Villámgyőzelemmel döntős a Békéscsaba

Shares

BRSE_ZagrebA Békéscsaba rendkívül simán, három játszmában múlta felül a szlovén Nova KBM Branik Maribor együttesét a női röplabda Közép-európai Liga zágrábi négyes döntőjének szombati első mérkőzésén, ezzel bejutott a fináléba.

Az első szettet 15:10-es vezetés után magabiztosan nyerték a békéscsabai lányok 25:15-re. A második játszmában is végig a háromszoros magyar bajnok akarata érvényesült, 8:4-es vezetésük után fokozatosan növelték előnyüket, és végül 25:12-re hozták a szettet. A harmadik játékban jól kezdett a Maribor, és 6:2-re elhúzott.

A csabaiak nem adták fel, és 7:7-re egyenlítettek, majd a vezetést is átvették 13:9-re. A folytatásban még 16:14-re feljött a Maribor, de ezt követően biztosan nyerte 25:17-re a szettet, és ezzel 3:0-ra a mérkőzést is a BRSE.

Hirdetés

A találkozó mindössze 68 percig tartott.

Szasa Nedeljkovics, a Linamar-Békéscsabai RSE vezetőedzője: — Sokat készültünk a mérkőzésre. Maximálisan betartottuk a megbeszélteket, a kellő figyelemmel és adrenalinnal játszottunk, ez volt a mai siker titka. Tudjuk miért érkeztünk, holnap a kupa elhódítása a célunk!

A magyar bajnok és kupagyőztes a vasárnapi döntőben a szlovén Caltcit Ljubljanával találkozik.

Női Közép-európai Liga, négyes döntő (Zágráb):

Elődöntő:
Linamar-BRSE – Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 3-0 (15, 12, 17)
Békéscsaba: Tálas 6, Szakmáry 9, Bodnár 9, Szmirnova 11, Matics 14, Clement 4. Cs.: Molcsányi (liberó). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
Maribor: Kaucic 3, Najdic 1, Sobocan 5, Planinsec 8, Mlakar 6, Blagne 4. Cs.: Koskelo (liberó), Jerala, Pintar, Kosenina. Vezetőedző: Bruno Najdic.

Caltcit Ljubljana (szlovén) – Mladost Zagreb (horvát) 3-1 (-24, 11, 11, 19)

Forrás: Beol.hu/MTI