Vízilabda Világliga selejtező Románia ellen: Továbbra is előtérben a fiatalok!

Shares
Hárai Balázs. MTI Fotó: Kovács Anikó

Hárai Balázs rutinjára és testi erejére a görögök ellen mindenképpen szükség lesz.  MTI Fotó: Kovács Anikó

Akárcsak a grúzok ellen október 20-án, a románokkal november 17-én vívandó világliga-selejtezős mérkőzésen is fiatal csapatot küld medencébe Kecskeméten Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető – derült ki a sportági szövetség honlapjának hétfő esti közléséből – a jövő keddi meccsen sem szerepeltet egyetlen olimpiai bajnokot sem, a világbajnoki aranyérmesek közül is csupán néhányan jutnak szóhoz, de Benedek az ifjabb korátlagú együttestől is győzelmet vár el a Vl-sorozat második találkozóján.

Az A betűjelű selejtezőcsoport negyedik tagja a világbajnoki bronzérmes görög válogatott, amellyel december 1-jén idegenben játszik először a magyar csapat.

Hirdetés

A jövő heti meccsre készülő gárda programjáról ezt nyilatkozta a kapitány: „Szombat délelőtt találkozunk Szolnokon, aznap két edzésünk lesz a szolnokiakkal, vasárnap pedig egy, este már Kecskeméten edzünk a mérkőzés helyszínén”.

Hozzátette, hogy az előző kerethez képest egy változás van: Nagy Ádám helyett Kovács Gábor került be. „Ő is azon tizenhárom játékos közé tartozik, akik Szolnokon játszanak majd. Ami biztos, hogy Kecskeméten, a románok ellen Hárai Balázs helyett Mezei Tamás szerepel majd. Bekerülhet a meccsre Vámos Márton, Nagy Viktor és Jansik Dávid, de hogy kiknek a helyére, az még kérdés” – mondta a szövetségi kapitány.

A kecskeméti mérkőzés november 17-én 20.15-kor kezdődik.

Hirdetés

A magyar válogatott kerete:

Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd OSC Újbuda) – kapusok, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Salamon Ferenc, Bátori Bence, Kovács Gábor (A-Híd OSC Újbuda), Bedő Krisztián, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs (ZF-Eger), Tóth Márton (Ferencváros-PQS Waterpolo), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo), Mezei Tamás (Szolnoki Dózsa-Közgép) – mezőnyjátékosok, és szerepet kaphat még Vámos Márton, Jansik Dávid, továbbá a kapus Nagy Viktor (mindhárom Szolnoki Dózsa-Közgép).

(MTI)