A 80 éves Kiss Antal túlélte öngyilkos akcióját!

Rohamosan közeleg a riói olimpia. Minden bizonnyal ebben az utolsó időszakban is a korábbi aranyérmeseink kerülnek elsősorban fókuszba. A jochapress.hu talán ezért is döntött úgy, hogy inkább a méltatlanul háttérbe szorult, egykori ezüstérmesekkel kíván kiemelten foglalkozni.

Ez alkalommal a tatabányaiak büszkeségét, Kiss Antalt, az 1968-as, mexikóvárosi olimpia gyalogló ezüstérmesét igyekszem emberközelbe hozni. A 80. születésnapját szép csendben, decemberben megért és megünnepelt Tóni bácsi még közelről ismerte a magyar atlétika legnagyobbjait. Így például Iharos Sándort és világrekorder társait, mesterüket, Iglói Náci bácsit, Híres Laci bácsit, Kovács „Bütyök” Józsefet és a többi kiválóságot.

Beszélgetésünk elején Tóni bácsi kihangsúlyozta gyöngyösi származását.

– Nekem ez a tény nagyon fontos: ott születtünk a feleségemmel, s ott is kezdtem atletizálni. Kömley Károly készített fel, majd 1960-ban elindultam a Bányász-bajnokságon. Előbb tízezret futottam, majd elindított a tíz kilométeres gyaloglásban is. Minden előtanulmány nélkül megnyertem a versenyt. Még az évben elindultam az Ob-n 20 kilométeren és harmadikként végeztem. 1961-ben második, 1962-ben pedig a rendkívül nehéz terepen, Budaörs térségében lebonyolított Ob-n már első lettem.

 – A tatabányaiak pedig azonnal leigazolták.

– Hiába ragaszkodtam Gyöngyöshöz, a bányászvárosban sokkal jobb feltételek voltak, így beletörődtem a klubcserébe. 1963-tól élek Tatabányán és azóta csak a helyi sportéletet szolgálom. Akkor már volt némi nemzetközi tapasztalatom is, hiszen 1961-ben, Luganoban már átestem a nemzetközi tűzkeresztségen. Az 1964-es, tokiói olimpiára is eljutottam, ahol betegen csak a pálya teljesítése lehetett a célom.

 – 1965-ben és 66-ban viszont egyre komolyabb eredményeket ért el. 

– Pescarában a Lugano Kupán országos csúccsal második lettem és a csapattal is a dobogón álltunk.  Az emlékezetes, 1966-os, budapesti Európa-bajnokságon hatodikként haladtam át a célvonalon.

– Az 1967-es előolimpián hasznos tapasztalatokat szereztem, a játékokra is jó formában utaztam ki, ráadásul már egy hónappal előbb Mexikóban voltunk. Szükség is volt erre az átálláshoz, hiszen az első héten leginkább kóvályogtam. Fő távomon, húsz kilométeren csak 14. helyezett lettem. Mivel jó formában voltam, el is határoztam, hogy elindulok 50 kilométeren, amit az akkori kapitánytól, dr. Koltai Jenőtől kezdve mindenki öngyilkos akciónak minősített.

  –  A verseny után viszont fogadhatta a gratulációkat.

– Óvatosan, egyben nagyon elszántan kezdtem. Húsz kilométernél még csak a 11-12. helyeken haladtam, harmincötnél viszont már az ötödik helyen gyalogoltam. Ehhez nagy segítséget kaptam dr. Szabó Miklóstól, aki rendszeresen tájékoztatott az előttem és mögöttem haladó versenyzők állapotáról. Amikor a maratoni kapun begyalogoltam, annyira fáradt voltam, hogy biztonsági okból lassítottam a lépteimet és kihúzódtam a kettes pályára, nehogy hozzáérjek a betonszegélyhez! Sikerült! Második lettem! Zsivotzky Gyula vitte be a hírt a súlyemelő csarnokba, ahol éppen akkor Veres Győző versenyzett, Novotny Zoltán pedig azonnal bemondta a rádióban a nem várt sikeremet.

   – Október 17-e a magyar atlétika alighanem legfényesebb olimpiai napja volt.

– Ezen a napon nyert Zsivótzky kalapácsvetésben, s ugyanebben a számban Lovász Lázár harmadik, Eckschmiedt Sándor pedig ötödik lett. Ehhez jött még az én ezüstérmem. Nem tudok róla, hogy volt még egy ilyen sikeres napunk valaha is.

   – Október 17-e más okból is emlékezetes maradt Kiss Antal számára.

– Hatvanhárom kilóval rajtoltam, a célbaérkezést követően viszont többen nem akartak megismerni, mert menet közben hét kilót leadtam. A cipőmet képtelen voltam levenni. A ceremónia helyett szirénázó mentőautó vitt haza a szálláshelyemre. Mindhárom dobogós helyezett olyan állapotban volt, hogy az eredményhirdetést másnapra kellett halasztani.

Urbanik Sándor

   – Bár még 1973-ig versenyzett – kijutott a müncheni olimpiára is -, de a mexikóvárosi eredményét nem tudta megismételni, így visszavonult.

– Az atlétikától egyetlen napra sem távolodtam el, sőt! Mind a mai napig edzőként igyekszem szeretett sportágamat népszerűsíteni. Urbanik Sándor 1992-ben az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg a barcelonai olimpián, de fedett pályás Eb-n bronzérmet is szerzett. Ő és az ugyancsak gyalogló Füsti Edina egyaránt két-két olimpián vehetett részt. Ők ketten a legeredményesebb versenyzőim. (Urbanik békéscsabai színekben további két olimpián is részt vett.)

Füsti Edina

 – Meddig szolgálta a Bányász SC-t?

– 2009 végéig álltam szerződéses kapcsolatban a klubbal, de a hivatalos befejezés nem jelentett változást az életemben, ugyanis mindmáig edzősködöm. Igaz, nem 30-40 fős csoporttal, mint annak idején, de 8-10 fiatallal ma is naponta foglalkozom. Vadászok a tehetségekre, például a gyorskorcsolya bajnokságról is van, akit megnyertem az atlétikának.

– Lehetne erről a kis csoportról valami bővebbet is tudni?

– Ügyesek és szorgalmasak. Pillanatnyilag a legjobban csengő név az atlétika hazai berkeiben Izbéki Balázsé, aki előbb serdülőként 2000 méteren, utóbb pedig ifjúságiként 1500 méteren lett az ország legjobbja.

 – Hogyan néz ki egy ilyen aktív nyugdíjas napi programja?

– A napi sétám és az edzés mellett rendezgetem a bélyeggyűjteményemet és amennyi sportműsort elérek a tévében, azt igyekszem mindegyiket megnézni. A tenisz, az úszás, a kézi- és a röplabda, mind érdekelnek. És persze minden magyar olimpiai részvevőnek drukkolni fogok a riói versenyeken.

(Fotók: atlétika.hu, jochapress.hu)