Vetési Iván 2014-ről átvitt adósságai, a teljesség igénye nélkül

Ilyenkor év végén mindenhol leltároznak. Számba veszik az év során elvégzett dolgokat, örülnek a sikereknek, és esetleg elgondolkodnak azon, amit bármily okból nem tettek meg. Ugyan, miért nem sikerült ezt vagy azt megvalósítani? A jochapress.hu kedvenc sportági elnökével, Vetési Ivánnal beszélget el képzeletben, mert hogy Vetési úrral nem lehet, csak „füles baglyok” társaságában szót váltani. Ez pedig a hírhedt ötvenes években sem volt feltétlenül szükséges előfeltétele annak, hogy a jámbor állampolgárral bármi megtörténhessen…

Szóval tanuk és érdemi válaszok nélkül vagyok kénytelen néhány apróságot felemlíteni, amivel – szubjektív lényem szerint – Vetési úr markánsan adós maradt. Természetesen itt csak és kizárólag a kézilabdasporttal kapcsolatos dolgokról lehet szó, hiszen ő az MKSZ elnöke, immár 2011. nyara óta. Esetleges egyéb dolgaihoz sem közöm nincsen, sem nem érdekelnek azok.

Török Bódog

Természetesen bizonyos szubjektivitást előre is elvállalok, már ami a kínálatból történő szemezgetést illeti. Nem titkolom például, hogy rendkívül nagyra tartom Török Bódogot, akit kiemelkedően a legeredményesebb magyar kézilabdaedzőnek tartok. Immár több mint negyven éve, amióta az eredményeit követően volt szerencsém őt megismerni, majd sokszorosan élvezni kivételes szakmaisággal és kellő humorral is fűszerezett előadásait.

Mivel Vetési úr 2011-es „trónra lépését” követően nyilvánosan is elismerte, hogy a kézilabdasporttal kapcsolatos ismeretei meglehetős felszínesek, így az „uralkodását” megelőző időszakban nagy valószínűséggel nem is hallott Török Bódogról. Ez nem is lenne akkora főbenjáró bűn, ha az eltelt három és fél esztendőben igyekezett volna legalább egy kicsit utolérni magát választott sportága történetét, kiemelkedő személyiségeit illetően.

Ez az „utóképzés” azonban érzékelhetően mindmáig nem történt meg, hiszen Vetési úrnak máig sincs fogalma arról, ki is volt tulajdonképpen a 2012 végén, 88 évesen eltávozott Török Bódog! Ezért itt és most csak annyit mondanék – amolyan minimum ismétlésként -, hogy ez a székelyudvarhelyi származású ember 1955 és 1978 között, 23 éven át, megszakítás nélkül irányította a magyar női kézilabda válogatottat! Mindmáig az egyetlen magyar edző, aki elmondhatná magáról, hogy világbajnok csapatot formált Magyarország dicsőségére.

Mondom, ez már nagy hiba, főleg akkor, ha hozzáteszem, hogy a magyar női válogatottat mindössze egy esztendeig dirigált, sajnálatos módon korán eltávozott, norvég vendégszakember, Karl-Erik Böhn sokszorosan jobban megfogta Vetési úr fantáziáját. Böhn úr elért egy bronzérmet a felnőtt Eb-n, mielőtt egy BL-győzelmet úgy szalasztott el a Győri ETO-val, hogy a döntőt a kispadon ülve, közelről nézte.

Böhn úr – miért, miért nem – sajnálatos halálát követően nyolc hónappal már bronz mellszobrot kapott Győrben, feltehetően szövetségi erkölcsi és anyagi támogatással. Ez mind szép és jó, ennek mindenki örül. Az avatást követően annak is sokan örültek – Vetési úr már kevésbé! -, amikor augusztus 25-én, a szövetség sajtótájékoztatóján szerény személyem felvetette: örülünk Böhn úr bronz mellszobrának, de ezzel párhuzamosan azt is szóba hoztam, hogy Török Bódognak ezen az alapon teljes alakos szobrot kellene állítani, a két eredménysor több oktávnyi különbségének ismeretében.

Vetési úr jókora öngólt lőve azt válaszolta: ebben a kérdésben majd a Kegyeleti Bizottság fog nekem válaszolni. Nos, pontosan három hónap elteltével felhívtam Suti Endre urat, aki emelt hangon kikérte magának, hogy az általa vezetett bizottság nem kegyeleti, hanem Emlékbizottság! Még ez sem lett volna baj, hogy Vetési úr az általa működtetett bizottság nevét sem tudja. Az viszont annál inkább az, hogy amikor meghallotta a Böhn – Török összehasonlítást, nem vonta azonnal saját hatáskörbe a dolgok intézését és felgyorsítását.

Ilyesmiről szó sem volt, a kegyeleti (emlék) bizottság pedig immár négy hónap elteltével sem értesített, mi is a helyzet Török Bódoggal? Ha már egész alakos szobor nem lesz (miért nem?), hát legalább egy tisztességes méretű emléktábláról illett volna dönteni és réges-régen fel is szerelni, mondjuk a lakóház falára, még kedves felesége, Editke életében!? Ám ez így túl egyszerű lett volna, így ez is marad 2015-re…

Egyébként 2015 tavaszán emléktornát is rendeznek Karl-Erik Böhn tiszteletére, amire megint csak azt mondom, hogy nagyon szép és jó dolog. De adódik az újabb összehasonlítás: ha Böhn úrnak rendeznek, akkor Török Bódognak legalább úgy kijárna egy emléktorna, amiről „természetesen” megint szó sincs. Nyilván érdemtelensége hangoztatása mellett nem is kerül napirendre. Vagy a Nemzeti Kézilabda Akadémiát miért ne lehetne elnevezni Bogyi bácsiról, aki kivételes eredményessége mellett még hasonlóan népszerű is volt imádott sportágában.?.

Válasz erre sincs, miként arra sem, ugyan miért érdemelte ki e sorok elkövetője azt, hogy az új férfi kapitány, Talant Dujsebajev bemutatására szervezett sajtótájékoztatóra a meghívandók listájáról a nevem „véletlenül” lekerült. A „szövi” kommunikációs igazgatója, Ágai Kis András elég markáns módon kb. annyit válaszolt, hogy „ne is csodálkozzak” ezen… Ez kb. azt jelenti, hogy aki nem a szövetség szabvány szövegét közvetíti az olvasók felé, annak ilyen helyen nincs joga ott lenni? Mindezt persze a demokrácia jegyében hozta (hozták) meg, 2014 végén. Érdekes, nem?

Ami pedig a napokban véget ért, közös magyar-horvát rendezésű női kézilabda Eb-t illeti, ezzel kapcsolatosan végre egy kis önkritika is kicsúszott Vetési Iván száján. Elismerte ugyanis, hogy kicsit drágán adták a jegyeket (volt állítólag 16 ezer forintos, nem VIP-jegy is), ami Budapesten látványos bukfencet is eredményezett. Hiába hirdették meg ugyanis az utolsó pillanatban az egyet fizet, két jegyet kap akciót, a Papp László Arénában pénteken és vasárnap is több ezer üres szék árulkodott a kapzsiság eredményéről.

S ha már több ezer hely üresen maradt, végképp semmi nem indokolta, hogy ne hívják meg az egyetlen magyar világbajnok együttes, az 1965-ös női válogatott még élő, kilenc tagját – akár kísérőikkel együtt is – legalább a döntőre! Pedig a pomponos lányok valamelyik szünetben megkímélhették volna a nézőket káprázatos produkciójuktól, s a felszabaduló néhány percben bemutathatták volna ezeket a még élő világbajnok hölgyeket…

Persze a meghívás és a bemutatás is elmaradt. Majd talán a legközelebbi Európa-bajnokságon, amit Magyarország rendezhet, feltéve, hogy él még esetleg egy-két hölgy a mostani kilenc közül. Azt is valószínűsítve, hogy akkor már régen nem Vetési Iván lesz a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke…