Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak a Vasas ifjú játékosai

Shares

Vasas_KubalaZinedine Zidane-nal is találkozni fognak azok a 12 éves gyerekek, akik részt vesznek a Danone Nemzetközi Junior Focikupájának döntőjén. Az öt napos, idén Marokkóban megrendezésre kerülő bajnokság 32 ország részvételével zajlik.

Igazi világversenyen fogják képviselni Magyarországot azok a fiatal focisták, akik nyáron megnyerték az MLSZ Grassroots program által is támogatott Danone Focikupa hazai fordulóját. A vállalat egészséges életmódot ösztönző programjának célja, hogy egy nemzetközi megmérettetésen keresztül hívja fel a gyerekek figyelmét a sportolás és egészséges táplálkozás fontosságára.

„Olyan, küldetésünkkel összhangban álló, egészséges életmódra nevelő társadalmi programot szerettünk volna felépíteni a gyerekeknek, amelynek csúcspontja minden sportoló álma: képviselni országunkat egy világkupán” – mondta Paolo Maria Tafuri, a Danone HCS régió ügyvezető igazgatója. „A nemzetközi tornára kijutó magyar gyermekcsapat tagjain keresztül szeretnénk rávilágítani arra, hogy a sportolók teljesítménye mögött minden esetben nagyon komoly, fizikai és pszichés munka, felkészülés, valamint az egészséges életmód, táplálkozás melletti elkötelezettség áll, amely mindannyiunk számára példaértékű” – tette hozzá.

Zinedine_Zidane

A világkupán a Magyarországot képviselő Vasas Kubala Akadémia csapata az Egyesült Államok, Olaszország és a házigazda Marokkó csapatával játszik majd a helyosztók során. A sportolók világkupára történő technikai, taktikai és fizikális felkészítése mellett, mentális felkészítést is kapnak, az Akadémia U13-as korosztályának munkáját ugyanis mentáltréner is segíti. Mára ugyanis egyre elfogadottabb tény, hogy a sportolók fizikai és szellemi felkészültsége egyaránt szerepet játszik sikereikben. A mentáltréninget nem csak profi keretek között, de otthon is gyakorolhatják a gyerekek.

A kupa nemzetközi elődöntő és döntő mérkőzéseire október 21-26. között kerül sor, Marokkóban, a döntőn pedig a program nemzetközi nagykövetével, Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak a gyerekek. A világ-, és Európa-bajnok, UEFA Bajnokok Ligája győztes sportoló évek óta támogatja az egészséges életmódra ösztönző programot.

Fejben dől el

Egy világverseny előtt a csapatok felkészülését az edzéseken kívül célzott mentális edzés is segíti. A Vasas Kubala Akadémia U13-as játékosai számára az Akadémia állandó mentáltrénere, pszichológusa biztosítja a mentális felkészülést a nemzetközi kupára.

„A mentális edzés fogalma leegyszerűsítve gondolatban történő gyakorlást jelent, amit elsősorban a fizikai mozgásnál alkalmaznak, egy-egy mozgásrész tanulása és javítása érdekében” – mondta Dr. Lénárt Ágota, sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai tanszékének vezetője. „Ezek a tréningek azért rendkívül hatékonyak, mert az izom- és az idegrendszer szoros kapcsolatban áll egymással, az agyunk gyakorlatilag azt hajtja végre, amit „hall”, ezért relaxációval, önmotivációval, saját sikereink előre elképzelésével kimutathatóan nagyobb eredményt érhetünk el minden sportágban” – tette hozzá a szakember, aki évtizedek óta foglalkozik olimpiai keretek, válogatott keretek, sportolók  lélektani felkészítésével.

A fiatalokat érintő kupákban a most induló szezonban itthon is nagy lesz a pezsgés, hiszen a szeptemberi átigazolási időszak zárultával, az MLSZ adatai szerint a 17 év alatti fiatalok közül 81.610-en kezdték a 2015/2016-os évet versenyengedélyes futball játékosként. Közülük legtöbben, 8.500 játékos az U11-ben focizik, míg a 12 évesek közül kb. 8.200-an kezdték igazolt játékosként a tanévet. Érdekes tendencia, hogy az U11-es korosztályig egyre többen játszanak profi keretek között. A fiatalok többsége Pest megyében, Budapesten, illetve Szabolcs megyében lép rendszeresen pályára.

LOGO_DNC_MAIN_CMYK