Zsigmond György kézilabdás pályafutása Tapolcától Veszprémig

Zsigmond György, a szenvedélyes (Fotó: mezokovesd.hu)

Az élet időnként váratlan történetek írására képes. Olyanokra, amikre nem vagyunk felkészülve, nem számítunk rá, de végül akár jól is kijöhetünk belőle. Valami hasonló történt a huszonhat aranyérmet nyert Zsigmond Györggyel, az egykori világklasszis kézilabdázóval. Fortuna többször is átírta a róla szóló fejezetet. Játékosként és edzőként egyaránt.

„Hálát adok Istennek, hogy a nyolcvanas évek végén Hajnal Csaba többször lezötykölődött értem a kis Trabantjával Tapolcára és leigazolt Veszprémbe – emlékezett a kezdetekre Zsigmond György. – Remek csapatunk volt ott, hiszen megnyertük a bajnokságot és készültünk az NB I-re. Csakhogy a város a futball mellett döntött. Mehettünk amerre láttunk. Így kerültek helyettünk az élvonalba Csoknyai Pistáék a Dunaújvárossal. Pedig jól elvertük őket a bitumenes pályánkon. A másik csoportban is volt egy későbbi kedves ismerős, az éppen az Újpestben katonáskodó Gulyás István. Hármunkat aztán rendesen összefújt a szél a királynék városába.”

Valerij Melnyik faragott belőle beállót (Fotók: jochapress.hu)

– A jó kiválasztás minden sportág alapja. Katonaság előtt álló fiatal játékost nézett ki magának, az akkor már kétszeres magyar bajnok klub fővezére.

„Ezzel csak egyetlen egy nagy bökkenő volt, hogy engem akkor balátlövőnek gondolt Csaba, hiszen ezen a poszton kézilabdáztam – mondta a magyar válogatottban százkétszer szereplő, a Japánban rendezett (1997) világbajnokságon negyedik helyezett címeres mezes együttes tagja. – Ráadásul katonaként a fehérvári Szondy SE-hez kerültem, ahol a sorozatos sérülések miatt a beálló posztra állított az edzőm. Itt következett a meglepetés és a második szerencsém. Történt ugyanis, hogy Hajnal Csaba és Valerij Melnyik eljöttek az egyik meccsünkre, ahol az orosz tréner kiszúrt magának. Hiába jelezte neki a Csaba, hogy én átlövő vagyok, Melnyik hajthatatlan maradt. Kell nekem ez a gyerek, jó beálló lesz. Így kerültem vissza a megyeszékhelyre a leszerelés után. Ott álltam a teremben a két klasszis gólgyáros, Gyurka és Putics mellett, akiket addig csak a televízióban láttam. Ráadásul Jurij Zsitnyikov több hetes sérülése miatt egyedül maradtam a poszton. Ezzel azonnal mély vízbe kerültem.”

Zsitnyikov megsérült, Zsigmond pedig a mély vízbe került

 – Pályafutása egyenlő volt a klub első, óriási sikersorozatával. Bajnoki címek, hazai kupa győzelmek, három KEK-döntő (1992,1993,1997) egy sikerrel megvívott fináléval és a 2002-es magdeburgi Bajnokok Ligája ezüstérme is ott van „Zsiga” vitrinjében. Aztán egyszer csak úgy döntött, hogy otthagyja szeretett klubját.

„Igen, így volt. Oda mentem Hajnal Csabához és azt kértem tőle, hogy annyi pénzt kereshessek, mint a Mezei Ricsi. Azt mondta, hogy szó sem lehet róla, mert őt a Várszegi Gábor fizeti. Fogtam magam és elmentem a horvátországi Metkovicsba, amely 25 ezer márkát fizetett értem a Veszprémnek. Bajnok és kupagyőztes lettem ott is. A Flensburg ellen megnyertük az EHF Kupát. Egy évvel később a Magdeburggal szemben „csak” az ezüstérem jutott nekünk.”

  – Mégis visszajöttél Veszprémbe. Pedig azt csak kevesen mondhatták el magukról a klub harmincnyolc éves történetében, hogy aki elment, az utána visszatérhetett.

„Nagyon hiányzott a családom. Egyedül éreztem magam, messze voltam a haveroktól. Sokat hezitáltam, hogy jöjjek, maradjak. Nem tudtam dönteni. Mire igent mondtam, már ott volt Gál Gyula Bozidar Jovic mellett. De Zdravko Zovko edző tudta, hogy mit akar. Az ő keze is benne volt, hogy visszajöhettem. Hiszen a Zágráb mestereként sokszor látott Horvátországban játszani.”

– A szurkolók egyik nagy kedvence a pályafutása után edzősködni kezdett. Két év alatt berobbant az élvonalba. Csurgó díszpolgárának választották Veszprém Pro Urbe díjasát.

„A második évünkben veretlenül nyertük meg a másodosztály bajnoki címét. Óriási siker volt ez Csurgón. És boldog vagyok, hogy azóta is tart ez a töretlen fejlődés. Örülök annak, hogy kedves barátom, volt játékostársam, Sótonyi Laci kezd egy nemzetközi szinten is bizonyítani akaró csapatot összerakni.”

– Óriási országjárások kezdődtek az életedben. Zovko mondta a róla szóló könyvben, hogy az edzőnek a táskája mindig összecsomagolva áll, mert nem tudni, mikor kell elmennie.

„Ez tényleg így van és sajnos, megtanultam én is. Ezért eldöntöttem, hogy most már nem megyek sehová. Csalódtam az edzősködésben. Csurgón azért lehetett alkotni, mert a tulajdonos, Varga János mindenben szabad kezet engedett. És jöttek a sikerek. Azóta is tartanak.”

 – Ezek szerint máshol nem lehetett az edzői szuverenitást érvényre juttatni?

„Van egy határ, amikor azt mondom, hogy elég volt. Mezőkövesden egy kamionsofőrrel kellett szakmai kérdéseket értékelnem. Tállai András elnök igyekezett maradásra bírni, de inkább mentem. Akárki azért ne szóljon bele a munkámba. Rádöbbentem, hogy szinte mindenhol van egy olyan ember, aki meg akarja mondani, hogy ki játsszon és mi legyen a taktika. Ebből lett elegem.”

 – Egerből négy hét után menned kellett. Ez azért nem semmi. Mit lehet ennyi idő alatt elrontani?

„Fogalmam sincs. Ugyanis nem indokolták a döntést. Szakmai igazgatóként dolgoztam. Ennyi idő alatt még hibázni sem lehetett. Bizonyítani nem tudom, de érzem, hogy utánam nyúltak Kövesdről. Na, akkor döntöttem úgy, hogy én már nem utazom, nem költözöm sehová. Pedig azonnal kaphattam volna Budapesthez közeli, női élvonalbeli együttest. De azt mondtam magamban: ha Veszprémben kellek, szívesen dolgozom itthon.”

Éles József, itt még címeres mezben

 – És akkor, mint a mesében, megérkezett az Éles Kézisuli ajánlata.

„A legnagyobb öröm a gyerekekkel foglalkozni. Remekül éreztem magam közöttük, hiszen nap, mint nap látható a fejlődésük.”

  – Két év után a főnök új feladatot talált az egykori játszótársnak. Aminek szakmai csúcsa az volt, hogy Éles József saját klubja ellen meccselt edzőként az akadémiai csapat kispadján. Vele szemben a másik oldalon pedig alkalmazottja, Zsigmond György.

„Néha az élet valóban különleges történeteket ír. Ilyen volt ez is. Városi rangadót játszottunk egymás ellen a másodosztályban. Tudom, mielőtt még mondanád, erre sohasem volt példa Veszprém sporttörténetében. És egy kicsit furcsa is. De én presztizs kérdést csináltam az összecsapásból. És megvertük a főnök csapatát. Utána odajött és gratulált!”

 – Ez teljesen érthető, hiszen ezzel a sikerrel a Zsigmond György vezette csapat a negyedik az NB I/B-ben. Csupán kétpontnyi távolságra a második helyezettől…

„Miért kell mindig a „kavicsokat dobálgatni”? Inkább örüljünk annak, hogy Éles Józsinak köszönhetően van egy olyan alternatíva, hogy az akadémiáról kiöregedő veszprémi gyerekek itt maradhatnak és játszhatnak. Nem kell elmenniük innen…”

(Vasárnapi Napló / Donát Tamás)