A Ferencváros simán kikapott az éllovastól
A listavezető Budapest JAHC együttese 4-0-ra győzött a magyar bajnoki címvédő Ferencváros vendégeként a jégkorong Erste Liga vásárnapi játéknapján.
Az FTC 15 meccséből hetedszer szenvedett vereséget.
Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője
„Amilyen kilátástalan volt a helyzetünk azon az 1-5-ös mérkőzésen, annál bizakodóbbak lehetünk most annak ellenére, hogy 4-0-ra kikaptunk, és ugye sosem jó kikapni, pláne nem a Ferencvárosban. Úgy gondolom, tettünk egy újabb lépést a jó irányba, és talán alakulhatott volna ez a mérkőzés is másképp, ha mi belőjük az első helyzetünket. Volt sok jó lehetőségünk, csak mind kimaradt, a túloldalon meg minden bement, de úgy érzem, azért tényleg nagyon sok olyan eleme volt a játéknak, ahol domináltunk. Szóval igen, tettünk egy lépést a jó irányba, de még nagyon sokat kell dolgoznunk.”
Kangyal Balázs, a BJA HC vezetőedzője
„Amit az előző mérkőzés után mondtam, azt most cáfolnom kell. Akkor nagyon rosszul menedzseltük azt a meccset, és attól függetlenül nyertünk, ma pedig elképesztően jól tudtunk játszani. Azért nem szabad a Ferencvárost temetni, ezt a mítingen ki is emeltem. Az elmúlt évek legmeghatározóbb csapata, a regnáló bajnok. Ha nem ment annyira a játék, kicseréltek három légióst, hoztak három újat. Talán ez volt az első olyan mérkőzésünk ebben a szezonban, amikor nem egy ilyen fiatal, ügyes csapat képét mutattuk, hanem egy igazi, profi felnőtt csapat odatett egy igazi, profi felnőtt teljesítményt, kezdve a saját nevelésű kapustól egészen a negyedik sor balszélsőjéig. Úgyhogy le a kalappal a srácok előtt, és a legnagyobb őszinteséggel gratulálok a csapatomnak.”
A Dunaújvárosi Acélbikák 3-1-re legyőzte a sereghajtó FEHA19 együttesét, a székesfehérvári együttes sorozatban harmadik bajnokiját vesztette el.
A Corona Brasov szétlövéssel győzött a Gyergyói HK vendégeként.
Erste Liga
FTC-Telekom – Budapest JAHC 0-4 (0-2, 0-1, 0-1)
Gól: Schlekmann Márk (4.), Mirko Djumic (20., emberelőnyben), Tóth Richárd (35.), Darren Eugene McCormick (59.)
Dunaújvárosi Acélbikák-FEHA19 3-1 (1-0, 1-1, 1-0)
Gól: Olli Pekka Valtola (14.), Oliver Ödman Hadzinikolic (37.), Nejc Brus (47.), ill. Fekete Alex (27., emberelőnyben)
DEAC-DVTK Jegesmedvék 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
Gól: Rastislav Sirko (26., emberelőnyben), Sági Martin (48.), Novotny Dominik (52.), ill. Jesper-Juhani Ilvessuo (59.)
Gyergyói HK – Corona Brasov 2-3 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0, 0-1) – szétlövéssel
Gól: Daniel Tranca (4.), Bodó Christopher (31., emberelőnyben), ill. Chase William Schaber (1.), Samuel Owen Williams (55.), Radim Valchar (65., GWG)
A tabella:
1. Budapest JAHC 16 12 1 1 2 76-37 39 pont
2. Gyergyói HK 15 10 – 1 4 63-38 31
3. DVTK Jegesmedvék 15 6 3 1 5 45-39 25
4. DEAC 17 7 1 1 8 54-55 24
5. FTC-Telekom 15 8 – – 7 42-47 24
6. SC Csíkszereda 15 5 2 4 4 46-45 23
7. Dunaújvárosi Acélbikák 16 5 2 2 7 46-58 21
8. Corona Brasov 15 5 2 1 7 43-48 20
9. UTE 16 4 2 1 9 52-58 17
10. FEHA19 16 2 1 2 11 32-74 10
Forrás: MJSZ / MTI