A 79 éves Szabó (Patyi) István a kézilabda után a teniszre koncentrált
Április 22-én érkezett el 79. születésnapjához Szabó (Patyi) István, a korábbi 61-szeres válogatott kézilabdázó, majd klubedző és válogatott kapitány, mesteredző, aki Gyöngyösön született.
Szabó (Patyi) István (fotó: jochapress)
Mivel édesapja kertészeti technikumban tanított, és szakfelügyelő is volt, gyakran helyezték át egyik állásból a másikba. Éltek Békésen, majd Szegeden, tízéves korában pedig Gödöllőre költöztek. Az általános iskolában először a labdarúgás érdekelte, egy évig járt a Vasas edzéseire, de egy alkalommal úgy megrúgták, hogy a jobb térde utána sosem lett teljes értékű, azzal a lábbal többé nem tudott rúgni. A kézilabdát tanárának, Lencsés Rezsőnek köszönhette, akinél szinte mindenkinek játszania kellett az iskolai bajnokságban. Lelkesedése megmaradt a Török Ignác Gimnáziumban is, ahol ugyancsak nagy sportélet volt Sándor Iván testnevelő vezetésével. A kézilabda mellett rendszeresen kosarazott és röplabdázott is, atlétikában Pest megyei bajnok lett ötpróbában (200 és 1000 méteres futás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, távolugrás), az országos diákbajnokságon ötödikként végezett.
„A tanár megkérdezte, honnan jöttem, mire azt válaszoltam, hogy otthonról. Szemtelenségnek vehette a választ, mert két hatalmas pofonnal jutalmazott, a nevemet pedig Szatyira rövidítette. Egy nagyon kedves testnevelő tanárom egyszer Szatyi helyett Patyit mondott, ami rajtam ragadt, és mikor Kiss Szilárddal együtt vettek fel bennünket a TF-re, ő is „honosította” a Patyi nevet. Ezért mindmáig így ismer a magyar kézilabdás társadalom, sokan nem is tudják, hogy Szabó István a nevem.”
Egy évtized a magyar élvonalban
A Testnevelési Főiskolára nehéz volt bejutni, de neki sikerült. 1963-ban a Budapest I. osztályban szerepeltek a főiskola férfi kézilabdázói, abban az együttesben még csak kiegészítő ember volt a jobbszélen, balkezes lövőként. 1964-ben feljutottak az NB II-be, a BEAC pedig kiesett az NB I-ből, melynek edzője, Kolos Ferenc a két ajánlat közül a TF-et választotta, és szinte éjjel-nappal foglalkozott velük. 1965-ben ugyan kiestek, de 1966-ban visszakerültek az NB I-be. 1967-ben tanári diplomát szerzett, a Budapesti Spartacusba igazolt, ahol 1978-ig játszott az élvonalban, Szotyori György, Kolos Ferenc, Pfeiffer János, Horváth Jenő és Adorján János edzők irányításával. 1967-ben az akkori szövetségi kapitány, Albrecht Miklós behívta a válogatott keretbe, így ott lehetett a két világbajnokságon és az 1972-es müncheni olimpián is nyolcadik helyen végzett nemzeti együttesben. Az 1973-ban érkezett új kapitány, Faludi Mihály már nem számított rá (érdekes módon a Spartacus éppen ebben az évben nyert magyar bajnokságot!), pedig az 1978-ban történt visszavonulásáig még az élvonalban szerepelt.
A nagy fordulat: játékosból edző
A Spartacusban a szakosztály elnöke, Bácskai Károly egyik napról a másikra rábízta a Spartacus női élvonalbeli együttesének edzői teendőit, amit 1992-ig el is látott. 1983-ban majd 1986-ban is bajnokságot nyertek, közben előbb Csík János szövetségi kapitány segítője lett, majd 1987-től Barabás Zsoltot váltotta a kapitányi szerepkörben. A Spartacussal a nyolcvanas évek második felétől harmadikok, majd sorozatban másodikok voltak az akkor verhetetlennek számító Vasas mögött.
1986-ban, Oldenburgban, Csík Jánossal (fotó: jochapress)
Patyi tizenöt évig volt a Spartacus edzője, tevékenységének elismeréséül megkapta a mesteredzői kitűntetést. Kapitányként kevésbé volt sikeres: 1989-ben Elekes Csilla és Kiss Éva távozása, valamint Rácz Mariann országváltása után a magyar válogatott lejtőre került, kiesett a B-világbajnokságból és lecsúszott a harmadosztályt jelentő C-világbajnokság mezőnyébe. Ekkor (1990-ben) került Szabó István helyére Laurencz László.
A gödöllői egyetem és a tenisz évei
1992-ben a gödöllői egyetem testnevelési tanszékére „igazolt”, amelynek volt egy NB I/B-s férfi csapata is. Csak a megyéből tudtak igazolni, de a második évben így is harmadikként végeztek. „Egy gyömrői meccsünkön az ifiknek is játszaniuk kellett, a bírók teljesen elengedték a meccset, mire én megjegyeztem: miért hagyjátok ezt a lökdösődést, közben össze-vissza csaltok. Soha nem voltam edzőként eltiltva, mégis fél évre „elmeszeltek”. Mindenki rajtam nevetett, hiszen egyidejűleg többszörös visszaesőket legfeljebb 1-2 meccsre vontak ki a forgalomból…”
Eközben életében első helyre került a teniszoktatás. Amatőrként kezdte, de az egyetem jóvoltából évről évre elmehetett a teniszedzők továbbképzésére. Nyugdíjasként még öt évig folytatta, 2013-ban kezdődött édesanyjától örökölt, izomsorvadásos betegsége, amely mára teljesen elhatalmasodott rajta. Gödöllőn él, két unokája van, akik futballoznak.
Hetvenkilencedik születésnapján kívánjuk: Isten éltesse sokáig mesteredzőnket, Szabó Istvánt!
(Életpályájáról elért eredményeiről itt olvashatnak bővebben is. https://hajramagyarok.hu/…)
(MET, jochapress)
