A Diósgyőr győzelmével elmozdult az utolsó helyről

Shares

A Diósgyőr 2-1-re legyőzte második helyen álló vendégét, a Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szerdai játéknapján, így elmozdult a sereghajtó pozícióból.

A csereként beállt Molnár Gábor a 93. percben fejelt győztes gólt. Fotó: Tóth Krisztián/DVTK.eu

Az első félidőben érdekesen alakult a játék képe: a vendégek többet birtokolták a labdát, azonban mindössze egyszer próbálkoztak kapura lövéssel, és az sem bizonyult veszélyesnek, a DVTK ugyanakkor a negyvenszázalékos labdabirtoklása mellett hat próbálkozásból négyszer kaput talált. Ezek közül egyszer gólt is szerzett, a hazaiak Gheorghe-Teodor Grozav szép és pontos lövésével a félidő derekán jutottak előnyhöz.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék képe, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, majd az utolsó negyedóra kezdetéhez érve Jozef Urblík egy távoli lövéssel egyenlített. A hajrában a Diósgyőr igyekezett nyomás alá helyezni a Puskás Akadémiát, ennek pedig a 93. percben meglett a gyümölcse, a csereként beállt Molnár Gábor fejesgólja ugyanis nagyon fontos három ponthoz juttatta a DVTK-t.

A DVTK ezzel a sikerrel megszakította négy mérkőzés óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát, egyúttal nagy lépést tett azért, hogy a hátralévő három körben még legyen esélye kiharcolni az élvonalban maradást.

A felcsúti együttes hat veretlenül megvívott meccs után először kapott ki

Zoran Zekić, a DVTK vezetőedzője: „Jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, egyedül az okozott gondot, hogy egy kivételével kimaradtak, amiért a PAFC megbüntetett minket. Mintha Ronaldo lőtte volna, úgy tűnik, ellenünk mindenki élete gólját lövi. A meccs végén az életünkért küzdöttünk. Sokat kockáztattunk, ennek következtében mindkét kapu előtt nagy helyzetek alakultak ki, de Istennek hála, ellenfelünk nem használta ki a ziccereket a hajrában, Molnár Gabi viszont megszerezte a győztes gólt. Molnár Gábor a legtehetségesebb játékos, akivel eddigi pályafutásom során dolgoztam, de sérülés miatt eddig nem állt rendelkezésre, illetve nincs még tökéletes erőállapotban, de örülök, hogy ismét velünk van.”

Hornyák Zsolt, a PAFC vezetőedzője: „Mindenekelőtt gratulálok a DVTK-nak a győzelemhez! Nagyon nehezen indultunk be, az első 30 percben nagy hibákat követtünk el a védelemben. Nem sikerült a csere, a sárga lap miatt hiányzó Szolnoki helyén játszó Nunes higgadtsága hiányzott középről, Thomas Meißner nem úgy játszott, ahogy kellett volna.  Két nagy hibát is elkövettünk, az egyiket meg is büntette az ellenfél. Egy fél órát követően azonban az utóbbi időben megszokott játékunkat játszottuk. A második félidőben domináltunk, veszélyesek voltunk, és egy szép góllal egyenlítettünk, amivel visszajöttünk a játékba. A folytatásban egyértelműen látni lehetett, hogy mindkét csapat győzni szeretett volna, ami a hazaiaknak sikerült. Egy kontratámadás után szétszakadt a mezőny, rosszul blokkoltuk a beadást, és Molnár Gabi pedig a hosszú oldali kapufánál egy szép gólt fejelt.”

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 2-1 (1-0)
Miskolc, zárt kapus, v.: Vad II.
Gól: Grozav (22.), Molnár G. (93.), illetve Urblík (75.)
Diósgyőri VTK: Malenica – Polgár, Milovic, Soldo, Pikk – Grgic (Ivanovski, 83.), Max (Szűcs K., 83.), Grozav – Suljic (Molnár G, 83.), Vanecek (Drazic, 71.), Groshi (Márkvárt, 71.)
Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Nunes, Meissner, Spandler, Deutsch – Van Nieff (Géresi, 34.), Urblík – Slagveer, Knezevic, Kiss T. – Plsek (Corbu, 77.)

Forrás: DVTK.eu/MTI

A Kisvárda győzött a Hungária körúton