Végső búcsút vettek Törőcsik Andrástól

Shares

Hétfőn kora délután mély részvét mellett, több százan kísérték utolsó útjára a Megyeri úti temetőben Törőcsik Andrást.

Törőcsik
Törőcsik András portréja és urnája a labdarúgó temetésén az újpesti temetőben 2022. augusztus 8-án. Az Újpest 45-szörös válogatott futballistája 67 éves korában, július 9-én hunyt el. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az Újpest és a magyar válogatott zseniális tehetségű játékosát a családja mellett, barátai, szurkolók, az Újpest FC és az UTE, az újpesti Önkormányzat valamint az MLSZ képviselői búcsúztatták. 

Az emlékezések sorát Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője kezdte, aki többek között  elmondta, hogy „Törő” egy egész generáció idolja volt, lezsersége és eleganciája nem póz, hanem lényéből sugárzó természetesség volt. Ezután a Magyar Labdarúgó Szövetség, az UTE és az Újpest FC nevében az olimpiai bajnok Dunai Antal, a család és a szurkolók nevében Egressy Zoltán író, míg Újpest Önkormányzata nevében Déri Tibor polgármester búcsúzott a legendás labdarúgótól.

Dunai
Dunai Antal olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, sportvezető beszédet mond Törőcsik András temetésén az újpesti temetőben. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Dunai Antal beszédében felidézte annak a fiatal, csendes és rendkívül tehetséges fiatalembernek az alakját, aki tizenévesen először lépett be az akkori nagyok közé a Megyeri úti stadion öltözőjébe.

Egressy Zoltán, a Lila csík, fehér csík című, a Törőcsik-jelenségről szóló könyv szerzője megindító beszédében emlékezett meg gyermekkora bálványáról, felelevenítve, mit is jelentett számára a 67 éves korában elhunyt legendás labdarúgó.

Déri Tibor, Újpest polgármestere búcsúbeszédében elmondta: „Hiszem, hogy mi, akik Törőcsik András iránti szeretetből ma itt összegyűltünk, nemcsak a csodálat, a futballzseni iránti rajongás miatt vagyunk itt. Hiszem, hogy nem csak a veszteség, a gyász és fájdalom miatt állunk itt.”

Törőcsik
Törőcsik András temetése az újpesti temetőben. Fotó: MTI/Kovács Tamás

július 9-én elhunyt újpesti legendát Repcsik Gyula plébános adta át az örökkévalóságnak. Törőcsik András végső nyughelye méltó környezetben lesz a Megyeri úti temetőben, korábban elhunyt csapattársainak, Göröcs János, Bene Ferenc és Fekete László, és edzője, Várhidi Pál sírjainak közelében, fák árnya alatt.

Törőcsik András emlékét kegyelettel megőrzi a magyar futball közössége.

Törőcsik
Budapest, 2022. augusztus 8. Résztvevők Törőcsik András temetésén az újpesti temetőben. Fotó: MTI/Kovács Tamás