A DVTK kikapott Valenciában

Shares

A már negyeddöntőbe jutott DVTK 25 ponttal kikapott a spanyol Valencia vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 13. fordulójában.    

Alba Torrens
Alba Torrens (Valencia BC) a labdával. Fotó: fiba.basketball

Az NB I-ben 11 forduló után veretlen DVTK egy hete történelmi győzelmet aratott otthon a romániai Sepsi-SIC felett, mivel – a selejtezőből indulva – nemcsak 9/3-ra javította mérlegét a kontinentális elitsorozatban, hanem a legnagyobb nemzetközi sikerét érte el a kiharcolt negyeddöntővel.

Völgyi Péter vezetőedző együttesénél csupán két csapat büszkélkedhetett jobb mutatóval az alapszakaszban: csak a címvédő Fenerbahce és a B csoportban éllovas USK Praha előzte meg a 16 gárdát felvonultató mezőnyben.

A Valencia 6/6-os mérleggel az ötödik helyen állt a csoportban, így a továbbjutási esélyek életben tartásáért lépett pályára. A két csapat novemberi mérkőzését 67-56-ra nyerte a Diósgyőr, de azóta az ellenfél egy ukrán klasszissal erősített Alina Jagupova személyében, aki a Kiss Virágot is foglalkoztató török Mersint hagyta el.

Ezen kívül is akadtak ismerősök a túloldalon, mivel Queralt Casas megfordult Sopronban is, míg a 34 éves Alba Torrens júniusban 27 ponttal vezette diadalra a spanyolokat a magyar válogatott ellen a júniusi Európa-bajnokság ljubljanai elődöntőjében.

A szerdai találkozót 15-0-val kezdték a spanyolok, a sérüléséből nemrég visszatért, válogatott Kányási Veronika vezetésével azonban a Diósgyőr a második negyedben négy pontra faragta hátrányát, majd a nagyszünetben 39-33 volt az állás.

Fordulás után egy 12-2-es etappal a Valencia faképnél hagyta a magyarokat (51-35), kicsit később, 17 pontos különbségnél pedig már eldőlni látszott a meccs. A 63-45-ről induló zárószakaszra már nem maradtak nyitott kérdések, a miskolciak elszenvedték idénybeli negyedik vereségüket.

A DVTK kedden a címvédő és az A csoportban éllovas török Fenerbahce csarnokában fejezi be az alapszakaszt. Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő február 21-én rajtol.

Női kosárlabda Euroliga

A csoport, 13. forduló:

Valencia Basket Club (spanyol) – DVTK Hun-Therm 84-59 (24-11, 15-22, 24-12, 21-14)
Valencia: CASAS 9, Iaupova 11/3, OUVINA 12/9, CARRERA 8, HEMPE 24/9. Csere: Guelich 9/3, Romero, Fingall 5/3, Torrens 6, Buenavida, Erauncetamurguil, Fam.
DVTK: Aho N. 4, Charles 2, LELIK 19/3, Jovanovic 12/3, Tadic 4. Csere: KÁNYÁSI 16/9, Grigalauskyte 2, Tenyér.

Győri vereség Kiss Virág csapatától