Vetési Iván kinyírta volna, Mocsai Lajos megvédte Kovács Pétert!

Shares

Mocsai Lajos intelmezSzeptember 26-án ülést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége. A testület elfogadta a női válogatott világbajnoki felkészülési programját és a férfi nemzeti együttes Európa-bajnoki felkészülési tervezetét, valamint megtárgyalta a nyári ifjúsági és junior világversenyekről szóló beszámolókat, illetve az utánpótlás-válogatottak felkészülési programját. 

Az Elnökség Kovács Péter beszámolójának meghallgatása után úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az U19-es válogatottal a hazai rendezésű világbajnokságon 10. helyezést elérő szakvezető augusztus 31-én lejárt szerződését. Az Elnökség a férfi felnőtt NB I-ben immár Provident junior válogatott néven szereplő együttes élére 2014. augusztus 31-ig Csoknyai Istvánt nevezte ki. Amennyiben a csapat 2014. márciusában nem vívja ki a részvételt a 2014-es U20-as Európa-bajnokságra, abban az esetben Csoknyai István megbízatása automatikusan lejár 2014. március 31-ével. Az Elnökség egyben felkérte az MKSZ Szakmai és Versenybizottságát, hogy 2014. március 31-ig tegyen javaslatot az utánpótlás együttes új szakvezetőjére, aki 2014. szeptember 1-től – sikertelen Eb-kvalifikáció esetén 2014. áprilisától – főállásban látja el feladatát.Vetési Iván_JP

– Úgy vélem, Csoknyai István személyében ideális szakvezetőt találtunk a férfi NB I-ben is szereplő, a márciusi U20-as Eb-selejtezőre készülő csapat élére – mondta el Vetési Iván, az MKSZ elnöke. – A megoldás azonban ideiglenes, hiszen fontos, hogy minden válogatott csapat élén főállású szakember álljon. Gyurka János szeptemberben három mérkőzésen vezette az NB I-ben a csapatot, azonban ő is jelezte, hogy az U17-es válogatottal korábban megkezdett munkáját mindenképpen folytatni szeretné, és szakmailag is ez volt indokolt. A feladatra alkalmas és azt elvállaló trénerek közül mindegyik klubnál dolgozik, így átmenetileg Csoknyai Istvánt neveztük ki, akiben teljes a bizalmunk, és biztosak vagyunk benne, hogy eredményesen vezeti majd a csapatot már a márciusi selejtezőkön. Kovács Péter szerződése lejárt, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai vezetésével egyetértve az Elnökség úgy döntött, hogy a 10. helyet hozó U19-es világbajnokság után nem hosszabbítja meg szerződését, ugyanakkor számít Kovács Péter munkájára más területen.

Hirdetés

Eddig a hivatalos kommüniké, amely a lehetséges legszárazabb azok között, amelyeket mostanában olvashattam. Megtudhatjuk, hogy meghallgatták Kovács Pétert – aki egy nappal előbb még nem kapott meghívót az ő sorsáról döntő elnökségi ülésre! – és egyetlen szóval sem minősítik az általa leírtakat. Az már csak ismétlés, hogy nem kötnek szerződést a junior világbajnokságon 10. helyen végzett együttes szakvezetőjével. Ugyanakkor számít Kovács Péter munkájára más területen.

A „bólogató Jánosokkal” körülvett elnöknek, Vetési Ivánnak tehát nem sikerült egészen kitekernie Kovács Péter nyakát. Ez most nagy valószínűséggel Mocsai Lajos – a Kézilabda Akadémia igazgatója – egyértelmű és ellentmondást nem tűrő kiállása miatt nem történhetett meg. Mocsainak is vannak gyenge percei, de ez esetben a valós értékeket vette figyelembe és ki is állt mellettük. Ezért csak elismerés és gratuláció illeti!

Adódik a kérdés: miért nem szereti Vetési elnök Kovács Pétert? Mert hogy ki nem állja, az a napnál is világosabb. Annak idején, a legelső döntése is nyílt ellenszenvről tanúskodott, hiszen az akkor még létezett edzőbizottság (az akkori legmagasabb szakmai fórum a szövetségben) Kovács Pétert javasolta a női válogatott élére. Vetési úr ennek ellenére „keresztülverte” (még a régi elnökség asszisztálásával), hogy a norvég Karl-Erik Böhn legyen a kapitány.

Hirdetés

Kovács Péter_JP_kézi  Most azért döntött úgy, ahogy, mert a válogatott „csak” tizedik lett a 24 induló között. Semmi mást nem vizsgált, kizárólag az edzőt tette felelőssé a szerény helyezésért, aki tíz hetet készülhetett a kiválasztottakkal. Persze komoly hibái is vannak Kovács Péternek – akinek az elmúlt húsz év során ötször adtak kezet a férfi, illetve női kapitányság odaígérésére, de sosem tartották szavukat a mindenkori vezetők! -, ez tény. Péter nagyon szereti a kemény munkát, ami viszont nem minden ifjú sztárjelöltnek ízlett…Arról sem esett szó, hogy év közben milyen munkát végeztek klubjaikban a válogatottak, miként a bírók szerepét sem elemezte senki.

A lényeg a lényeg: Kovács Péter maga a kisördög, neki mennie kell, minél messzebb a kispadoktól, hogy minél kevesebbet ártson. Az pedig különösen sajnálatos, hogy Kovács esete nem egyedülálló, hiszen nem ő az egyetlen, akit megbuktattak-eltávolítottak, hogy ne legyen útban. Lehet sorolni a neveket, Török Bódogtól (1978) Kővári Árpádon (1996) és Mátéfi Eszteren (2010) keresztül.

A szakmához vajmi keveset értő Vetési Iván elnök pedig dolgozhat tovább. Kíváncsian várom, ki lesz a következő, „nem hozzáértő”, akit távol kell tartani az oktató-nevelő munkától. Nem érdekes, milyen a múltja, mit tud felvonultatni az edzői pályája során. A lényeg: nem tud gazsulálni, s mint ilyenre, nincs szükség Vetési Iván jól megválogatott holdudvarában…

(Forrás: MKSZ, JochaPress)