A 18 éves Kata Mihály győztes gólt szerzett a Hungária körúton

Shares

Geri Gergely, a DVTK kedden kinevezett vezetőedzője vereséggel mutatkozott be a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a miskolciak a 14. forduló zárómérkőzésén 91. percben kapott góllal 1-0-ra alulmaradtak az MTK vendégeként vasárnap.

A kezdés után nem sokkal máris az MTK irányított, de a fegyelmezett diósgyőri védelemmel szemben csupán egy-két lehetőséget tudott kialakítani, azokat is jobbára szögleteket követően. A DVTK az első félidő elején és hajrájában tudott némi zavart kelteni, attól eltekintve azonban alig vezetett támadást.

A második félidő nagyobb része is meddő hazai mezőnyfölényt hozott, Miovski ziccerét azonban bravúrral hárította Antal. A diósgyőri kapus a 73. percben is főszerephez jutott, amikor Cseke büntetőjét, majd az ismétlésnél Miovski lövését is védte. A DVTK néhány kontrából jelentett némi veszélyt, míg a hajrában a cserejátékos Schön hagyott ki újabb nagy hazai helyzetet, amikor a félpályáról indulva már mindenkit kicselezett, de éles szögből csak az oldalhálót találta el.

A találkozó végül a 91. percben, Kata átlövését követően dőlt el.

A sereghajtó Diósgyőr a bajnokságban immár egymást követő négy fordulóban nem tudott pontot szerezni, és hatodik idegenbeli fellépésén a hatodik vereségét szenvedte el.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Bogár
Gól: Kata (91.)
MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Varju, Ferreira, Herrera – Cseke – Gera (Barna, 93.), Kata, Dimitrov (Schön, 78.), Prosser (Biben, 95.) – Miovski.
Diósgyőr: Antal – Sesztakov, Karan, Hegedűs, Memolla – Márkvárt, Max – Hasani (Korbély, 73.), Rui Pedro (Iszlai, 88.), Grozav – Ivanovski.

A Mezőkövesd előrelépett, a Paks hátrébb csúszott

Mozgalmas első félidőt produkált a két csapat. Határozottan kezdett a Mezőkövesd, 45 másodperc elteltével a kapufát találta el Nagy Dániel, majd a hatodik percben újabb nagy helyzet adódott a hazaiak előtt. A vezetést egy távoli lövéssel szerezték meg nem sokkal az után, hogy a vendégeknél a megsérült Bödét le kellett cserélni. Mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de kapura veszélyesebben futballozott a Mezőkövesd, így némiképp váratlanul jött az egyenlítés. A vendégek büntetőből voltak eredményesek, melyet Sajbán harcolt ki azzal, hogy a 16-oson belül cselezgetett és akasztották. Az összességében veszélyesebben támadó hazaiak azonban nagyon gyorsan ismét magukhoz ragadták a vezetést.

A második félidő elején pedig még kedvezőbb helyzetbe kerültek, pár másodperccel beállása után Vutov élt egy nagy lehetőséggel. Nem nyugodhattak azonban meg a mezőkövesdiek, mert hamar jött a szépítés, majd a Paks nagy erőket mozgósított az egyenlítésért. A vendégeknél Ádám Martin két gólt szerzett, de hiányzott a támadó alakzatból a góllövőlista éllovasa, Hahn János, aki betegség miatt nem játszhatott.

A hajrában ismét eredményes Mezőkövesd megérdemelten nyert, mert sok helyzetet alakított ki, és a 13 mérkőzésen szerzett tíz góljához ezen az egy mérkőzésen négyet tett hozzá. A Paks ezúttal nem volt annyira szervezett, mint a korábbi hetekben, és bár a ráadásban még szépített, pont nélkül maradt.

Vasárnapi sikerükkel a hazaiak a tizedikről a nyolcadik helyre léptek előre, míg a vendégek, akik 13 kör után harmadikak voltak, hátrébb csúsztak.

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 4-3 (2-1)
Mezőkövesd, zárt kapus, v.: Bognár
Gól: Karnyicki (20.), Besirovic (39.), Vutov (52.), Pillár (79.), illetve Ádám (37., 57., az elsőt 11-esből), Bognár (93.)
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Karnyicki, Pillár, Neszterov – Besirovic, Berecz, Cseri (Martic, 65.), Vadnai (Vajda, 89.) – Szerderov (Vutov, 51.), Nagy D. (Jurina, 65.)
Paks: Hegedüs – Szélpál, Böde (Kulcsár, 13.), Gévay (Haraszti, a szünetben) – Osváth (Csősz, 76.), Kulcsár, Balogh (Szakály, a félidőben), Szabó – Bognár, Ádám, Sajbán (Nagy R., 68.)

NB II: A DVSC nyerte a városi rangadót

A listavezető Debreceni VSC 4-1-re nyert otthon városi riválisa, a DEAC ellen a labdarúgó NB II 21. fordulójában.

Az éllovas előnye ráadásul nőtt a tabella élén, mivel a második helyen álló Budaörs 2-1-re kikapott Siófokon.

Merkantil Bank Liga NB II, 21. forduló:
BFC Siófok-Budaörs 2-1 (0-0)
Szolnoki MÁV FC-Szombathelyi Haladás 2-0 (0-0)
Soroksár SC-Dorogi FC 2-0 (1-0)
Debreceni VSC-DEAC 4-1 (4-1)
Gyirmót FC Győr-Szentlőrinc 1-2 (1-0)
Kaposvári Rákóczi FC-WKW ETO FC Győr 2-1 (1-0)

Magabiztos fehérvári győzelem a Budafok ellen

Folytatta menetelését a Ferencváros