Vujovics után Vranjes a veszprémiek célkeresztjében?

Shares
kézi_Ljubomir Vranjes, 440, nordschleswiger.dk

Ljubomir Vranjes. Fotó:nordschleswiger.dk

Bár a Telekom-Veszprém férfi kézilabdázóinak háza táján október végén egyszer már hivatalosan is cáfolták, hogy edzőkérdés lenne náluk, töretlen a bizalom a spanyol Javier Sabatéban, a zuhanyhíradók szerint a kérdés koránt sincs levéve a napirendről.

A változás most annyi, hogy az ismételten emlegetett Veszelin Vujovics helyett egy másik, ugyancsak élvonalbeli mester személye került célkeresztbe. A JochaPress.hu-nak az EHF legfelső szintű vezetőinek egyikétől származó információja szerint az illető pedig nem más, mint a Flensburgban sikeresen dolgozó, egykori svéd válogatott játékos, Ljubomir Vranjes.

A horvát származású, mindössze 166 centiméter magas kiválóság nevének felbukkanása elsősorban azért meglepő, mert a korábbi hírek szerint Vranjes 2020-ig aláírt a Flensburghoz. Az is köztudott, hogy a PSG-hez is csalogatták, de ő ezt a lehetőséget egyértelműen elhárította.

[Customads id=646335]

A zuhanyhíradókból származó értesülésekre soha nem lehet megvenni a mérget a sarki patikában. Ám ennek előrebocsátása után érdekes eljátszani a gondolattal: mi lenne, ha tényleg létrejönne ez a váltás? Nos, a spanyol iskola elkötelezett hívei – elsősorban persze az idősebb játékosok – nem törnének ki indiántáncban örömükben, hiszen Vranjes komoly tekintélyt kiharcolt, valóban kiváló edző, aki a Flensburggal listavezető a Bundesligában és nagy esélyese a bajnoki címnek is. A kemény munka híve, aki nagyon határozottan viszi végig az elképzeléseit, s aki mellett nem sok szavuk lehetne a játékosoknak.

Ennyit erről. Kíváncsian várom az EHF-ből érkezett „infó” jövőjét. Állítólag az is elhangzott, hogy Vranjes veszprémi szerződése esetén a 42 éves szakember a magyar férfi kézilabda válogatottat is átvenné…