Visszavonult Honti Kata

Shares

A hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között kezdte a szezont pénteken a női kosárlabda NB I-ben címvédő soproni csapat, amely hatvan ponttal győzte le a BEAC Újbudát.

Fotó: Tóth Zsombor/wb-sopron.com

Fotó: Tóth Zsombor/wb-sopron.com

Az idén Sopron Basket néven szereplő együttes évadnyitó programja 16.40-től az utánpótláscsapatok bemutatójával indult a Novomatic Arénában. A felnőtt csapatok bemelegítését és bemutatását követően zászlófelvonásra került sor: felhúzták a 2016/17-es szezon Magyar Kupa- és bajnoki aranyérmének emléket állító két zászlót, miközben a kivetítőn összeállítást tekinthettek meg a szurkolók az előző idény emlékezetes pillanatairól.

Ezt követően jelentették be, hogy az amerikai Yvonne Turnert választották az elmúlt évad legjobb játékosának a klubnál.

Hirdetés

Az est egyik fénypontja a profi kosárlabdával felhagyó Honti Kata elbúcsúztatása volt, melynek során jelképesen visszavonultatták a saját nevelésű játékos mezét. A 30 éves, 109-szeres válogatott irányító 2002 és 2011 között, majd egy ideig tavaly erősítette szülővárosának együttesét, utolsó idényét az olasz Napolinál töltötte. A Valenciával Euroliga-győztes, spanyol bajnok és kupagyőztes volt, Olaszországban pedig kétszer diadalmaskodott a bajnokságban és a kupában is, emellett hatszoros magyar bajnok és négyszeres MK-győztes.

A BEAC Újbuda elleni mérkőzés szüneteiben az STC Cheerleaders pomponlányai léptek parkettre, a nagyszünetben pedig köszöntötték a tíz legtöbbet fejlődött játékost.

A soproni kispadon bemutatkozott az előző szezon után szerződtetett vezetőedző, a Sterbenz Lászlót váltó spanyol Roberto Iniguez. A 49 éves trénerrel – aki 2012-ben Euroligát nyert a Valenciával – 2019-ig állapodott meg a klubvezetés.

Roberto Iniguez, a Sopron Basket vezetőedzője: „Igyekeztünk megtisztelni ellenfelünket azzal, hogy komolyan, megfelelő koncentráltsággal léptünk pályára. Örülök, hogy fiataljaink éltek a lehetőséggel, jól dolgoztak, ahogy ellenfelünk is! Gratulálok nekik is, jól küzdöttek, biztosított a fejlődésük.”

Balogh Judit, a BEAC Újbuda vezetőedzője: „Hagyományos nyitómeccs volt. Sokadik éve kezdjük itt a bajnokságot, mely egyrészről jó, mert gyorsan túlesünk rajta, másfelől nekünk is vannak kulcsmeccseink, melyek közül kettő a következő hétre esik. Éppen ezért nem feltétlenül szerencsés egy ilyen kezdés, de játékosaim nyilván tudják mik a mi céljaink, kik ellen, és mikor kell helytállnunk.”

Fegyverneky Zsófia: „Nagyon fontos volt, hogy a szezonnyitó miatt nem megszokott bemelegítés mellett is jól kezdjük el a mérkőzést, mely sikerült. Koncentráltan játszottunk. Nagy fizikai fölényben voltunk, és szervezett játékot mutattunk 40 percen át. Ma ez volt a legfontosabb!”

Női kosárlabda NB I:

Sopron Basket — BEAC Újbuda 102-42 (37-15, 22-10, 25-4, 18-13)
Sopron Basket: Fegyverneky 3/3, Dubei 14/6, Crvendakic 7/3, Milovanovic 15/3, Jovanovic 10. Csere: Czukor 14/12, Weninger 13/9, Salvadores 12/3, Határ 6, Bakó 4, Böröndy D. 2, Turner 2.
BEAC-Újbuda: Szabó D. 3/3, Pusztai P. 4, Suppán 11, Kocsis F. 2, Barnai 4. Csere: Süle 8/3, Pusztai S. 6, Kovács V., Gocsman -, Zana -, Angyal -, Király – .

Vasas Akadémia — Aluinvent DVTK Miskolc 54-89 (12-16, 14-25, 16-23, 12-25)
Vasas: Tóth O. 3, Böröndy V. 10, Demeter H. 2, Mérész 9, Karakasevics 8. Csere: Dúl 2, Dombai 14/6, Farkas F. 2, Ambrus, Szmailbegovics 4.
Diósgyőr: Szabó F. 21/6, Bach 2, Burkholder 9/3, Pecková 14, Melinka 17. Csere: Engelman 11/3, Kiss A. 4, Aldazabal 2, Zele 9.

Forrás: MTI/kosarsport.hu