Vukmir kezdeményez – gyűjtenek az MTK-ban az árvízkárosultaknak

Shares

foci_MTK_Dragan Vukmir x 291A kék-fehérek labdarúgója – a belgrádi születésű –, Dragan Vukmir
kezdeményezésére az MTK gyűjtést indít az árvíz miatt katasztrofális
helyzetbe került szerbiai és boszniai emberek megsegítésére.

Mint ismeretes, a szerb kormány rendkívüli helyzetet hirdetett és
nemzetközi segítséget kért a Szerb Köztársaság területén kialakult
helyzet miatt. Az árvíz következtében az ország több területén és
Bosznia-Hercegovinában már százakat kellett evakuálni, és több
halálos áldozata is van az áradásoknak.

Az MTK Budapest Zrt. 100 ezer forinttal, Garami József szakmai
igazgató és Domonyai László sportigazgató 10-10 ezer forinttal, míg a
csapat játékosai további, jelentős összeggel járulnak hozzá a károk
elhárításához.

Hirdetés

Az MTK felhívja a Labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő
együtteseket, és a sportszerető közvéleményt, hogy csatlakozzanak
az akcióhoz, és az összegyűjtött pénzt utalják át a Magyar
Ökumenikus Segélyszervezet 11705008-20464565 számú
számlájára. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Szerbia,
Bosznia!

(A jochapress.hu az akció lezárultával szeretné közölni: mennyit sikerült összegyűjteni.)

(Forrás: MTK)