Zsidó olimpikon a Vaskereszt Lovagkeresztjével
Fuchs Jenő, az első vívó olimpiai bajnok méltán megérdemli, hogy írjanak róla. Életútja bőven szolgáltat érdekességeket a kutatónak. Az élettörténetnek azonban a „munkaszolgálatosként kapott vaskereszt” leágazással olyan vadhajtása keletkezett, amely igazolhatatlan. Burjánzása viszont azt mutatja, hogy komoly társadalmi igény mutatkozik a mese iránt.
Ungváry Krisztián írása az Élet és Irodalomban jelent meg
Fuchs Jenő „Vaskeresztjéről” először Szilágyi György Sárga karszalag és vaskereszt címmel a Lyukasóra 1999. évi 8. számában írt. Szilágyi szerint Fuchs, bár nem lett volna kötelezve rá, de mivel már az I. világháborúban is tisztként szolgált, önként jelentkezett munkaszolgálatosnak, és a keleti fronton bátorságával annyira kitűnt, hogy a 323. német gyaloghadosztály egy tisztje felfigyelt rá, és javaslatára Friedrich Trompeter ezredes hadosztályparancsnok, aki mellesleg mint kardvívó és öttusázó is ismerte őt az 1936-os berlini olimpiáról, kitüntette a Vaskereszt II. osztályával. Jány Gusztáv pedig, amikor erről tudomást szerzett, mivel a viselési engedélyt neki kellett kiadnia, csak annyit felelt a Fuchs zsidóságát firtató kérdésre, hogy nincs módja a németek döntését felülbírálni, ő csak hősöket ismer. Mindehhez fakszimilében egy viszonylag otrombán hamisított, Vaskeresztet adományozó papír is társult. Az okmányon ugyanis az adományozott nevét kézzel, ráadásul német átírásban töltötték ki, továbbá megjelölték hadosztályát és hadtestét, viszont nem jelölték meg magát a munkaszázadot hadrendi számmal. Ezzel szemben az eredeti okmányokon az adományozott neve mindig gépírással és nem németesítve szerepelt, az alakulatnév pedig soha nem terjedt ki a fölérendelt parancsnokságok megnevezésére – ezt bárki ellenőrizheti az interneten is, ahol több száz ilyen adományozó okmányról található kép.
A történet eredeti forrása a nevét 1948 után rendszeresen, de alaptalanul „ssy” végződéssel író Szepesi Géza, aki arra is hivatkozott, hogy személyesen jelen volt azon a beszélgetésen, amelyen Jány az előbb idézett kijelentést tette. Szepesi állítása szerint a történet egyéb részleteit 1945 második felében hallotta a Pestvidéki Fogházban magától Fuchs Jenőtől, akivel ott „együtt” raboskodott. Az viszont érthetetlen, hogy Szilágyi miért csak 1999-ben, és miért nem Szepesi 1993‑ban bekövetkezett halála előtt írta meg ezt a történetet, amelyet aztán a Siófoki Hírek 2001. augusztusi számában is közölt.
Gallov Rezső 2011-ben a legendát teljes egészében átvette Londoni olimpiák című kötetében, majd 2015-ben végül Nyáry Krisztián Merész magyarok című kötete fejezte be a Fuchs-legenda kanonizálását. Ettől kezdve a diadalmenet megállíthatatlan volt.
Ungváry Krisztián: Amire van igény
Fuchs Jenő 1882-ben született Budapesten, apja nyomdász volt a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-nél, ő pedig késöbb az ügyvédi pályát választotta. Mindig különc figurának számított, mely attitüd egész életét jellemezte. Ő volt Magyarország első kardvívó olimpiai bajnoka, sőt társaival hosszú évtizedekre ők alapozták meg a magyar kardvívás hegemóniáját.
Vívótechnikájára az olasz iskola szépsége és a hagyományos magyar vívókultúra egyedisége volt jellemző. Óvatos pengeváltásokkal vonta el ellenfelei figyelmét, majd határozott villámgyors, egyenes támadásokkal vitte be találatait.
Összesen négy olimpiai bajnokságot nyert; kettőt egyéniben, kettőt pedig csapatban. Az első kettőt (egyéni, csapat) 1908-ban Londonban, a másik kettőt (szintén egyéni és csapat) 1912-ben Stockholmban szerezte.
