Vívó-vb: Márton Anna bronzérmes

Shares
Márton Anna. Fotó: Augusto Bizzi

Márton Anna. Fotó: Augusto Bizzi

Azzal, hogy a kardozó Márton Anna harmadik lett, már a moszkvai vívó-világbajnokság első éremosztó napján elérte azt az eredményt a magyar küldöttség, amelyet tavaly a kazanyi vb végéig.

A mindössze 20 éves versenyző először végzett a legjobb három között felnőtt világbajnokságon, ezzel a magyar csapat első érmét szerezte Moszkvában, ahol a keddi napon férfi kardban az olimpiai címvédő, idén Európa-bajnok Szilágyi Áron hatodik lett.

Márton a fehérorosz Palina Kaszpjarovics 15-8-as, a kínai Sao Ja-csi 15-13-as, az egyéniben kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok amerikai Mariel Zagunis 15-9-es, valamint a görög Vasziliki Vujuka 15-12-es legyőzésével jutott el az elődöntőig. Ott 15-8-ra kikapott a Londonban olimpiai ezüstérmes, egyéniben világ- és Európa-bajnok orosz Szofija Velikajától, aki végül az aranyérmet is megkaparintotta.

Hirdetés

Márton Anna, aki húszévesen felnőtt világbajnoki bronzérmet nyert: “Nagyon szerettem volna nyolc közé jutni, ez volt a célom a verseny előtt. Persze, azt is láttam, hogy ezért az olimpiai és világbajnok Zagunist kellett legyőznöm. De azt a vb előtt is tudtam a világranglistás helyezésem alapján, hogy ez vár rám. Korábban egyszer vívtam vele tizenöt tust, akkor épphogy kikaptam, úgyhogy nem tartottam tőle, és jól is ment a vívás. A görög lánnyal még sosem találkoztam direkt kieséses asszóban, óriási boldogság, hogy összejött az érem, nagyon sokat dolgoztam, dolgoztunk érte! Köszönöm a Mesteremnek, Gárdos Gábornak, Tibor bácsinak és Feri bácsinak, jöhet a csapatverseny!”

Gárdos Gábor, Márton Anna nevelőedzője, edzője és a válogatott edzője: “Panka első korosztályos világversenyen szerzett érme egy bronz volt, és most ez húszévesen a felnőttek között is összejött! Gratulálok neki, és kívánom, hogy olyan eredményes felnőtt pályafutás kövesse ezt a harmadik helyezést, mint amilyen az utánpótlásban eltöltött évei alatt történt. Az elődöntő után persze mérgelődtem, de természetesen ez hatalmas eredmény! Ráadásul Zagunis ellen nagyszerűen vívott Panka, igazán büszke vagyok rá! Szeretném megköszönni a magyar válogatott menedzsmentjének, élén Csampa Zsolt elnökkel, hogy minden igényt kielégítő körülményeket biztosított a számunkra. És természetesen nagyon köszönök mindent Pézsa Tibor Mesternek, vezetőedzőnek és Gulácsi Ferenc kollégámnak. Ünneplésre nincs idő, egy nap regenerálódás, és jöhet a csapatverseny!” 

Szilágyi Áron a mexikói Eduardo Larát 15-4-re, az olasz Enrico Berrét 15-13-ra, a szintén olasz Luca Curatolit 15-10-re verte, majd a negyeddöntőben 15-11-re kikapott a német Max Hartungtól, akit júniusban, a svájci Eb döntőjében ugyanennyire győzött le.

Hirdetés

A magyar kardozó a hatodik helyével, illetve korábbi jó szereplésével – többek között Eb-diadalával – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint „gyakorlatilag százszázalékosan biztossá tette riói részvételét”, annak ellenére, hogy a kvalifikációs időszak jövő tavaszig tart.

Férfi kardban egyébként szintén orosz győzelem született, Alekszej Jakimenko jóvoltából.

Szatmári András a 30., Iliász Nikolász a 36., Decsi Tamás a 44., míg a nőknél Garam Nóra az 53., Várhelyi Anna a 62., Mikulik Júlia pedig a 65. helyen végzett.

Kedden a női és férfi párbajtőrözők is pástra léptek a selejtezőben. A magyarok közül valamennyien továbbjutottak, a kiemelt Boczkó Gábor és Szász Emese mellé csatlakozott Imre Géza, Rédli András és Somfai Péter, valamint Antal Edina, Budai Dorina és Révész Julianna. Szerdán már a 64-es tábla küzdelmei zajlanak majd, illetve a női is férfi tőrözők selejtezőjét rendezik.

Hunfencing/MTI