A címvédő Sopron nyerte a rangadót Miskolcon
A címvédő és listavezető Sopron nagy hajrával nyert a DVTK vendégeként a női kosárlabda NB I vasárnapi rangadóján.
Az Euroliga-csoportjukban éllovas vendégek meglepetésre csak 13 másodpercig vezettek az első félidőben, miután több éljátékosuk is gyenge napot fogott ki.
A nemrég edzőváltáson átesett miskolci együttes a nagyszünet után is diktálta a tempót, ám az utolsó negyedben csaknem 8 percen át nem talált a gyűrűbe.
A 10-0-ás rohammal előrukkoló soproniak a 37. percben ismét előnybe kerültek, és innen már nem engedték ki a kezükből a meccset.
A találkozó legjobbja a veretlen soproniakat erősítő Határ Bernadett lett 21 ponttal.
Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője
„Az első félidőben tompán játszott a Sopron, a külső dobásaik nem úgy sikerültek, ahogy szoktak. Mi rendbe raktuk a gyűrű alatti védekezésünket, és ennek meg is volt az eredménye. A második félidőben sokáig tartani tudtuk a védekezésünket, de a negyedik negyedben olyan eladott labdáink lettek, amelyeket már nem visszafutással hárítani és sorra kaptuk a könnyű kosarakat. Igazából harminöt percig bírtuk ezt a nyomást, ami nem rossz. Nehéz sorozatban voltunk, ez a negyedik nagyon nehéz mérkőzésünk Európa Kupás, illetve Euroligás ellenféllel szemben. Elégedett vagyok a lányok védekezésével, de összességében megérdemelten nyert ma a Sopron.”
Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője
„Abszolút látszik az a fejlõdés és változás a DVTK játékán, ami ma is megmutatkozott. Szoros mérkõzésre, nagy csatára készültünk, de játszhatott volna a két csapat szemben is. A támadásvezetések jobban ülhettek volna, de a mai meccs nem errõl szólt. Egy fix, kijöttek azok a hiányosságaink, amiken dolgoznunk kell. Sokkal tudatosabban kell felépítenünk a támadójátékot. Ezeket edzéseken fogjuk tudni megoldani. Az utóbbi idõben ezzel volt problémánk, mely meg is látszódott. Adott a munka, ezen az úton próbálunk haladni. Attól függetlenül, hogy rengeteg dobás kimaradt, és így is tudtunk nyerni egy ilyen nehéz pályán az örömteli, de megmutatta azon gyengeségeinket is, amiken dolgoznunk kell. A legjobbakat kívánom a DVTK-nak a céljaik eléréséhez!”
Határ Bernadett 21 pontja mellett leszedett 14 lepattanót
„Nehéz mit mondani egy ilyen mérkõzés után. Szerencsére nyertünk, de egyáltalán nem úgy kezdtük a mérkõzést, ahogy kellett volna. Foghatnánk ezt akár az utazásra, sok másra is, de nem ez volt az elsõ alkalom, hogy problémáink voltak támadásban. Ez nem csökkenti a miskolciak érdemeit, akik igenis megnehezítették a dolgunkat, és ránk kényszerítették, hogy az õ stílusukban játszunk. A végére sikerült összeszedni magunkat, és gyõzelemmel távozni. Gratulálok a Miskolcnak!”
Női kosárlabda NB I
DVTK-Sopron Basket 56-61 (13-11, 22-19, 16-15, 5-16)
DVTK: Vorpahl 2, Green 15, Aho 5, Hayes 11, Kiss 7. Csere: Kányási 2, Tóth, Jovanovic 10/6, Bernáth 7/3.
Sopron Basket: Williams 7, Varga A. 4, Jovanovic 9/3, Határ 21, January. Csere: Fegyverneky 5/3, Brooks 9, Gaye 6.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – ELTE BEAC Újbuda 70-66 (20-17, 21-9, 21-18, 8-22)
BKG PRIMA Szigetszentmiklós: Angyal 9, Aldazabal 8, Zivaljevic 9, Davis 10, Campisano 23/9. Csere: Vári 9/3, Raus 3/3, Kovács.
ELTE-BEAC Újbuda: Ivanova 14/3, Czank 9, Boros J. 8/6, Mérész 12, Barnai 8. Csere: Joeph 5, Koch 3, Boros B. 6, Orosz 1, Juhász.
NKA Universitas PEAC – Ludovika-FCSM Csata 86-77 (11-18, 27-21, 22-16, 26-22)
PEAC: Kiss 18, Nelson 15, Marshall 11/3, Wentzel 19/3, Dudasova 15/3. Csere: Szücs 8/6, Selcova -, Brajkovic -.
Ludovika–FCSM Csata: Horváth 11/3, Lelik 20/9, Zele 17/3, Carey 14, Toman -. Csere: Balogh -, Gyöngyösi 2, Böröndy 13/3.
A tabella:
1. Sopron Basket 11 11 – 892-578 22 pont
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 10 10 – 860-624 20
3. NKA Universitas PEAC 10 7 3 748-711 17
4. Ludovika-FCSM Csata 10 6 4 737-657 16
5. TFSE-MTK 10 5 5 639-701 15
6. DVTK 10 4 6 737-684 14
7. UNI Győr MÉLY-ÚT 9 5 4 647-640 14
8. Vasas Akadémia 10 3 7 610-673 13
9. ELTE BEAC Újbuda 10 3 7 677-755 13
10. VBW CEKK Cegléd 9 4 5 592-668 13
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 11 2 9 695-873 13
12. PINKK Pécsi 424 10 – 10 573-843 10
December 6., hétfő
18:00, VBW CEKK Cegléd – UNI Győr MÉLY-ÚT
Forrás: DVTK.eu/MTI/kosarsport.hu/wb-sopron.com