A Ferencváros könnyedén győzte le a DVSC-t

Shares

A címvédő Ferencváros magabiztos, 4-2-es győzelmet aratott a vendég Debrecen együttese felett a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának szombati játéknapján.

Még ez is belefért: Nguen Tokmac kihagyott egy büntetőt. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az első félidőben végig nagy fölényben futballozott a hazai csapat, azonban bő negyedóra után a Debrecen szerzett vezetést a korábbi ferencvárosi játékos Ugrai fejesével. A hazaiak rengeteg lehetőséget dolgoztak ki és végül a 39. percben Mak remek lövésével egyenlítettek.

A szünet után nem sokkal büntetőből fordított a Ferencváros, a VAR-vizsgálat öt percet követően hozott döntést a lesgyanús szituációban. Néhány perccel később újabb 11-est kapott a Ferencváros, de Nguen ezúttal hibázott. Ennek ellenére sem kellett sokat várni a harmadik hazai találatra, Mak duplájával magabiztosra növelte előnyét Peter Stöger csapata.

Laidouni a pályára lépését követően szinte azonnal eldöntötte a három pont sorsát, a Debrecen Ugrai második találatával az utolsó pillanatokban már csak szépíteni tudott.

Peter Stöger az FTC vezetőedzője:

„Nem volt egyszerű dolgunk. Eleinte sok helyzetünk volt, hogy megszerezzük a vezetést, azonban sajnos túl könnyű gólt engedtünk az ellenfélnek a meccs elején. A csapat munkájával elégedett vagyok, a végére kijött, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Túl sok helyzet maradt ki, lőhettünk volna több gólt – kezdte az osztrák tréner. – A kihagyott helyzetek miatt abszolút nem vagyok bosszús, hiszen a legfontosabb, hogy kidolgozzuk a lehetőségeinket, az csak a saját dolgunkat könnyíti meg, ha minél többet értékesítünk is közülük. Ez ráadásul az edző egészségének is jobbat tesz. Amivel nem vagyok megelégedve a mai meccs kapcsán, az a tizenhatoson belüli védekezésünk. Túl könnyű labdákat engedünk az ellenfélnek, illetve a pontrúgások elleni védekezésünk sem az, amit én elvárok, sőt, az egy az egy elleni védekezésben is jobb teljesítményt szeretnék látni. Tisztában vagyunk a hiányosságokkal, dolgozunk rajtuk.”

OTP Bank Liga, 5. forduló:

Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 4-2 (1-1)
Groupama Aréna, 7325 néző, v.: Bogár
Gól: Mak (39., 68.), R. Mmaee (56., 11-esből), Laidouni (73.), illetve Ugrai (17., 90.)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Kovacevic, Civic (Csontos, 88.) – Zachariassen (Laidouni, 69.), Haratin – Mak (Vécsei, 78.), Nguen (Gavric, 69.), Uzuni (Szánthó, 46.) – R. Mmaee.
DVSC: Kosicky – Kusnyír, Baráth P., Korhut, Ferenczi J. – Dzsudzsák, Varga J. – Bévárdi, Soltész (Tischler, 71.), Ugrai – Sós (Pintér, 86.)

Forrás: Fradi.hu/MTI