Világbajnok irányítót igazolt a Győri ETO

Shares

OftedalA következő szezontól a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a világ- és Európa-bajnok Stine Oftedal.

A bajnoki címvédő klub szerdai közleménye szerint a francia Issy Paris csapatától érkezett 25 esztendős norvég játékos három évre kötelezte el magát a győriekhez.

„Klubunk továbbra is egy olyan keret kialakításán dolgozik, amely a legmagasabb célokért tud küzdeni az elkövetkezendő szezonokban is” – idézi a kommüniké Bartha Csabát, a klub elnökét, aki kiemelte, ezen az úton egy újabb jelentős lépés Stine Oftedal szerződtetése. „Agilis, sikerorientált játékosról van szó, aki már nagyon várja, hogy a Audi ETO-ban szerepelhessen. Bízunk benne, hogy személyében olyan sportoló érkezik Győrbe, aki a jövő években is meghatározó szereplője lesz csapatunknak.”

Hirdetés

„Nem tudom szavakba önteni az érzést, hogy végre itt lehetek. Számomra egy álom vált valóra azzal, hogy Győrbe igazolhattam az Audi ETO-hoz” – hangsúlyozta Stine Oftedal, aki hozzátette, honfitársai rengeteg jót meséltek a győri csapatról és a szurkolókról. „Úgy érzem, a Párizsban eltöltött évek után jó helyre igazoltam, szeretnék még jobb játékos lenni és szeretnék sok-sok trófeát nyerni győri színekben. Természetesen jól ismerem a csapatot, várom a közös munkát leendő társaimmal.”

Oftedal a norvég válogatottal 2011-ben és 2015-ben világbajnoki címet ünnepelhetett, emellett háromszoros Európa-bajnok (2010, 2014, 2016), míg a riói olimpián tavaly bronzérmet nyert a nemzeti együttessel.

Sima győri siker

A címvédő és listavezető Győr simán, kilencgólos különbséggel verte a vendég Debrecent a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló:

Győri Audi ETO KC – DVSC-TVP 32-23 (19-10)
ETO: Grimsbö, Kiss (kapusok), Amorim 4, Bódi 1, Broch 4, Elghaoui 4, Görbicz 3 (1), Groot 4, Hársfalvi 1, Knedliková 1, Mörk 7 (1), Pál, Puhalák 3, Varga E.. Edző: Ambros Martin.
DVSC: Horváth-Pásztor, Lajtos (kapusok), Csáki 4 (3), Despotovic 2, Garbuz 4, Jezsikava 2, Kelemen 4, Marincsák 3, Pénzes, Punko 1, Sirián 1, Siska 1, Szabó D., Szabó P., Tóvizi, Varsányi 1. Edző: Tone Tiselj.

A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 17 16 1 – 568-361 33 pont
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 15 12 1 2 474-360 25
3. Érd 15 12 1 2 424-372 25
4. Dunaújvárosi Kohász KA 15 10 – 5 438-376 20
5. Ipress Center-Vác 15 9 1 5 421-393 19
6. DVSC-TVP 16 7 3 6 426-411 17
7. Alba Fehérvár KC 15 7 – 8 406-393 14
8. Siófok KC 15 6 1 8 430-410 13
9. MTK Budapest 15 5 1 9 372-450 11
10. Budaörs 16 4 2 10 398-484 10
11. EUbility Group-Békéscsaba 15 3 2 10 347-403 8
12. Kisvárda-Master Good 15 3 1 11 368-420 7
13. Mosonmagyaróvár 14 3 1 10 328-386 7
14. Elios-Kispest 14 1 1 12 349-530 3

(MTI)