Világklasszis kézilabdázók Faludi Mihály idejében
Faludi Mihály nem kevesebb, mint tíz esztendeig irányította a magyar férfi kézilabda válogatottat. Ez idő alatt több világklasszis is megfordult a kezei alatt.
Faludi Mihály szentendrei otthonában. Fotó: JochaPress
– Ön hozta reflektorfénybe a később 323 válogatottságig jutott Kovács Pétert is?
– Péter egy kisebb kanyar után került hozzám. Miután szóltam az ifik főnökének, akinek a nevét sem tudom már, hogy adja át nekem Pétert, a pasi erre a hétvégén „dafke” elvezényelte őt egy ifjúsági meccsre. Erre én ezt az embert azonnal kirúgtam. Péter egy tehetséges és igen szorgalmas játékos volt, akire egyébként hárman dolgoztak a csapatban. Viszont volt olyan nemzetközi mérkőzésünk, amelyen 13 kísérletből 12 gólt lőtt!
– Az 1974-es világbajnokságra már a kemény edzésekkel készültek?
– Sokat futottunk, ezt igen fontosnak tartottam. Bevezettem a korábbi finn csodafutó, Paavo Nurmi módszerét, amelynek lényege a szakaszosság volt. A futást követően jött a medicinlabda, amit mindenkinek hoznia kellett magával. Az egyik játékos közölte, hogy ő nem hozott, mire a másik azonnal odaszólt: én szívesen odaadom az enyémet. Ez utóbbival közöltem, intézze úgy, hogy az edzés végére már ne legyen a mátraházi edzőtáborban!
A 70 éves Varga Istvánt Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség egykori elnöke köszöntötte – Fotó: JochaPress
– Varga István egy másik klasszis volt, a Honvédban, majd a válogatottban is.
– Ő óriási tehetség volt, de állandóan huzakodott az edzőkkel, „aprította” őket! Mindig volt valami baja, mondandója, amivel zavarta a közös munka folyamatosságát. Amikor már tárgyalt a Debrecennel, egy alkalommal az edzés kezdetekor ruhában ült az öltözőben. Szó nélkül otthagytam, mire elkezdett hisztizni. A válogatottban is bármikor képes volt meglepetést okozni. Egy alkalommal éppen a megbeszéltekkel ellentétes dolgot vitt végbe, erre leültettem a kispadra és ottfelejtettem a meccs végéig. Éveken át nem hívtam be a válogatottba, csak Montreal előtt, mert néhány héttel korábban a kanadaiak egy tatai edzőmeccsen kiütötték Kovács Pétert. Ám az olimpián sem volt sok köszönet Varga játékában. Sajnálom, mert sokkal többre is vihette volna.
Szilágyi István és Kovács Péte. Fotó: JochaPress
– 1974-ben a világbajnokságon hetedikek lettünk, a montreali olimpián pedig hatodikok. Az igazán nagy sikerek azonban elkerülték Önt és együttesét.
– 1979-ben, a dániai vébén történteket mindenki ismeri. A románok három másodperccel a játékidő lejártát követően dobták a győztes góljukat. Hiába óvtunk, azt is elutasították. 1980-ban megint egy gólon múlt, hogy nem döntőt játszottunk az olimpián, végül negyedikek lettünk. Az 1982-es világbajnokságon pedig két másodperccel a lefújás előtt kapott szabaddobást Jugoszlávia, amit Elezovics értékesített. Ott az első négy helyett végül a 9-10. helyért játszhattunk. A válogatottak közül Kovács Péter mellett elsősorban Szilágyi István emelhető ki, de a világválogatott szélső, Kontra Zsolt és poszttársa, Kenyeres József is külön minősítést érdemelnek. A fő vonal progresszív volt, mégsem lettem maradéktalanul elégedett, pedig öt játékosunkat (Bartalos Bélát, Kenyeres Jóskát, Kontra Zsoltot, Kovács Pétert és Szilágyi Istvánt) is meghívták a világválogatottba. 1982-re akkora tekintélyünk lett a nemzetközi porondon, hogy a Deutsche Handball Woche című német szaklap a legnagyobb meglepetésekre is esélyes csapatként harangozott be minket az 1982-es, NSZK-beli világbajnokság előtt. Azután ez az igazán nagy eredmény már benne is maradt a válogatottunkban. Azt azért megkockáztatom, ha akkor az új Budapesti Sportcsarnokban nem a nők, hanem a férfiak rendezhettek volna világbajnokságot, akár aranyérmesek is lehettünk volna.
– Nem így történt, Ön pedig vette a kalapját és külföldön folytatta.
– Már nem éreztem az a nagy kohéziót a fiúkban, mint korábban. Ráadásul Kuvaitból meg is hívtak, az OTSH viszont nehezen engedett el, de csak odaértem. Négy évig dolgoztam ott, s ez idő alatt Ázsia-bajnokságot nyert a válogatottjuk, a világbajnokságon pedig két európai csapatot is legyőzve szereztük meg a 12. helyet. Mégsem hosszabbították meg a szerződésemet, mert egy jugoszláviai edző „megfúrt”. Végül így jártam jól, mert még azon a napon ajánlatot kaptam az Egyesült Arab Emírségek kézilabda szövetségének elnökétől. Dubajban azután hathónapos semmittevés következett, a bajnokság el sem kezdődött. Szerencsére „villámmal” átigazolhattam az Egyesült Államokba, ahol azt várták el, hogy nyerjük meg a Pánamerikai Játékokat. Miután ez sikerült, 1988-ban, Szöulban a hetedik helyen zártunk. Büszke vagyok rá, hogy személyesen George Bush amerikai elnök is gratulált nekem egy levélben…
– 1988-ban már nyugdíjasként a BHG szerződtette, majd egy évet egy kuvaiti klubban is eltöltött, onnan fél éves kanyart tett Komlóra, hogy azután mégis a BHG legyen az utolsó klubja. 1993-ban vonult végleg vissza.
– Ide jöttek hárman is a Standard utódától, a BHG-tól Baranyai Istvánnal, a sportkör elnökével az élen.. Az elnök a szívemre apellált. Arra kért, hogy ha már éppen ott kezdtem a pályafutásomat, fejezzem is ott be az edzőséget. Igent mondtam és Magyar Kupa döntőt is játszhattunk. Másfél évvel később végül csak a BHG lett az utolsó csapatom. Ekkor Laurencz Lászlót mentették fel, s engem hívtak tűzoltónak, hogy mentsem meg az együttest a kieséstől. Ez sikerült, én pedig nem vállaltam újabb munkákat.
Vranjes képtelen egyéni foglalkozásokra. Fotó: JochaPress
– Immár negyedszázada élvezi a boldog nyugdíjasok életét. Hullámzó egészségégi állapotban telt el ez a nem csekély idő, de egyvalami fix pont maradt az életében: folyamatosan figyeli kedvenc sportága eseményeit, történéseit.
– A hírszolgálatom még mindig jól működik, a tévében pedig gyakorlatilag minden, elérhető meccset megnézek. Így láthatom, milyen óriási a fejlődés üteme. Büszke vagyok, hogy ebben a sportágban dolgozhattam, s hogy ritka kivételként négy országban is szövetségi kapitány lehettem! Sok minden tetszik, más dolgokkal viszont nem értek egyet. Itt van például a férfi válogatott esete: a veszprémi klubjában maximálisan elfoglalt vezetőedző, Vranjes fizikailag képtelen arra, hogy a válogatottaknak például egyéni foglalkozásokat tartson. Azt sem értettem, hogyan nélkülözhette a legutóbbi Eb-n a szélsőket, akiknek szerepe világszerte látványosan felértékelődőben van. S ha már neveket is szóba hozok, megemlíteném: én kovács Lászlót tenném meg szakmai irányítónak, és mellette még két edzőt foglalkoztatnék a válogatottaknál, akik sehol máshol nem dolgozhatnának!
– Érdekelne, Ön hogyan értékeli a válogatott keretek összetételét?
– A nőknél egyszerűen nincs képzett átlövő. A játékosok leginkább csak szaladgálnak, abban bízva, hogy azután majd csak összejön valami. Szerintem a helyzeteket nem keresgélni kell, hanem kialakítani azokat. Azzal sem értek egyet, hogy jöttek a külföldiek, érkezésükkel egy akkora klasszist, mint Görbicz Anita, egy pillanat alatt feláldozták és kitették az oldalvonalra.
Faludi szerint Görbicz Anitát hamar feláldozták. Fotó: JochaPress.hu
– A férfiaknál jobb az alaphelyzet – folytatta Faludi. – A Bánhidi Bence – Bodó Richárd kettős legalább olyan tehetséges, mint annak idején Kovács Péter volt. Ezeket az embereket azonban össze kellene dolgozni, ami komoly időráfordítást igényelne, erre azonban nincs elég alkalom. Az sem tetszik, hogy a Veszprém rendre nem játszatja azokat, akiknek a válogatottban kellene majd helytállniuk! Egyáltalán, ha megkérdezhetem: a Veszprém, a Szeged vagy a Győr kap a TAO-pénzekből? És ha igen, mire fordítják?
– Úgy tűnik, Ön nem túlzottan lelkesedik a külföldiekre épülő, mindinkább csak nevükben magyar klubokért?
– Szerintem az igazi öröm akkor tör ki az emberből, ha a magyarok nyernek valahol. Emlékezzen csak, még nem olyan régen volt. Micsoda érzelmek szabadultak fel a magyar labdarúgó válogatottnak az Eb-n a legjobb 16 közé jutásával párhuzamosan. Azért egy külföldinek külön is gratulálnék. Ez pedig a portugál labdarúgók edzője, aki az Eb-n az ellenünk volt 3-3-as döntetlennel, zseniális módon átvezette fiait egy gyengébb ágra. Mi pedig megkaptuk a belgákat és velük a négygólos oktatást arról, milyen is a modern labdarúgás!
(jochapress / Jocha Károly)
