Zsengellér Gyula ferencvárosi „vendégművész” is volt negyven éve!
Bár azzal koránt sem értek egyet, ha valaki túl sokat foglalkozik a befejezett múlt idővel, azt viszont elfogadhatónak tartom, ha kiemelkedő embereknél olykor a múlt felidézésével mintegy „aláhúzzuk” az illető emberi, vagy szakmai nagyságát. Mivel a szombaton újratemetett Zsengellér Gyula korszakos egyéniség volt, ezért elővettem egy, 1974-ben vele készült (és az újvidéki Magyar Szóban megjelent) beszélgetésem írásos változatát és megosztom az érdeklődőkkel.
A fiatalabb korosztály is úgy ismeri a nevét, mint Puskásét vagy éppen Albertét. Az idősebbek ma is csodákat regélnek róla. Ha a harmincas-negyvenes évek labdarúgásáról kerül szó, nevét a legelsők között említik. Teljes joggal. Elég, ha csak egy, valóban kivételes teljesítményére emlékeztetünk. A Cseh, Sárosi, Zsengellér belsőhármas 8-3-ra verte Csehszlovákia csapatát, amelynek hálóját a legendás hírű Planicka őrizte. A nyolc gólból hetet Zsengellér lőtt…
– Ceglédi születésű vagyok, játékos pályafutásom Salgótarjánon keresztül vezetett el az Újpestbe. 1936-tól 1947-ig voltam a lilák játékosa, egészen addig, míg meg nem vett az AS Roma.
Lakonikus tömörséggel mesél, sallangmentesen. Olyannyira, hogy valóban lényeges dolgokról sem tesz említést. Pedig bőven volna mit felsorolnia. Elég csak ha harminckilencszeres válogatottságára, vagy jó néhány, olyan mérkőzésre emlékezünk, amelyeken 4-5 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Mindezt egy lábtörés után, amelyet még játékos pályafutása első felében, Kassán szenvedett el.
– Hogyan volt lehetséges az alku megkötése?
– Kérem, én profi játékos voltam. A háború után bizony nem volt jó a helyzetünk. Az Újpestnek is, nekem is hat-hatezer dollárt ígért az AS Roma. Megkötöttük a szerződést…
Zsengellér Gyula – akit ma is mindenki csak becenevén, Ábelnek szólít – így lett az olaszoké. Először mint játékos, majd mint edző dolgozott tovább. Hány országban is pontosan?
– Olaszországon kívül Kolumbiában, Cipruson és Görögországban tevékenykedtem. Az elmúlt bajnoki évadban a Niki-Volosz másodosztályú gárdáját edzettem. A húsz csapat között a nyolcadik helyen végeztünk.
– További edzői tervei?
– Nagy dolgokat nem forgatok a fejemben. Az edzéseken már nem tudok nekivetkőzni. Hiába, közel a hatvanadik év… Igen valószínű, hogy az Olimpiakosz Pireusznál az ifjúsági korúak szaktanácsadója leszek. A felnőttek jó kis csapatot alkotnak. Az edzőjük, Lakisz Petropulosz, a Panathinaikoszban játszott, és Puskás edzősége előtt vele nyertek bajnokságot.
– Huszonöt év után mi vezette a hazalátogatásban?
– Az Újpestben töltöttem életem fiatal és legszebb éveit. Gondolatban egy pillanatra sem szakadtam el innen. Amennyire lehetett, az eltelt időszakban is figyelemmel kísértem az eredményeket, elsősorban a labdarúgást.
– Mi a véleménye a labdarúgás jellegének állandó alakulásáról és a magyar csapatoknak az ebben való szerepéről?
– A vélemények erősen megoszlanak – szubjektív voltukból kifolyólag. Nekem az az igazi futball, amit mi játszottunk. Puskás az ő stílusuk mellett tört lándzsát. Albert is nyilván az ő irányzatukat tartja a legjobbnak. Egy biztos: a magyar labdarúgás látott már szebb anapokat is. A külföld fejlődését a mieink valahogy veszteg maradva nézték végig. A játék szépségét és eredményességét döntően befolyásolják a lendületes szélsők és általában a gólerős csatárjáték. A gól nélküli döntetlenekkel csak tönkre lehet tenni ezt a szép játékot…
– Zsengellér Gyula ciprusi állampolgár, Athénben edzősködik, így útját egy praktikus szempont is vezérli.
– A Salgótarján szeptember 17-én UEFA Kupa-mérkőzést játszik az athéni AEK együttesével. Egyébként is elmentem volna Tarjánba, játékos pályafutásom első éveinek színterére, ahol sok barátom, jó ismerősöm van. Közöttük Moór Ede, a tarjániak edzője is, akinek szeretném átadni az athéni ellenfelünkről alkotott véleményemet.
„Ábel” kedvéért több ezer igazi labdarúgó rajongó zarándokolt ki kánikulában a Ferencváros edzőpályájára. A játék kedvéért szívesen levetkőzött és majd egy teljes félidőt vállat a ferencvárosi öregfiúk között a marosvásárhelyi szeniorok elleni, barátságos találkozón, mint „vendégművész”…
(Forrás: Magyar Szó / Újvidék)
