Alexander Zverev búcsúzott Monte-Carlótól

Shares

A Monte-Carlóban zajló ATP 1000-es tenisztorna nyolcaddöntőjében a 3. helyen kiemelt Alexander Zverev és a 4. Dominic Thiem is kikapott. Ráadásul az osztrák teniszezőt a nem kiemelt Dusan Lajovics búcsúztatta.

Nagy csatát hozott az Alexander Zverev – Fabio Fognini meccs első felvonása, hiszen a felek egy a szett közepén lezajlott brékváltása mellett hozták adogatójátékaikat, így 6:6 után a tie break következhetett. A rövidítésben először Zverev került hátrányba, és igaz a harmadik helyen kiemelt német ezt követően még kiegyenlített, azonban 6-6 után olasz riválisa két labdamenetet is megnyert, így bezsebelte az első játszmát.

A világranglista harmadik helyezettjét láthatóan megviselte, hogy hátrányba került, ugyanis a második felvonásban két alkalommal is elveszítette az adogatójátékát, fogadóként azonban még csak bréklabdáig sem jutott, így végül 7:6, 6:1-re Fognini nyerte a meccset.

A monte-carlói viadalt összesen eddig tizenegy alkalommal, legutóbb tavaly, 2005 és 2012 között pedig zsinórban nyolcszor(!) megnyerő Rafael Nadal remekül kezdte a Grigor Dimitrov elleni összecsapást, hiszen öt játékot követően már 4:1-re is vezetett. A bolgár ezután megrázta magát, és brékhátrányát is ledolgozva, sorozatban három játékot nyerve visszajött a szettbe. A hajrát azonban a spanyol salakkirályé volt, aki így végül 6:4-re húzta be az első felvonást.

A folytatás is hasonlóan alakult, mint az első szettben, azaz öt játékot követően ismét 4:1-re vezetett a címvédő. Ezt követően azonban elmaradt Dimitrov feltámadása, Nadal a szett folyamán másodszor is elvette ellenfele adogatását, és 5:1 után kiszerválta a meccset. A negyeddöntőben az argentin Guido Pella lesz a 17-szeres Grand Slam-győztes spanyol klasszis ellenfele.

Novak Djokovics a vártnál sokkal könnyebben, 6:3, 6:0-ra győzött Taylor Harry Fritz ellen. A mérkőzés elején 2:2-ig fej-fej mellett haladt a két játékos. Ezt követően Djokovics magasabb fokozatra kapcsolt, és két brékjének köszönhetően 5:2-re elhúzott. A nyolcadik gémben az amerikai még elvette a szerb szerváját, de a világelső végül fogadóként lezárta az első felvonást. A második játszmában gyakorlatilag már csak a torna első kiemeltje volt a pályán, és játékot sem veszítve 6:0-ra behúzta a szettet, azzal együtt pedig a meccset. A 15-szörös GS-győztes a legjobb nyolc között a Sztefanosz Cicipaszt kiejtő Danyiil Medvegyevvel néz farkasszemet.

Tovább folytatja menetelését a Marin Cilicet búcsúztató Guido Pella, az argentin játékos a 11. kiemelt Marco Cecchinatót gyűrte le három szettben. Véget ért azonban a viadal a Fucsovics Mártont kiejtő Cameron Norrie számára, a brit kiválóság ugyanis nagy meglepetésre két játszmában kikapott a világranglista 96. helyén álló olasz Luca Sonegótól.

Rolex Monte-Carlo Masters

Egyes, 3. forduló:

Novak Djokovics (szerb, 1.)-Taylor Fitz (amerikai) 6:3, 6:0
Danyiil Medvegyev (orosz, 10.)-Stefanos Tsitsipas (görög, 6.) 6:2, 1:6, 6:4
Dusan Lajovics (szerb)-Dominic Thiem (osztrák, 4.) 6:3, 6:3
Lorenzo Sonego (olasz, Q)-Cameron Norrie (brit) 6:2, 7:5
Borna Coric (horvát, 9.)-Pierre-Hugues Herbert (francia) 6:4, 6:2
Fabio Fognini (olasz, 13.)-Alexander Zverev (német, 3.) 7:6(6), 6:1
Guido Pella (argentin)-Marco Cecchinato (olasz, 11.) 6:4, 4:6, 6:4
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Grigor Dimitrov (bolgár) 6:4, 6:1

Negyeddöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 10.)
Dusan Lajovics (szerb)-Lorenzo Sonego (olasz, Q)
Borna Coric (horvát, 9.)-Fabio Fognini (olasz, 13.)
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Guido Pella (argentin)

(Digisport)