Zemen János turistáskodni nem utazott el Rió de Janeiróba

Shares
Az olimpiára kijutott Vanek Margit, edzője Zemen János és testvére Vanek Ákos

Az olimpiára kijutott Vanek Margit, edzője Zemen János és testvére Vanek Ákos

A hétvégi országos atlétikai bajnokságon Kazi Tamás nagy hajrával ugyan megszerezte a bajnoki címet 1500 méteren, de az általa elért 3:40,9 perces eredmény alatta marad a várakozásnak. Az egyébként már korábban eldőlt, hogy Kazi nem jut ki az olimpiára. A jochapress.hu Zemen Jánost kérdezte Kaziról és általában a magyar középtávfutásról.

Zemen 1976-ban futott a montreali olimpián az 1500 méteres síkfutás döntőjében, azóta egyetlen magyar középtávfutónak sem sikerült ezt megismételnie. Először Montrealról kérdeztem a ma 66 éves sportembert, aki az utóbbi időszakban elsősorban triatlonisták felkészítésével foglalkozik.

– Az első, komolyabb sikeremet 1974-ben értem el, amikor 3:42 perces idővel nyertem egy nemzetközi versenyt – emlékezett Zemen. – Ami különbség volt a kortársaim és az én felkészülésem között, az a súlyzózás. A többiek csak futottak, én mértékkel mindig erősítettem is. A nevére rászolgáló Híres Laci bácsi tényleg kiváló edző volt, aki már Münchenben is arról „duruzsolt” nekem, hogy „meglátod, Montrealban a döntőbe fogsz jutni”. Ez a felvetés számomra tényleg egy utópisztikus valaminek tűnt, bár végül Laci bácsinak lett igaza.

Hirdetés

– Montrealban ugyan bejutott a döntőbe, de ott csak a mezőny végén ért célba. Miért nem tudott jobb helyezést elérni?

– Abban az időben mi leginkább Berlinbe, Szófiába, Pozsonyba és egyéb szocialista városokba jutottunk el, a nyugati legjobbakat leginkább csak az újságból ismertük. Montrealban a döntőben annyira el voltam „varázsolva”, hogy szinte azt sem tudtam, hol is vagyok tulajdonképpen. Hogy valójában mennyivel jobb eredményt is elérhettem volna már ott, arra bizonyság az olimpiát követő tíz nap, amelynek során az olimpiai döntő legjobbjaival egy versenykörúton szerepeltem és ott milyen eredményeket értem el. Mindjárt Stockholmban a teljes mezőnyt maga mögé tudtam utasítani az akkoriban ugyancsak kiemelkedőnek mondható 3:36,96 perces időmmel. De csaknem megismételtem ezt az eredményt a következő erőpróbán, Helsinkiben is, ahol 3:37,3 percnél állt meg nekem az óra. Ezek az idők nyilvánvalóan egy héttel korábban is bennem voltak, de a nagy izgalom és az ismeretlen ellenfelek bénítólag hatottak rám.

– Sajnos, azóta sem volt magyar atléta az 1500 méteres síkfutás olimpiai döntőjében. Mit gondol, Kazi Tamásnak miért nem sikerült a kvalifikáció?

Hirdetés

– Bár csak sejtéseim vannak, de azt gondolom, hogy a felkészítését én másként vittem volna végig. Kazi korábbi edzőjével, Gyimes Zsolttal úgy készült 800 méterre, hogy közben a gyorsasági munkát nem hanyagolta a négyszázas futások révén. Új edzője, K. Szabó Gábor tipikus hosszútávfutó volt, s feltehetően kevesebb gyorsasági munkát is végeztetett tanítványával, mint korábbi edzője. Talán az 1500 méterre történt átállása is túl gyorsan történt meg – gondolom én.

– Ha így, ha úgy történt, Kazi Tamás nem lehet ott Rióban. Ön viszont edzőként maradt le a brazíliai olimpiáról…

– A Budaörsi Triatlon Klub vezetőedzője vagyok, ahonnan három versenyzőnk is – Kovács Zsófia, Tóth Tamás és Vanek Margit – is kiharcolta a riói indulás jogát, a szövetség viszont a jobb helyezésre esélyesebb Faldum Gábor edzője mellett voksolt. Nézőként ugyan kiutaztattak volna, de ha a versenyzőimmel nem tudok szót váltani, akkor a turistáskodásnak semmi értelme nem lenne.