Wolfsburg-Lyon BL-döntő lesz a nőknél

Shares
A svéd Lotta Schelin 12. gólját szerezte meg a Bajnokok Ligája idei szezonjában. Fotó: uefa.com

A svéd Lotta Schelin (8-as) 41. gólját szerezte meg a Bajnokok Ligájában. Fotó: uefa.com

A francia Olympique Lyon lesz a Jakabfi Zsanettet is foglalkoztató német VfL Wolfsburg ellenfele a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében.

Bár a Wolfsburg vasárnap 1-0-ra elvesztette a címvédő 1. FFC Frankfurt elleni elődöntő visszavágóját, az első mérkőzésen elért 4-0-s sikerének köszönhetően bejutott a fináléba, amelyet május 26-án rendeznek az olaszországi Reggio Emiliában.

Az európai szövetség (UEFA) honlapjának beszámolója szerint a magyar válogatott csatár, Jakabfi Zsanett az elődöntő mindkét meccsén csereként kapott lehetőséget.

Hirdetés

[Customads id=646335]

A másik ágon a Lyon az első mérkőzésen 7-0-ra, a hétfői visszavágón pedig 1-0-ra győzte le a Paris Saint-Germaint, így magabiztosan került a döntőbe.

A Wolfsburg 2011-ben és 2012-ben, a Lyon pedig 2013-ban és 2014-ben nyerte meg a női BL-t. A két csapat a 2013-as finálét éppen egymás ellen játszotta, Jakabfi már azon a találkozón is jelenlegi együttesét erősítette, és kezdőként 78 percet játszott.

A finálét május 26-án Reggio Emíliában, a Stadio Città del Tricolore-ban rendezik meg.

A Lyon négy döntőből kettőt nyert meg, míg a Wolfsburg kétszer volt döntős és mindkétszer nyert. A 2013-as döntőben, a londoni Stamford Bridge-en a Wolfsburg Martina Müller büntetőjével diadalmaskodott a Lyon ellen.

Hirdetés

UEFA, női Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Paris Saint-Germain – Olympique Lyonnais 0-1 (0-1)
Gól: Lotta Schelin (44.)

Továbbjutott: 8-0-ás összesítéssel a Lyon.

FFC Frankfurt – VfL Wolfsburg 1-0 (0-0)
Gól: Marith Prießen (90.)

Továbbjutott: 4-1-es összesítéssel a Wolfsburg.

(MTI)