Virth Balázs: Boginak pillangón nagyobbak az esélyei

Shares

Virth Balázs már mesteredzőként utazott ki a kvangdzsui vizes világbajnokságra, úgyhogy nem mondhatnánk, hogy most ismerte meg a nevét a közvélemény. Hiszen óriási szerepe volt Gyurta Dani káprázatos diadalmenetében a Széles Sándor irányította team kulcsfigurájaként. Mégis, amikor 2015 decemberében Kapás Boglárka megkereste, hogy vele szeretne dolgozni, új, dicsőséges korszak kezdődött a pályafutásában. Amit itt, Kvangdzsuban világbajnoki aranyérem koronázott meg. És még hol van a vége…?!

(fotó: MTI/Kovács Tamás)

2010. augusztus 16-át írtuk, délután fél öt múlt hat perccel, amikor a Singapore Sports School oldalról nyitott uszodájában a vízbe vetették magukat a 200 méteres női pillangóúszás döntőjének résztvevői, köztük Kapás Boglárka, a BVSC 17 éves, törékeny, vasággyal együtt ötven kilós üdvöskéje. Az első Ifjúsági Olimpia versenyei zajlottak, Jacques Rogge, az akkori NOB-elnök megvalósult álma még nem igazán hozta lázba a világ sportszerető közvéleményét. Kilenc évvel ezelőtt így tudósítottam a versenyekről:

Szingapúrban még étlapon volt a pillangó

„A világ egyik leggazdagabb országában halálbüntetés jár a drogkereskedésért, ötszáz dollárra büntetik azt, aki a metrón eszik vagy iszik, ezer dolláros bírságra számíthatnak a szemetelők, viszont legális és nyílt a prostitúció. Továbbá mindennap esik az eső, legalább két órát, a napot még eddig nem láttuk, cserébe folyton harminc fokos, fullasztó a hőség.

Hirdetés

Ebben a környezetben zajlik lassan egy hete az első ifjúsági olimpia, ebben a félig koloniál stílusú, félig hipermodern szigetvárosban, amelyet a Maláj-félszigettől egy alig egy kilométer széles csatorna, Szumátra szigetétől pedig a világ legforgalmasabb tengerszorosa, a tizenhat kilométer széles Malaka-szoros választ el. Évente ötvenezer hajó kel itt át, a világ tengeri kereskedelmi forgalmának egynegyede bonyolódik a Föld legforgalmasabb kikötőjében.

Ha egy családba gyerek születik, a csemete mindent megkap ingyen az államtól, az oktatástól (az egyetemig bezárólag) kezdve a saját lakásig, ha viszont egy második gyerek is születik, az összes addig felvett juttatást vissza kell fizetni. Ha pedig véletlenül becsúszik egy harmadik, akkor már brutális különadó is sújtja az óvatlan famíliát. Így gondoskodnak arról, nehogy túlnépesedjen a négy és félmilliós városállam.

Pénteken aztán végre megtelt a Singapore Sports School félig fedett, félig nyitott uszodájának lelátója. Ott volt a nézők között egy ötszörös és egy kétszeres felnőtt olimpiai bajnok is: Egerszegi Krisztina és Gyulay Zsolt a magyar küldöttség nagyköveteiként nézik a versenyeket. Pénteken volt mit nézniük.

Kapás Boglárka már a pekingi olimpián is ott volt tizenöt évesen, most pedig, tizenhét évesen olimpiai bajnok lett – persze csak ifjúsági. Nem számított esélyesnek négyszáz gyorson, nem ő volt a leggyorsabb délelőtt, de olyan taktikát dolgozott ki neki edzője, Nagy Péter, amilyet Gyurta Dánielnek szokott Széles Sándor: Kapás a második kétszázat gyorsabban teljesítette (2:04.88), mint az elsőt (2:05.49), s az összidő, a 4:10.37 perc nemcsak azt jelentette, hogy négy testhossz előnnyel győzött, hanem ezzel a Margitszigeten is hatodik tudott volna lenni. „Megnyertem a kétszáz pillangót és a négyszáz gyorsot, második lettem kétszáz gyorson, ennél szebb olimpiát el sem képzelhettem magamnak” – lelkendezett a BVSC törékeny klasszisa.”

A 200 pillangón 2:08.72 perces egyéni csúccsal győzött Bogi, olyan idővel, amivel most, Kvangdzsuban is döntős lehetett volna. Télen, Eindhovenben még rajthoz állt ebben a számban a rövid pályás Eb-n – tizedik lett -, de aztán, úgy tűnt, örökre elfelejtette ezt az úszásnemet.

Klub- és edzőváltás 2016 januárjában

Ahhoz, hogy újra pillangózni kezdjen, megannyi körülmény összejátszására volt szükség. Ezek közül talán a legfontosabb Virth Balázs feltűnése volt Kapás életében. De erről már meséljen a 41 éves mesteredző.

„2015 decemberében történt, hogy először szóba került az együttműködésünk, és 2016-ban kezdtük a közös munkát az UTE-ban – idézi fel Balázs a kvangdzsui párás, forró éjszakában, a járdaszegély kövén ülve a három és fél évvel ezelőtti, mindkettejük számára sorsfordító találkozást. – Addig a BVSC-ben úszott Bogi, világéletében Nagy Péter volt az edzője, vele érte el addigi sikereit, többek között a 2015-ös kazanyi világbajnokságon az 1500 méter gyors bronzérmét, a 15:47.09-es szédületes országos csúcsot. Hogy Bogi miért döntött 2015 végén a klub- és edzőváltás mellett, azt én nem akarom feszegetni, nem rám tartozik, már csak azért sem, mert Petivel kimondottan jóban vagyunk.”

Bármi volt is az ok, Kapás átigazolt az Újpestbe, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel mellé. Elkezdődött a közös munka.

„Augusztusban jött a riói olimpia, nem egészen kilenc hónapunk volt arra, hogy megismerjük egymást. Szóval, megjött Bogi, és tavasszal itt volt az országos bajnokság, ahol 200-tól 1500-ig minden gyorsúszó számot megnyert, szó sem volt a pillangóról. Munkából mentünk Győrbe, az ob-re, nagyon sok számban indult, és remekelt, egészen közel úszott a csúcsaihoz! Éreztem, beleférhet, hogy a májusi londoni Eb-re ne könnyítsek sokat az edzésmunkáján, és bele is fért, mert négy aranyat nyert – 400, 800, 1500 és a 4×200-as gyorsváltót.”

Ebben a pillanatban meg kell szakítanunk a beszélgetést, mert minden idők egyik legnagyobb úszója, Federica Pellegrini, a 200 méter gyors kvangdzsui világbajnoka jön oda hozzánk, és üdvözli melegen Balázst, akinek szemmel láthatóan óriási mértékben megnőtt az ázsiója a nemzetközi úszótársadalomban.

„Szóval, Londonban már egészen megközelítette az egyéni rekordjait. Nekem ez fantasztikus visszajelzés volt, bizonyos tekintetben az első önálló munkám, mert hiába dolgoztam 1998-tól az Öreg, Széchy Tamás mellett – egészen fiatalon, húszévesen kezdtem edzősködi -, majd után másfél évtizeden át Széles Sanyival, és jöttek ki a kezünk alól a Gyurta fivérektől Szilágyi Liliánán, Sztankovics Annán keresztül Joó Sáráig remek úszók, Bogi felkészítése volt az első igazán nagy, önálló dobásom. Fantasztikus érzés volt, hogy maximálisan bízott bennem, teljesen rám bízta magát, mindent meg tudtunk beszélni, mindent végrehajtott, és remek visszajelzéseket adott ez a kivételesen intelligens lány.”

A Széles-műhely titkai

Virth azt a metódust követte Kapással is, amit Szélestől tanult az együtt töltött tizenhét év alatt.

„Dani felkészítése azért teljesen mást igényelt, de a lényeg ugyanaz volt, amit Sanyitól és Kovácshegyi Feritől tanultam. Sőt, még korábbra is visszamehetünk, már ’98-tól, húszéves koromtól Széchy mellett dolgoztam. Amikor Gyurta Dani, Verrasztó Dávid és Evelyn tízéves kisgyerekek voltak, már a mi csoportunkban úsztak, persze az Öreg főnöksége alatt. Óriási szerencsém volt, hogy húszéves koromtól magamba szívhattam az Öreg és a szintén zseniális Széles tudását, együtt nőttünk fel – én edzőként, ők versenyzőként – Daniékkal a Jövő SC-ben. Sanyi nagyon jól fogalmazta meg, ahogy Gyurtából versenyző lett, úgy lett belőlem edző. Ennél jobb iskolát nem tudok elképzelni a világon.”

De vajon mi volt Széles Sándor – isten nyugosztalja – titka?

Széles Sándor (Fotó: JochaPress)

„Egyrészt az óriási tapasztalata, másrészt az ösztönös megérzései. Sokszor voltak meglepő húzásai az edzéseken, és amikor ezekre rákérdeztem, ő azt válaszolta: Ezt nem tudom megmagyarázni, ezt egyszerűen érzem. Ő is rengeteget tanult Széchytől, de sok mindenben szembe ment az Öreggel. Széchy például tenyérellenállással úszatta a növendékeit, Széles pedig az általa kifejlesztett teknőccel. Az Öreg a kőkemény erőfejlesztésre esküdött, Sanyi azt mondta, a hal sem súlyzózik, aztán mégis milyen jól úszik. Na, mindegy, zseni volt. Érdekes, Széles zsenialitása nem nyomasztott bennünket, ellenkezőleg: inspirált. Bebizonyította, több út is vezethet a sikerekhez. Sanyi emberközpontú humorista-humanista volt. Széchytől átvette a jót, és félretette a rosszat.”

Persze az túlzás, hogy Virth első igazi önálló munkája Kapás felkészítése lett volna, hiszen már 2012-től többé-kevésbé ő írta Gyurta edzésterveit, Széles háttérbe vonulásával párhuzamosan.

„Így érkezett el a 2016-os riói olimpia, ahol Bogi 800-on bronzérmes lett, 400-on negyedik, hatodik a 4×200-as gyorsváltóban, szóval, zseniális volt. Óriási formában lendült. Úgy vártuk a téli windsori rövid pályás világbajnokságot, hogy ezen Ledecky távollétében akár tarolhat is. Erre megbetegedett, és nem is tudott elindulni. A 2017-es pesti vb-re is nagyon készültünk, de ott is bejöttek egészségügyi és magánéletbeli problémák, és a három remélt éremből csak negyedik, ötödik helyek lettek. Nagyon alávágott Boginak a sors… Máig is azt mondom, ott, a Duna Arénában három érmet vett ki a zsebünkből az élet. Persze minden rosszban van valami jó, ha ott összejönnek a sikerek a gyorsúszó számokban, akkor talán most nem ünnepelnénk a 200 pillangó aranyérmét.”

Így történt, hogy miután a világbajnokságot követő pihenő befejeződött, Bogi odaállt az edzője elé, és azt mondta, egész életében gyorsat úszott, megunta, és szeretne most már valami mást kipróbálni.

„Azt mondta, úgy készüljünk fel a tokiói olimpiára, hogy közben megnézzük, milyen lehetőségek vannak a vegyesben és a pillangóban. Elvégre a változatosság gyönyörködtet. És úgy is tettünk. 2017 decemberében, a koppenhágai rövid pályás Eb-n 400 gyorson arany, 800 gyorson ezüst, de emellett 400 méter vegyesen is bejutott a döntőbe, és 200 pillangón is negyedik lett. Rövid pályán, ami nem is az erőssége. Hét évvel Szingapúr után, újra pillangón! A tavalyi glasgow-i Európa-bajnokságon, amire már mindnyájan nagyon jól emlékszünk, megnyerte a 200 pillangót, és azt mondta, nagyon szereti, én viszont erre azt válaszoltam, hogy csak akkor vagyok hajlandó elengedni a gyorsúszást, ha a pillangózó ideje 2:06-tal kezdődik, mert csak azzal lehet valamit is keresni a világbajnokságon. Mert szép, szép a 2:07.13, de annál jobb kell. Ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy a gyorsúszással se hagyjon fel.”

A változatosság tényleg gyönyörködtet

Virthék nem foglalkoztak azzal, hogy a 200 pillangó a magyarok egyik legerősebb száma, Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is jó itt. Semmi másra nem koncentráltak, csak az időeredményre.

„Jött a hangcsoui rövid pályás vb, ahol inkább a gyorsra összpontosítottunk, de ott megint megbetegedett, elúsztak a vb-éremesélyek. Amióta együtt dolgoztunk, még nem volt vb-érme. Ezért készültünk kettőzött erővel Kvangdzsura. Párhuzamosan a gyorsra és a pillangóra. Érdekes, szeptembertől májusig ugyanazokat az időket tudta úszni, mint Rio évében. Viszont amikor odaértünk a formába hozáshoz, a versenyiram teljesítéséhez, akkor falakba ütköztünk, és rájöttünk, hogy a kettő – a gyors és a pillangó – nem megy egyformán magas színvonalon. És akkor mindent feltettünk a pillangóra. Nem akartuk, hogy két szék között a pad alá essen. A gyors sem ment rosszul, de nem volt az igazi. A pillangó viszont kifogástalan volt, nem birkózott vele, szinte repült. Mint egy pillangó.”

Kénytelen vagyok megkérdezni, nem azért álltak-e rá a 200 pillangóra, mert az egy viszonylag „üres” szám volt, kiemelkedő klasszisok nélkül.

„Ez nem igaz, mert amikor váltottunk, akkor a spanyol Mireia Belmont 2.04.85-cal nyerte a riói olimpiát és 2:05.26-tal a budapesti világbajnokságot, olyan időkkel, amilyenekre Bogi egyelőre még nem képes. Azt akkor nem tudhattuk, hogy Belmonte mostanra hullámvölgybe kerül, és Hosszú Katinka sem kvalifikál ebben a számban a világbajnokságra. Továbbá azt is éreztük, hogy Bogi Glasgow-ban a 2.07.13-at nagyon kevés speciális pillangó-felkészüléssel érte el, tehát még komoly tartalékai vannak ebben a számban. Ha ez kicsit rámegyünk a pillangóra, akkor a 2.06 is megvalósulhat, gondoltuk – is itt Kvangdzsuban meg is valósult. Az erősítést eddig nem mertem bevetni, mert az izomnak köztudottan nagyobb a fajsúlya, mint a zsírnak, és attól tartottam, hogy elsüllyed a vízben, de most már muszáj egy kis erőfejlesztést is bevetni. Szóval, nem feltétlenül arra gondoltam, hogy ez üres szám, hanem láttam, hogy Boginak 200 pillangón nagyok a tartalékai, nagyobbak a fejlődési lehetőségei. Továbbá gyorson ott van a két amerikai, a két kínai, az ausztrál, az olasz Quadarella, ott van Késely Ajna, aki most már jobb nála, és még az argentin lány is, aki el sem indult. Hiába ússza meg a legjobbját Bogi, azzal sem fog tudni nyerni. Viszont úgy érezzük, Tokióban képes lehet 2:06 elejére, esetleg bemehet 2:06 alá, amire feltétlenül szükség lehet a dobogóhoz, hiszen az egyik amerikai most is 2.05-öt tud, csak szerencsére a kvangdzsui döntőben ezt nem úszta meg. Szóval, az olimpián egyértelműen a pillangóra tesszük fel a tétjeinket.

Már csak azért is, mert egy arany minden tekintetben sokkal többet ér két-három negyedik helynél…

(magyarnemzet.hu / Ch. Gáll András)