Wawrinka ismét legyőzheti Djokovicsot?

Shares
Stan Wawrinka. Fotó: Garrett Ellwood/USTA

Stan Wawrinka. Fotó: Garrett Ellwood/USTA

Az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság férfi elődöntőiben nem történt meglepetést, bár egyik győztes sem nyert simán.

Novak Djokovics csak a 3., míg Stanislas Warinka rögtön az első játszmát veszítette el, de egyikük továbbjutása sem volt veszélyben.

Az unalmasabb szerb-francia összecsapáson Gael Monfils leginkábbb önmagát hibáztathatja, amiért kissé elszórakozta az első két szettet. Rövid feltámadása már nem volt elég semmire a világelső ellen, aki keményen kézben tartotta a mérkőzést.

Hirdetés

Az alsó ágon Stanislas Wawrinka harmadik alkalommal próbálkozott meg a döntőbe jutással. A svájci teniszezőt a US Open elődöntőjében 2013-ban Novak Djokovics, míg két évvel később Roger Federer győzte le.

Kei Nishikori fantasztikusan jól kezdte a mérkőzést, a japán játékos rengetegetet mozgott a pályán, hozta a szokásos jó fogadójátékát és kitűnően támadta a hálót. Wawrinka az első szettben nagyon maga alatt volt, rengeteg hibával játszott, ám a svájci teniszező fokozatosan tudta emelni játékának a színvonalát. Persze, ahogyan lenni szokott az ellenfél kezdett el egyre többet hibázni, plusz a harmincfokos rekkenő hőségben Nishikori egyre jobban elfáradt, míg Wawrinka nagyon fitten mozgott a pályán.

A szemerkélő eső miatt a harmadik játszma derekán be kellett húzni az Arthur Ashe-pálya tetejét. Ez a tízperces szünet Nishikorinak jött jól, aki egy rövid időre ismét partiban volt, ám a negyedik játszmában már feladta a párharcot. A végső statisztika már Wawrinka fölényét mutatja, hiszen a svájci tízzel több nyerőütése mellett, tízzel kevesebb ki nem kényszerített hibát vétett.

Stan Wawrinka mindössze harmadik alkalommal jutott be Grand Slam-torna fináléjába, ám a svájci teniszező eddigi mérlege 100%-os, hiszen 2014-ben az Ausztrál Openen és tavaly a Roland Garroson is nyert.

Novak Djokovics. Fotó: Garrett Ellwood/USTA

Novak Djokovics. Fotó: Garrett Ellwood/USTA

Idézzük vissza! Két és fél évvel ezelőtt Melbourne-ben Wawrinka a negyeddöntőben egy óriási mérkőzésen győzte le Novak Djokovicsot. A döntő szettben a svájci teniszező nyert 9:7 arányban, tie-break nélkül összesen 51 gémet játszottak egymás ellen azon a mérkőzésen. Wawrinka az elődöntőben Berdych-et, majd a fináléban Rafael Nadalt győzte le az Ausztrál Openen.

Bő egy évvel később a párizsi negyeddöntőben honfitársát Roger Federert tanította móresre, majd „Stan the Man” a francia Jo-Wilfried Tsonga legyőzésével jutott be a Roland Garros fináléjába. A döntőben Wawrinka szetthátrányból fordítva 4:6, 6:4, 6:3, 6:4 arányban győzte le Novak Djokovicsot.

Szóval Stanislas Wawrinka mindkét GS tornagyőzelme alkalmával le kellett, hogy győzze Djokovicsot, ami ezen kívül csak még két alkalommal (összesen négyszer) sikerült, míg a szerb teniszező már 19-szer verte meg a svájcit.

A tavalyi Roland Garros döntője után Cincinnatiben és a fedettpályás párizsi tornán is Djokovics nyert Wawrinka ellen. Idén még nem játszottak egymás ellen.

A címvédő Novak Djokovics, aki idén nyert Melbourne-ben és a Roland Garroson is a US Openen két győzelem mellett négy finálét bukott el. Zsinórban három éven keresztül Federer volt a szerb teniszező mumusa Flushing Meadows-ban, hiszen a svájci klasszis 2007-ben a döntőben, míg a következő két évben az elődöntőben győzte le Djokovicsot. A szerb teniszező rossz sorozata 2010-ben szakadt meg, amikor az elődöntőben legyőzte Federert, ám a fináléban Djokovics kikapott Rafael Nadaltól.

Egy évvel később sikerült először US Opent nyernie, 2011-ben az elődöntőben Federert, míg a fináléban Nadalt múlta felül.

A következő két US Open döntőt azonban ismét elveszítette Djokovics, előbb Andy Murray-től, majd Nadaltól kapott ki.

A 2014-es elődöntőben Kei Nishikori volt az utolsó játékos, aki a US Openen le tudta győzni Djokovicsot, a szerb teniszező azóta zsinórban 13 mérkőzést nyert meg New Yorkban.

US Open, férfiak, elődöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.) – Gael Monfils (francia, 10.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:2
Stan Wawrinka (svájci, 3.) – Kei Nishikori (japán, 6.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:2