A Diósgyőr kiütésével őrizte meg élvonalbeli tagságát az Újpest
Az Újpest 7-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőr együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombat esti mérkőzésén, ezzel bebiztosította élvonalbeli tagságát, egyben kiejtette az első osztályból az utolsó előtti helyen álló Kisvárdát.
Jelentős fölényben futballozott az élvonalban maradást bebiztosítani szándékozó Újpest már az első pillanattól kezdve, a lila-fehérek gyakorlatilag tíz perc alatt egyértelművé tették, hogy ezt a mérkőzést mindenképpen meg akarják nyerni.
Előbb Radosevic, majd Keita volt eredményes fejjel, a Diósgyőrnek pedig nem igazán sikerült kijönnie a szorításból, így aztán a 30. percben már háromgólos hátrányban volt. Egy bal oldali beadásba ugyanis Edomwonyi kézzel ért bele a vendégek tizenhatosán belül, így videobírózás után büntetőt ítélt Káprály játékvezető, Mörschel pedig nem hibázott a tizenegyespontról.
A folytatásban is leginkább az történt a pályán, amit a hazaiak akartak, a DVTK négy próbálkozásából egy sem találta el az újpesti kaput, nem úgy Ljujic nagyszerű átlövése a 45. percben, amely négygólosra növelte az Újpest előnyét.
Fordulás után labdabirtoklásban ugyan kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, kapura veszélyesen azonban csak a hazaiak futballoztak. Csoboth Kevin két perc alatt duplázott, ezzel kiütéses újpesti diadal kezdett kialakulni, a hajrához közeledve pedig Ambrose is befejelt egy kapufáról kipattanó labdát. A folytatásban a DVTK igyekezett szépíteni, de sem pontrúgásból, sem pedig akcióból nem járt sikerrel, így kiütéses vereséggel távozott a Szusza Ferenc Stadionból.
A fővárosi lila-fehér együttes sorozatban négy vereség után nyert ismét, míg a borsodiak három veretlenül megvívott bajnoki után kaptak ki.
A Kisvárda a hátralévő két mérkőzésen már nem érheti utol a kilenc ponttal előtte álló Újpestet.
OTP Bank Liga, 31. forduló
Újpest FC – Diósgyőri VTK 7-0 (4-0)
Szusza Ferenc Stadion, 5833 néző, v.: Káprály
Gól: Radosevic (6.), Keita (10.), Mörschel (30., 11-esből), Ljujic (45.), Csoboth (59., 61.), Ambrose (71.)
Újpest FC: Banai (Molnár, 46.) – Huszti (Kovács D. L., 68.), Koburi, Keita – Radosevic, Tajti (Pauljevic, 46.), Ljujic (Kiss T., 72.), Geiger (Mucsányi, 80.) – Mörschel, Ambrose, Csoboth.
DVTK: Danilovic – Farkas (Szatmári, 63.), Lund, Baco, Bokros – Holdampf, Klimovics, Pozeg Vancas (Jurek, 63.), Bényei (Vallejo, 46.) – Szabó L. (Fekete, 46.), Edomwonyi (Pernambuco, 46.)
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 30 21 5 4 73-27 68 pont – bajnok és BL-selejtezős
2. Fehérvár FC 31 16 5 10 55-39 53
3. Paksi FC 30 16 5 9 48-40 53
4. Puskás Akadémia FC 31 13 10 8 53-33 49
5. Debreceni VSC 30 13 6 11 46-39 45
6. MTK Budapest 31 12 7 12 41-58 43
7. ZTE FC 31 12 6 13 52-57 42
8. Diósgyőri VTK 31 11 8 12 48-56 41
9. Kecskeméti TE 30 11 5 14 40-44 38
10. Újpest FC 31 11 4 16 45-62 37
11. Kisvárda Master Good 31 8 4 19 35-50 28 – kiesett
12. Mezőkövesd Zsóry FC 31 5 5 21 27-58 20 – kiesett
Vasárnap játsszák:
Kecskeméti TE-Paksi FC 16.00
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 18.30
(MTI)
A felcsúti vereségével a Kisvárda közelebb került a kieséshez