Zsitnik Béla bronzérmes evezős: A fiam is olimpiai részvevő lehetett!
Zsitnik Béla otthonában (Fotók: JochaPress.hu)
A kétezres évek sikersorozata után – öt világbajnoki cím felnőttben és juniorban – ismét keveset lehet hallani a magyar evezésről. Mivel a fiatalok nem kényeztetik el különösebben a sportág kedvelőit, így több idő marad az emlékezésre. A korábbi évtizedek egyik nagy tanúja, a 93. évében járó olimpiai bronzérmes Zsitnik Béla, aki 1948-ban, a londoni olimpián szerzett bronzérmet a kormányos kétevezős hajóosztályban, Szendey Antal és Zimonyi Róbert társaként.
Az idős bajnok a XI. kerületben, fiáékkal él együtt. Szellemi frissességben, de mozgásában korlátozottan telnek napjai.
– Örülök, hogy felhívtál, mert egyre ritkábban csöng a telefon. A régi harcostársak már régen odaát vannak, a szövetségben talán már nem tudják, hogy még létezem. Nagyjából rendben lennének a dolgok, de a mozgás mind nehezebben megy. A kertünkbe még naponta kétszer kibotorkálok a sétapálcámmal, de néhány tíz méternél többre nem vagyok képes. Ha bárhova el kell mennem, mindenhova vitetnem kell magamat.
– Az adott helyzetben tudunk hosszabban is beszélgetni. Arra kérem, kicsit emlékezzünk a régi, szép időkre!
– Véletlenül lettem evezős. A Mester utcai Felsőkereskedelmiben – ahol a Londonban ugyancsak bronzérmet nyert gerelyhajító, Várszegi József volt a tornatanárunk – egy alkalommal idegenek jöttek és legalább 16 éves, minimum 175 centiméter magas fiúkat kerestek. Így kerültem a Pannonia Evezős Clubba, ahonnan utam a hitelbank SE-be, majd a világháborút követően az MTE-be vitt. Ott jöttem össze Szendey Antallal.
– Akkor még Latinovits Szaniszló volt a kormányosuk…
– Ebben a felállásban lettünk 1947-ben Európa-bajnokok Luzernben, ahova kétnapos vonatozást követően jutottunk ki. Kölcsön hajóval és lapátokkal versenyeztünk, az eredményhirdetésnél pedig a Himnusz helyett a Szózatot játszották el tiszteletünkre.
– A kontinens bajnokságán Magyarország, Olaszország, Dánia volt a sorrend, s ez a három ország döntötte el 1948-ban egymás között az olimpiai aranyérem sorsát is.
Balról: Zimonyi Róbert, Szendey Antal, Zsitnik Béla
– Nagy bánatunkra a sorrend megváltozott. Mi voltunk a favoritok – ekkor már Szendey, Zsitnik, kormányos Zimonyi Róbert összeállításban versenyeztünk. Végül meg kellett elégednünk a harmadik hellyel. Itthon csalódottan fogadták a végeredményt, mivel előtte mindenki az Eb-győzelem megismétlését várta. Némi vigaszt az jelentett, hogy mi szereztük Londonban a magyar evezős sport első olimpiai érmét.
– London után még két olimpiára (Helsinki, Róma) is kijutott.
– Érmet azonban később sem olimpiáról, sem Európa-bajnokságról nem tudtunk hozni. Így be kellett érnem két főiskolai világbajnoki első hellyel (1949, 1951). Különösen az 1952-es, helsinki sikertelenséget sajnálom, mivel előtte nyolcasunkkal végigvertük egész Európát.
– Huszonnyolcszoros országos bajnokként 1961-ben még ott volt Prágában, az Eb-n, hogy azután 1962-ben máról holnapra eldöntse: befejezi.
– Ez pontosan így történt. Az egyik edzésen átvillant az agyamon, hogy mi szükségem van nekem még erre? Mire kiszálltam, már be is jelentettem a visszavonulásomat.
– Huszonegy éven át evezett, s később sem szakadt el a sport világától.
– Nem okozott gondot a befejezés, mert már 1952 óta dolgoztam a Honvéd Sportközpontban, 1957 és 1962 között pedig az OKISZ Sportközpont revizora voltam. Onnan az OTSH Költségvetési Főosztályára kerültem, 1967-ben pedig az evezősök főtitkárává neveztek ki. Ma is büszke vagyok arra, hogy részem van a később ezüstérmes kormányos nélküli négyesnek az 1968-as olimpiára történt kiutazásában. Az is nagy örömömre szolgált, hogy fiam, ifj. Zsitnik Béla benne ülhetett az 1972-ben olimpiai 7. helyezett magyar nyolcasban.
– 1973-ban Önt is utolérte a politika…
– Felülről új főtitkárt neveztek ki, én szakfelügyelővé léptem elő. Két évvel később felajánlották: legyek az MTK-VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény igazgatója. Onnan mentem 1986-ban nyugdíjba.
– Önnek komoly része van a veterán evezés meghonosításában.
Sajnos, dr. Harmath Zoltán sincs már közöttünk
– Barátommal, dr. Harmath Zoltánnal milyen szép és sikeres éveket tudhattunk magunk mögött…Ma már mindez csak emlék. Néhány éve még eljutottam Csepelre, egy kis ergométerezésre, de ilyesmire most már nem gondolhatok. Már tizenéve megözvegyültem – szerencsémre a fiamékkal, családi környezetben telhetnek a napjaim.
– Kikkel tart még bármilyen kapcsolatot?
– A hetvenes éveiben járó Jármy Mikivel viszonylag gyakran beszélek, néha felhív Rakitai Zsuzsa és Dávid Imre is. a müncheni nyolcasban szintén benne ült sebészprofesszor, Kokas Péter pedig családom számos tagját operálta az évtizedek során.
– Az Önnél is idősebb Sándor Istvánt még nem említette.
A 96. évében járó Sándor István még mindig ergométerezik
– Őt direkt hagytam a végére, mert ő valóban egy kivételes egyéniség. Ő az egyetlen magyar evezős, aki mind a tizennyolc bajnoki számban aranyérmet tudott szerezni. Pista Torontóban él, s bár évek óta vannak egészségügyi problémái, csak járókerettel tud mozogni, ennek ellenére – felügyelet mellett – mindmáig képes ergométerezni. Júniusban ünnepli a 96. születésnapját…
(jochapress / Jocha Károly)
