A Budapest JAHC legyőzte a Csíkszeredát

Shares

A BJA gólgazdag mérkőzésen győzte le hazai pályán a Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, vasárnap.

Budapest JAHC

A vendégek Fodor Csanád góljával szereztek vezetést, de a fővárosiak egyenlítettek és az első felvonás végére 3-1-re elléptek. A folytatásban közelebb zárkózott az erdélyi együttes, amire azonnal válaszolt Kangyal Balázs alakulata, ám a Csíkszereda még a szünet előtt egygólosra faragta hátrányát. 

Az utolsó játékrészben egyenlítettek a vendégek, majd Ritter Zalán döntötte el az összecsapást a BJA javára. 

Kangyal Balázs, a Budapest JAHC vezetőedzője

„Az első húsz percben nagyon jól játszottunk, előnyünk is volt. Tudtam, hogy ez lesz az elmúlt napok tükrében, hiszen nagyon csalódott voltam a Gyergyó meccs miatt. Nem a játékunkkal voltam elégedetlen, hanem a hozzáállásunkkal és ennek hangot is adtam az öltözőben. Ez egy érdekes
helyzet, mert a mai nap a csapat diadala, sikere volt. Mindenki hozzátett és ők változtattak azokon a dolgokon, amiket mi mondtunk. A Gyergyó elleni mérkőzésnél az edzőé is a felelősség, mert nem tudja átadni és nem tudja megmutatni a játékosoknak, hogy miért csinálnak rossz dolgokat, és miért
viselkednek úgy, ahogy nem szabad egy csapaton belül viselkedni. Aztán, ha változtatnak az már az ő sikerük, én már kívülálló vagyok és gratulálok a srácoknak a mai játékért, együttműködésért. Példaértékű volt, és ez elvárt a következőkben is.”

Dóczi Zsombor, Budapest JAHC

„Igazából jól kezdtünk az első harmadban, annak ellenére, hogy a Sportklub először talált be, talán ez volt idén a legjobb kezdésünk. A második harmadban kicsit visszavettünk, de a harmadikban megmutattuk, hogy tudunk csapatként működni és önfeláldozó hokit letenni a pályára, összességében
nagyon elégedett vagyok.”

Becze Tihamér, a Csíkszereda csapatkapitánya

„Az első harmadban nem úgy jöttünk ki a jégre, ahogy szerettünk volna, magunkra engedtük az ellenfelet és ez látszott is a játékon. A harmadik harmadot mi domináltuk, úgy érzem egy pontot minimum megérdemeltünk ezzel a játékkal, amit leraktunk az asztalra. Még küzdünk az új rendszerrel, próbáljuk teljesen elsajátítani, amit a válogatott szünet óra gyakorlunk. Úgy látom van értelme és lesz eredménye.”

Az Újpest hazai pályán 6-2-re kikapott a Brassótól, míg a FEHA19 egygólos sikert aratott Dunaújvárosban.

Az újpesti Benk András korai találatát követően hamar jött az egyenlítés a brassói együttestől, az első játékrész végére pedig 3-1-re elléptek a vendégek. A gólgyártás a folytatásban sem hagyott alább, a Brassó ugyanis a mérkőzés végéig még háromszor betalált, fővárosiak már csak szépíteni tudtak.    

A fehérváriak Németh Zalán 32. percben szerzett találatával győzték le a dunaújvárosiakat. 

A Ferencváros 4-1-re legyőzte a címvédő Gyergyói HK-t

Az első harmad gólcsendben telt a Tüskecsarnokban. A második felvonás elején a Ferencváros szerezte meg a vezetést, két perccel később azonban egyenlített a vendég Gyergyó együttese. Ezt követően felpörögtek az események és a zöld-fehérek háromszor is betaláltak, így magabiztos előnnyel vágtak neki az utolsó húsz percnek, amelyben már nem esett több gól, így az FTC magabiztos sikert aratott hazai pályán.

A fővárosiak sorozatban hatodszor győztek az Erste Ligában.

Jégkorong Erste Liga

Budapest JAHC – SC Csíkszereda 5-4 (3-1, 1-2, 1-1)
Gól:
Dóczi Zsombor (12.), Jevgenyij Mozer (16., 31.), Schlekmann Márk (18.), Ritter Zalán (49.), ill. Fodor Csanád (7.),Dvid Levin (25.), Jeremy Douglas Welsh (36.), Royally Norbert (43.)

Újpesti TE – Corona Brasov 2-6 (1-3, 0-2, 1-1)
Gól:
Bank András (4.), Christian Silfver (59.), ill. Connor Sullivan Sills (6.), Radim Valchar (18., 35.), Jared Michael van Wormer (19.), Kóger Dániel (34.), Gad Balázs (46.)

Dunaújvárosi Acélbikák – FEHA19 0-1 (0-0, 0-1, 0-0)
Gól:
Németh Zalán (32., emberelőnyben)

FTC-Telekom – Gyergyói HK 4-1 (0-0, 4-1, 0-0)
Gól:
Bán Károly Tibor (25.), Adam Brady (29., emberhátrányban), Jozef Hrabal (35.), Rasmus Kulmala (38., emberelőnyben), ill. Vincze Péter (27., emberelőnyben)

A tabella:
 1. Budapest JA                 18  8   2   4   4  71-56  32 pont
 2. UTE                         17  9   2   1   5  55-45  32
 3. FTC-Telekom                 13  9   2   –   2  66-36  31
 4. Gyergyói HK                 18  8   3   1   6  66-54  31
 5. Corona Brasov               17  9   1   –   7  59-53  29
 6. DVTK Jegesmedvék            16  6   2   2   6  48-50  24
 7. SC Csíkszereda              19  6   1   4   8  70-82  21
 8. FEHA19                      18  4   3   2   9  39-62  20
 9. DEAC                        16  4   2   1   9  42-58  17
10. Dunaújvárosi Acélbikák      18  4   –   3  11  43-63  15

Forrás: MJSZ / MTI

Két újpesti hokisra is hosszú kihagyás vár