Zácsik Szandra helyesen gondolkodik – kijár neki az elismerés!
Van annak már nyolc esztendeje, amikor Zácsik Szandra tizenhat évesen berobbant a magyar női kézilabdázásba. A szlovákiai magyar lány az utóbbi évtizedben több hullámhegyet és völgyet megjárt Vác női együttesében kezdett, ahol pillanatok alatt kitűnt tehetségével, jókora lövőerejével. Nem is maradt ott sokáig, mert a Ferencváros lecsapott rá, s bár egy meglehetősen értelmetlen kanyart ugyan csinált Ljubljanába, de visszatérésével és a Ferencváros melletti kitartásával kétség kívül jelezte: a zöld-fehérek állnak legközelebb hozzá. Az a klub, amelyet mostani bejelentésével – minimum átmenetileg – el kíván hagyni, mert családot szeretne.
Ez az a pont, ez a kijelentés, amely megállásra és elgondolkodásra késztetett. Mert hogy Zácsik nem a legdivatosabb témában tette meg egyértelmű és elkötelező bejelentését. Ő ugyanis nem valamelyik, még több pénzt ígérő klubhoz szándékozik a nyáron átigazolni, s nem is valamely, dollárezrekkel kecsegtető amerikai ösztöndíjat ajánlották fel neki, ami olyannyira divatos és a vágyak netovábbját jelenti számos sportágban. Nem olyasmit közölt, amire a nagy átlag jókorát csettintett volna, mondván: „ez ám a döfi”! Ez a lány jól megfogta a szerencse lábát…
Zácsik „Szani” egy – sajnos – jóval kevésbé népszerű témában kötelezte el magát: férjhez akar menni és mielőbb gyermeket is szeretne. Vállalja sokak értetlenkedését, vagy még többek közönyét, hiszen a ma divatos címszavak szerint előbb az önmegvalósítás meg a majdani gyereknek a „minden” előre történő, anyagi bebiztosítása. Azután, nagy sokára – ha már végképp nem marad semmi a gyermekáldást megelőző, hosszú kívánságlistán – esetleg jöhet a baba.
Az utód, aki viszont a sokéves halogatást követően gyakran „elfelejt” megérkezni. S olyankor legtöbbször már hiába minden igyekezet, a ráolvasások és az orvosok egyaránt tehetetlennek bizonyulnak, mivel a 35-40 éves korú, akkor már babát akaró hölgyek kifutnak a „meccsből”. Utódok helyett pedig marad a szomorúság, az álmatlan éjszakák, a telesírt párnák. Ismerek olyan, egykori élsportoló hölgyet, aki negyven táján a kórházban zokogva rázta az ágyát, miközben egyre azt hajtogatta: az összes érmét odaadná egy fél gyerekért!
A hamis közgondolkodás, az „ej, ráérünk arra még” halogató életforma terjedése ellenére – szerencsére – vannak pozitív példák is. Ugyancsak sportoló körökben ismerek egy anyukát, akinek 33 évesen 9, 7, 5 és 3 éves gyermekei vannak és nagyon boldog velük. Egy alkalommal pedig ezt mondta: „a nők javarésze el sem tudja képzelni, milyen jó dolog fiatal anyának lenni!”
Mielőtt bárki felemlítené, gyorsan elébe megyek és kijelentem: sem a Nőszövetségnek, sem a Családvédő Ligának, sem egyéb, hasonló szervezeteknek nem vagyok a tagja, sem felkért agitátora. Más kérdés, hogy háromgyermekes nagypapaként, személyes tapasztalataim alapján tudom tanúsítani: a szép családnál, a gyermekáldásnál semmi sem lehet fontosabb a normálisan gondolkodó emberek számára!
Mivel Zácsik Szandra biztosan nagyon hasonlóan vélekedik, így őszintén kívánom neki, szülessen meg az a vágyott kisbaba mielőbb, s legyen majd testvérkéje is, minimum egy. Még akkor is, ha bombagóljai – időlegesen vagy netán véglegesen – nagyon fognak hiányozni… 
