Veszprém: legbiztosabb győzelem, Szeged: legnagyobb meglepetés

Shares
Szeged_Pastor, 440

A legnagyobb meglepetés „mixere”, Carlos Pastor. Fotó: jochapress.hu

Az MVM Veszprém aratta a legsimább győzelmet – ráadásul idegenben –, a Mol-Pick Szeged keltette a legnagyobb meglepetést a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első mérkőzésein. Előbbi siker egyértelműen továbbjutást ér, utóbbit azonban még be kell teljesíteni a holnapi, kieli visszavágón.

A csoportok végeredményei visszatükröződtek a nyolcaddöntőkben is – egyetlen kivétellel. Az elsők, a Paris SG és a Barcelona eleve a nyolc közé ugrottak, a másodikok könnyedén intézték el idegenben is alsóházi ellenfelüket: a Veszprém a Zaporizzsját öt, a Kielce a Bresztet négy góllal verte, és gyakorlatilag negyeddöntős. A harmadikok is megtették az első határozott lépést a hatodikok otthonában, a Flensburg 28-27-re győzött Montpellier-ben, a Vardar Szkopje 30-30-as döntetlennel indult haza Plockból. Az egyik negyedik, a Rhein-Neckar Löwen is kicsikarta a 24-23-at az ötödik HC Zagreb csarnokában.

Az ugyancsak ötödik Szeged ellenben felborította a papírformát. Jó ötven percen át váltakozó, kétesélyes csatát vívott a háromszoros BL-győztes THW Kiellel, az utolsó nyolc percben viszont 7-1-gyel rohant át rajta, és küldte haza 33-29-cel.

Erre célzott Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke, amikor pár perccel a meccs lefújása után érdeklődésemre kijelentette: „A miénk az egyetlen csapat, amelyik a lejjebb rangsoroltak közül győzni tudott. Ez mindenképpen komoly siker, hát még ha a három, elhibázott hetesünket is belőttük volna! Bár az is igaz, hogy nem sokkal a vége előtt, kétgólos hátránynál mindenki boldogan kiegyezett volna ezzel a végeredménnyel.”

Juan Carlos Pastor vezetőedző is a hajrát emelte ki: „Kétszer is képesek voltunk a mérkőzés során hátrányból visszajönni, és még ennél is fontosabb, hogy ez egyszer a második félidőben sikerült. De ez még csak az első felvonás volt, tavaly tavaszi tapasztalataink alapján tudjuk, mi vár ránk Kielben.”

Akkor, a negyeddöntő visszavágóján 31-23-as pofon várt, de ez ma nem feltétlenül kiindulási alap. Már csak azért sem, mert az egy évvel ezelőtti összecsapás legeredményesebbje, a cseh Filip Jicha már a Barcelonát erősíti, és a katalán címvédővel csupán a következő körben akadhat össze a Szeged. Vagy a Kiel, amely természetesen a mínusz négy dacára sem kiesni készül.



[Customads id=646335]

Alfred Gislason
vezetőedző leszögezte, egészen másképp kell játszaniuk, hogy továbbjussanak, a veszprémi múltja miatt a Tisza partján még mindig közellenségnek számító Marko Vujin azért némileg bizakodóbbnak tűnt: „Természetesen nagyon csalódott vagyok, de semmi sincs veszve, a modern kézilabdában négy gól különbség nem a vég.”

Mi is azt reméljük, hogy inkább a kezdet, szegedi szempontból mindenképpen. Más kérdés, hogy a németek számára a vég kezdetét jelentené, ha egyetlen együttesük sem kerülne be a kölni Final Fourba. Erre a négyes végjáték 2010-es bevezetése óta nem akadt példa, idén viszont fennáll a veszélye: a Kielnek ugyebár a Szegeden és a Barcelonán, a Rhein-Neckar Löwennek a negyeddöntőben a Paris SG-n, a Flensburgnak ugyanebben a fázisban a Kielcén kellene túlvergődnie.

Nem kizárt, hogy valamelyikük hátszelet kap – e tekintetben is kész főnyeremény, hogy az MVM Veszprém a Szkopje–Plock párharc túlélőjével találkozik.

(magyaridok.hu / Ballai Attila)