Vinczét érdekli a szövetségi kapitányi poszt

Shares

vincze_balazsVincze Balázst érdekli a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztja, vonzza a feladat, de egyelőre klubcsapatára, az A-Híd OSC-Újbudára figyel.

A tréner az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön arra a felvetésre, foglalkoztatja-e, hogy – Benedek Tibor távozásával – őt is a lehetséges jelöltek között említik, úgy reagált: „nyilván vonz a feladat”.

Ugyanakkor hozzátette, szerinte azért nem kell ezzel egyelőre foglalkozni, mert nincs információ arról, hogy „az új elnökség milyen formában szeretné és egyáltalán kivel ezt a posztot betöltetni, mármint hogy kinevezéssel vagy pályázattal”.

 „Akkor, amikor ennek aktualitása lesz, akkor majd az ember foglalkozik vele, ha egyáltalán az a grémium, amely erről dönt, meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján döntene, és esetleg azokat a neveket, amelyek felmerülnek” – folytatta.

Arra a kérdésre, hogy adott esetben pályázna-e, előbb megismételte, hogy nem aktuális a felvetés, majd némi unszolásra kijelentette: érdekli a szövetségi kapitányi poszt.

„Nyilván, szerintem mindenkit érdekelne, aki elkezdett edzősködni és van egy vágya, hogy az egyik legjobb válogatottat vagy a minden idők legerősebb tradíciójával rendelkező válogatottat, amely történetesen a magyar válogatott, egy olimpiai ciklusban vezesse, olimpiára kijuttassa, és ott a legjobb eredményt érje el” – mondta.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre a klubcsapata előtt álló feladatokra koncentrál, arra, hogy itthon és a nemzetközi porondon is eredményesen szerepeljen.

„Olyan eredményt tudtunk elérni, amely bizakodásra adhat okot. Megnyugvásra semmiképpen sem, de bizakodásra mindenképpen” – utalt a Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért zajló párharcban a Verona felett aratott szerda esti 10-6-os győzelemre.

„Az elképzelések többé-kevésbé megvalósultak” – értékelte a tapasztaltakat. „A négy gól nagy öröm. Ha valaki a mérkőzés előtt azt mondja, hogy néggyel nyerünk egy olyan csapat ellen, amely 12 napja Egerben legyőzte a főtáblára igyekvő Egert, akkor arra azt gondoltam volna, hogy el is tudom fogadni. De a párharc még nem dőlt el” – hangsúlyozta.

A szerdai mérkőzésen 65 százalékos hatékonysággal védett Bisztritsányi Dávid, aki a műsorban elmondta, ebben a csapatban benne van, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is aranyérmes legyen és szerinte a Bajnokok Ligájában is vérmes reményeik lehetnek.
 „Ezeknek a céloknak az eléréséhez azonban lépésről lépésre kell haladni” – hangsúlyozta.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés: 

A Híd-OSC-Újbuda – Sport Management Verona 10-6 (1-2, 3-1, 3-1, 3-2)
Gól: Brguljan 2, Nikics 2, Zalánki 2, Bátori 1, Bundschuch 1, Hegedűs 1, Seman 1, ill. Mirarchi 3, Bini 1, Deserti 1, Luongo 1.

Primorje Rijeka – ZF-Eger 6–12 (1–4, 0–3, 2–2, 3–3)
Gól: Tkac, Radu, Vukicevic, Power, Vrlic, Peros, ill. Erdélyi 3, Kovács G. 2, Bedő 2, Milos Csuk 2, Hosnyánszky, Hárai, Vapenszki.

AN Brescia (olasz) – Jadran Carine Herceg Novi (montenegrói) 14-5 (1-1, 2-2, 5-1, 6-1)
Waspo Hannover (német) – Digi Nagyvárad (román) 12-7 (5-0, 4-2, 2-3, 1-2)

A visszavágókat november 9-én rendezik.

A főtábla beosztása

A csoport:

Olympiakosz Pireusz (görög)
Szolnoki Dózsa-Közgép
Olympique Nice (francia)
Spandau Berlin (német)
A-Híd OSC-Újbuda vagy Verona
Brescia vagy Jadran Herceg Novi

B csoport: 

Jug Dubrovnik (horvát)
Pro Recco (olasz)
CNA Barceloneta (spanyol)
Partizan Belgrád (szerb)
Hannover vagy Nagyvárad
ZF-Eger vagy Primorje Rijeka

A Bajnokok Ligája Hatos Döntőjét május 25. és 27. között rendezik Budapesten.

Forrás: m4sport.hu/waterpolo.hu