Vetési Iván megint össze-vissza beszél!
A Magyar Kézilabda Szövetség nagy hatalmú elnöke, Vetési Iván immár negyedik éve uralkodik az egyik legnépszerűbb sportág élén. Tör-zúz, világklasszisokat töröl le a sportág térképéről és egyéb jó tulajdonságai közül is kiemelkedik féktelen szereplési vágya.
A katari férfi világbajnokságot követően is öles nyilatkozatot adott, amelynek központi témája a házigazdák kétség kívül eléggé összevásárolt válogatottja volt. Ez a csapat – nyilván Vetési úr nem kis irigységére – elvergődött a világbajnoki döntőig, ahol azután végre megállította őket a sokkal rutinosabb és legalább olyan jó játékosokból álló francia nemzeti együttes.
Talán egy kicsit a szőlő is savanyú Vetési úrnak, elvégre jobb lett volna, ha a magyar válogatott is ott van az Öböl-menti pénzbirodalomban. Miért, miért nem, ez most nem jött össze, így „főnökünk” kétszeres kritikával illetheti az ott történteket, és szidhatja a dúsgazdag katariakat, akik egyébként valóban szépen beruháztak.
A szerepelhetnékben élharcos elnök úr közben néhány apróságot megint elfelejtett végiggondolni, mielőtt dörgedelmeit rázúdította volna a nagyvilágra.
Nevezetesen arról van szó, hogy Magyarország sokkal korábban belekezdett ebbe a „bevásárlósdiba”, amelynek eredményeként olyan kiválóságok is pályára léphettek a magyar férfi, illetve női válogatottban, mint Hernandez, Perez, Diaz, Zsitnyikov, Zubjuk, Ilyés, Krivokapic, Kuzmicsov, Puljezevic és Eklemovic, illetve Radulovic, Sirina, Mátéfi, Kovacsicz vagy éppen Zácsik – és a sor koránt sem teljes.
Vetési „doki” ezekre a nevekre természetesen nem emlékszik. Igaz, hol is volt ő például 2000-ben, amikor a női válogatott Sydneyben végül ezüstérmet szerzett. A kézilabdázásnak közelében sem, az biztos! Így arról sem feltétlenül értesült, hogy a 2000-es olimpián toronymagasan a legjobb magyar a Szerbiából érkezett és honosított Bojana Radulovic volt! Az a balkezes bombázó, aki nélkül az együttes aligha végzett volna az olimpiai torna második helyén.
Erre a felvetésre feltehetően Vetési úr legfeljebb olyan badarságot válaszolna, hogy az már régen volt. Ez igaz is, nem tegnapelőtt esett meg az eset. Ami egyben azt is bizonyítja, hogy ezt a fajta bevásárló gyakorlatot a magyar kézilabdázásban már jóval korábban bevezették. A katari forrásokhoz viszonyítva meglévő fillérjeinkből nem futhatta többre, mára pedig már egyre kevésbé vagyunk versenyképesek ebben a végképp eluralkodott játékos-piacgazdaságban.
A nagy honosításokról végképp lemaradva Vetési úr nyugodtan szidhatja a katariakat, intelmei garantáltan országon belül maradnak. Egyébként pedig valóban lennének olyan filléres ügyek is, ahol kitüntethetné magát az elnök, s olyanok is, amelyek még pénzbe sem kerülnének. Ám Vetési úr törekvései ugyancsak szelektívek. Olvasom a szövetség legutóbbi hírlevelének legelső alcímét: ”Karl-Erik Böhnre emlékezünk!” A kitűnő szakemberre, aki egy évig volt a válogatott irányítója és vezetésével Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a hölgykoszorú.
Böhn úr – akiről a jochapress.hu a legelsők között írt súlyos betegsége hallatán együttérzést kinyilvánító hangon – egy évvel előbb távozott végleg az élők sorából. Tiszteljük-becsüljük őt, emlékezzünk rá – teljes az összhang e témában az MKSZ és a jochapress.hu között. DE nagyon halkan feltenném a kérdést: ugyan mikor emlékezett meg az MKSZ a 2012. október 16-án, 88 éves korában elhunyt Török Bódogról halála első, majd második évfordulóján? Arról a Török Bódogról, aki nem egy, hanem 23 évig dirigálta a magyar női kézilabda válogatottat, sikerektől, hazai és nemzetközi elismertségtől övezve? Ja, hogy ő nem külföldi, esetünkben nem norvég volt, hanem „csak” magyar… S hogy nem csak egyetlen -megbecsült! – Eb-bronzban volt részvényes, hanem többek között a sportág egyetlen kispályás világbajnoki címéhez segítette a magyar kézilabdázást…
Ezt a szelektív gondolkodást – ha tehetném – lángszóróval irtanám! Mert adjuk meg mindenkinek a neki kijáró tiszteletet, őrizzük emlékét, jöjjön bármely országból is, de a saját nagyságainkat is becsüljük meg sikereiknek megfelelő módon. Az viszont abszurdum, hogy – ha már szomorú események is szóba kerülnek – a legeredményesebb magyar edző, Török Bódog temetésén Vetési elnök a leghátsó sorokban húzódott meg, a sírhoz pedig ki sem jött! Böhn úr norvégiai búcsúztatására viszont magyar delegáció tagjaként természetesen ő is „kiröppent”…
Hogy ezek az apróságok ugyan miért csak a jochapress.hu-nál jelenhetnek meg? Ez a tény érdekes kérdéseket vethetne fel. Jocha Károly ezért is a szövetség hivatalosan kinevezett ellensége. Szerintem pedig éppen fordítva áll a helyzet. Erről az oldalról nézve ugyanis Vetési Iván úr tűnik a sportág szakavatott rosszakarójának.
