A címvédő ellen kezd a Budaörs

Shares

A héten két mérkőzéssel megkezdi szereplését a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában a Budaörs csapata, amely kedden a címvédő lengyel Tarnobrzeget fogadja.

Az ETTU Kupa előző szezonjának bronzérmese a C csoportba kapott besorolást, és a kontinens sokak által legerősebbnek tartott együttese mellett az előző idényben negyeddöntős francia TT Metz lesz az ellenfele.
A trió első összecsapását már szeptember közepén lejátszották, ezen a Tarnobrzeg 3-0-ra verte hazai környezetben a Metzet.

A keddi, 18 órakor kezdődő budaörsi mérkőzésen a tisztes helytállás lehet a Pergel Szandra, Fazekas Mária, Lovas Petra, Nagyváradi Mercédesz és Surján Szabina alkotta magyar csapat célja, a vendégek kerete ugyanis hemzseg a kínai, illetve kínai származású játékosoktól, s rajtuk kívül még náluk szerepel a román Elizabeta Samara és a fehérorosz Viktorija Pavlovics is.

Vasárnap idegenben lépnek asztalhoz Pergelék, akkor Franciaországban vendégeskednek majd.

A négy trióból az első két-két együttes jut tovább a kieséses szakaszba.

A budaörsiek e heti programja

Kedd:
SH-ITB Budaörsi 2i SC – KTS Enea Siarka Tarnobrzeg (lengyel), Városi Sportcsarnok 18.00

Vasárnap:
TT Metz (francia) – SH-ITB Budaörsi 2i SC 15.00

(MTI)