A halhatatlanság halála

„Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

Egyszer volt a világon Benedek Tibor.

Hol volt, hol nem, 1972. július 12-én megszületett Benedek Tibor Budapesten. Igazi színészdinasztia sarja, hiszen mind nagyapja – szintén Tibor –, mind édesapja, Benedek Miklós a világot jelentő deszkákon tette le névjegyét, ám őt a sors egy másik színpadra szánta. Ötéves korában gerincproblémái miatt édesanyja íratta be úszni, és bár a vízzel hamar barátságot kötött, a sportág túlzott monotonitása miatt inkább a játékosabb vízilabda felé terelték volna, így végül édesapja kártyapartnerének, Csapó Gábor segítségével a már akkor is műhelynek számító KSI-hez került.

Több interjúban elmesélte, hogy élete egyik meghatározó élménye volt, amikor ifjúként első bajnokságát megnyerve az olimpiai bajnok Horkai György adta át nekik az aranyérmet – tán ekkor döntötte el végleg, hogy rálép az élsport rögös útjára, és egy napon belőle is olimpiai bajnok vízilabdázó lesz.  Ennek rendelt alá mindent.

Mára már legendaszámba megy, hogy zárásig maradt kölyökként a Komjádiban, ahol egymagában passzolgatott a fallal, begyakorolva azokat a később utánozhatatlan mozdulatokat, amiknek annyi éven keresztül, oly sokszor örülhettek a vízilabdarajongók és oly kevéssé az ellenfelek.

A ’90-es évek eleje nem mondhatni, hogy a magyar póló legsikeresebb korszaka volt, bár kétségtelen tény, hogy akkor is az élbolyba tartozott válogatottunk, csak valahogy az érmek nem akartak úgy jönni.

Benedek 1991-ben került be a nemzeti csapatba, a rákövetkező évben pedig utazhatott a barcelonai olimpiára is, ahol a hatodik helyen zárt a kompánia.

Az ezt követő olimpiász alatt klubszinten az Újpesti Dózsa színeiben többször nyert magyar bajnokságot, Magyar Kupát, LEN-, BEK- és Szuper Kupát. Igazi vezéregyéniséggé vált a medencében. A védjegyének számító csuklórögzítőt is ebben az időszakban „szerezte”, amikor egy edzésen megsérült a lövő keze.

Az atlantai olimpián a válogatott a negyedik helyen végzett

A torna egyik emblematikus képe volt, amint a bronzmeccs elvesztését követően a magába roskadt balkezest Gerendás György másodedző vigasztalta: „Leszel te még olimpiai bajnok!”

Az olimpia után, ’96 decemberében az addig itthon kevéssé ismert dr. Kemény Dénest választották szövetségi kapitánynak.

A Kemény-legények saga szintén egyik sokat emlegetett jelenete, amikor a frissen kinevezett kapitány, az első válogatott edzés után félre hívta Tibort, a „nemzet bombázóját” és megkérte, ne legyen többet gólkirály, de nyerjen végre „valami aranyat”.

Ahogy Csurka Gergely Győzelemre születtek című könyvében idézi Keményt:

„Nem azért mondtam ezt neked, mert esetleg önző módon ellövöldöznéd a labdákat. Csupán azt szeretném elérni, hogy a kritikus helyzetekben ne mindig téged keressenek a társak, mert erre az ellenfél is simán rákészülhet, és akkor veszítünk” – a többi pedig, ahogy mondani szokták történelem.

A ’97-es Eb-n nem lett gólkirály, csak aranyérmes. Egy évvel később Perth-ben tizenhat év után került újra döntőbe világbajnokságon a magyar válogatott. Bár Benedek az utolsó meccsen duplázott, az aranyéremhez ez nem volt elég, így „csak” ezüstérmes lett a válogatott. A vesztes meccs után ő vigasztalta a szintén balkezes Kiss Gergőt, hogy legközelebb majd „mi nyerünk”. Nos a legközelebb a sydney-i olimpia lett, legalábbis Tibornak.

A ’90-es évek két érem nélküli ötkarikás játéka után mondhatni a sors a 2000-es évek még két olimpiáján törlesztett. Az úgynevezett Grand Slam-et 2003-ban a barcelonai világbajnoki címmel sikerült kipipálni, egy évvel később Athénban egy végletekig kiélezett meccsen, Szerbia és Montenegró szintén nem akármilyen játékosokból álló csapatát legyőzve másodjára is felállhatott a Kemény-legények tagjaként a dobogóra.

Az olimpia után szívproblémái miatt lemondta a válogatottságot, ám három a magyar igazság, 2007-ben tért vissza, egy évvel később Pekingben pedig harmadjára is olimpiai bajnok lehetett.

Ezzel egy olyan illusztris társaságba került – Biros Péterrel, Kásás Tamással, Kiss Gergellyel, Molnár Tamással, Szécsi Zoltánnal egyetemben – ami előtte csak Gyarmati Dezsőnek és Kárpáti Györgynek sikerült magyar részről, ám nekik nem zsinórban. E harmadik győzelmet követően nyilatkozta, hogy számára az első mindig a sydney-i arany lesz, az a legfontosabb, hiszen azzal kapott új fordulatot sportolói pályafutása, onnantól minden már csak ajándék.

Tíz év után, 2013-ban ismét a katalán fővárosban gyűlt össze a világ medencéinek színe-java

A formálódó magyar válogatottal szemben a négy közé jutás volt az elvárás. Amit nem kicsit teljesítettek túl, hiszen egy nem mindennapi mérkőzésen, legyőzve Montenegró csapatát ismét világbajnoki címek örülhettünk. Különleges csapat volt, különleges kapitánnyal. Minden játékos egyetértett abban, hogy azt a fanatizmust, tüzet és győzni akarást, ami játékosként és csapatkapitányként is jellemezte Tibort, szövetségi kapitányként is át tudta adni.

Egy új korszak kezdetét indította el akkor, amelynek budapesti Eb-ezüst lett a folytatása 2014-ben. Kapitányságának második félideje kissé felemásra sikeredett, a 2016-os belgrádi kontinensviadalon megszerzett bronz nem volt elég az olimpiai kvótához. A trieszti kvalifikációs torna felért egy világversennyel, Rióban pedig úgy lett végül ötödik a válogatott, hogy rendes játékidőben egyszer sem kapott ki. A négy közé jutásról döntő Montenegró elleni meccset bűntetőpárbajjal bukta a válogatott.

Ez volt Tibor hetedik olimpiája, játékosként ötször, másodedzőként és szövetségi kapitányként egyszer-egyszer vett részt a világ legnagyobb sporteseményén.

Az ötkarikás játékok után nem indult újra a kapitányi posztért, egykori egyesületnél az Újpestnél (UVSE) előbb szakmai igazgató, majd a felnőtt csapat vezetőedzője lett. Utóbbi minőségében ismét csodát téve, megmutatva azt, hogy mégis egy kiváló edző, hiszen csikócsapatával nem hogy bent maradt az OB1-ben, de a felsőházba is feljutott. Személyiségéről és hozzáállásáról mindent elmond, hogy játékosai csak Mesterként hivatkoznak rá.

És Benedek Tibor valóban az volt, MESTER, csupa nagybetűvel

Mestere volt a vízilabdának, egy olyan sportágnak volt ő korszakos ikonja, amelynek hagyományai majd’ száz évre tekintenek vissza, mi több, minden negyedik magyar olimpiai bajnok vízipólós. Ebben „mi vagyunk a császárok”. Kis túlzással, ha bármelyik magyar uszodában eldobsz egy követ, jó eséllyel eltalálsz egy olimpiai bajnokot…

(MOB-összeállítás; Képek: MTI, MOB)

Elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó