Vigh László Magyar Zoltánt is képviselte Neszmélyen

Bár a nagyszerű pedagógus, a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium másfél évtizeden át volt igazgatója, Schlegel Oszkár immár ötödik esztendeje nincs közöttünk, sokoldalú és igen értékes munkássága révén úton-útfélen kénytelenek vagyunk rá emlékezni. 

Így volt ez csütörtökön este, a Komárom megyei Neszmélyen, a Községházán is, ahol a Schlegel Oszkár által életre hívott „Hídverő Olimpiai Baráti Kör” tartotta aktuális összejövetelét. A meghívott, rangos vendég pedig dr. Vígh László, a lólengést forradalmasító tornász mesteredző volt.

A szlovákiai Karván testvéregyesületet is működtető „Hídverők” elnöke, Maráczi Márta (a női tornászválogatott egykori szövetségi kapitánya) is ott volt a hallgatóság soraiban, akiket Janovics István polgármester köszöntött. Ezt követte Vigh László élménybeszámolója, amelyen a narrátornak alig-alig volt lehetősége, hogy a ritka, szusszanásnyi szüneteket kihasználva, új kérdéssel befolyásolja a dr. Vigh által felvetett témák sokaságának elemzését.

Természetesen a „visszaönállósodás” előtt álló TF (Testnevelési Főiskola) ma már nyugdíjas, egykori adjunktusa miközben felvázolta életútjának legfontosabb állomásait, sztorik sokaságával ejtette szó szerint ámulatba a megjelenteket. A világ legtermészetesebb dolgaként újra és ismét visszatért edzői pályafutása legnagyobb sikereit elért tanítványa, a ma már 60 éves dr. Magyar Zoltán személyéhez, a hozzá fűződő, egészen speciális kapcsolatrendszerhez. Színes monológjaiban felidézte azt a sok éven át tartó, kőkemény szembenállást, amely akkoriban jellemezte a mester és tanítványa közötti viszonyokat. Nem titkolta, hogy elhíresült keménysége mellett  minden pedagógiai trükkjére, csalafintaságára is szüksége volt ahhoz, hogy a célhoz vezető úton végig meg tudja tartani kivételesen tehetséges, ám annál szerényebb szorgalmú tanítványát.

A szó szerint az éjszakába nyúlt találkozóról mindenki úgy távozhatott, hogy emberileg és sportszakmailag is sokat kapott. Közelebb kerülhetett egy markáns egyéniséghez, akinek kivételesen eredményes szakmai munkája ugyan leginkább az 1976-ban és 1980-ban Magyar Zoltán által megnyert két olimpiai aranyéremben csúcsosodik ki, de az általa kimunkált lólengés elemek mindmáig kötelezően benne vannak a világversenyek részvevőinek gyakorlataiban.