezőnyben nagyon sok a külföldi játékos, ezért a magyar fiatalok háttérbe szorulnak. Ez a válogatottnál megbosszulhatja magát. A nőknél pedig nincs folyamatosan kiegyensúlyozott átlövő teljesítmény. Rendkívül hullámzó a játékuk. Nálunk ilyen nem volt. Klasszisaink mindig hozták a kötelezőt. Sterbinszky, Csíkné, Gódorné bombái rendszerint célba értek.”

  – Férje a legjobb magyar kosaras csapatok ellen játszhatott az élvonalban. Az Ön pályafutásából most szemezgettünk néhány nagy sikert. A három Laki lányból egy sem lett élsportoló, miért?

„Mert az nem törvényszerű, hogy sikeres sportoló szülők gyerekeiből is hasonló válik. Soha nem erőltettük nekik az élsportban való részvételt. A sors így akarta. Egyáltalán nem vagyunk emiatt szomorúak a Palival.”

– Az öt fiú unoka gondolom az élet legszebb ajándéka!

„De még mennyire hogy az! Orsi a családjával Németországban él. Ezért Gergőt, Petit és a négy hónapos Bencét csak keveset látjuk. Katim Zsomborját és Sámueljét viszont amikor csak akarjuk, hiszen közel laknak hozzánk. Visszatérve még egy gondolat erejéig a játékhoz. Rengeteget kaptam a sporttól, a kézilabdától. De azt gondolom, sokat is adtam. Így került nagyjából minden egyensúlyba. És ez így van jól.”

(Donát Tamás, Veszprém)