A harmincöt évvel ezelőtti fehérvári bajnokcsapat tagjai közösen ünnepelnek
A Fehérvár FC utánpótlás bázisán december végén rendszeresen találkoznak a korábbi játszótársak. Megemlékeznek azokról is, akik már nincsenek közöttünk.
Az összesen, 57 felnőtt válogatottságig jutó középpályás, Halmai Gábor 2006-ban találta ki, hogy a régi, videotonos utánpótlás csapat tagjai minden esztendő végén találkozzanak a régi játszótéren, a Sóstói Stadionban – illetve a tőszomszédságában -, futballozással, majd remek hangulatú, baráti beszélgetéssel búcsúztassák az óévet.
Halmai, Bekő Balázs és Minárik Zsolt előzőleg egy rendezvényen találkoztak, ahol felelevenítették a régi emlékeket. Előbbi fejéből pattant ki, hogy évtizedekkel ezelőtt annyira remek, példaértékű közösséget alkottak, érdemes lenne egy estét a közös történéseknek, sikereknek szentelniük. Az első időszakban a Pomázon élő Halmai vállalta magára a rendezvény megszervezését, amit később Morvai Imrére hagyományozott.
– Tompán élek, onnan szervezem a bandát, nagyon jó, hogy őrizzük a hagyományokat – mondja Morvai Imre, aki a nyolcvanas évek derekán futballozott a Vidi utánpótlásában, majd visszatért szülővárosába. – Nagyszerű brigádunk volt, az éveken át bennünket gardírozó edzővel, Jung Józseffel beszéltünk először, aki támogatta az ötletet. Az első találkozóra a Pokol Pincében került sor, lassan két évtizede, akkor nem futballoztunk. A folytatásban azonban igen, az évzáróink átkerültek a Sóstói Stadion melletti utánpótlás centrumba, a műfüvön kergettük a labdát, utoljára 2019-ben. A pandémia miatt 2020-ban az összejövetel elmaradt, azonban azóta ismét sort kerítünk rá, de már nem lépünk műfűre. Egyrészt már nem leszünk fiatalabbak, valamint az időjárás sem kedvez a focinak december végén. Halmai Gabi éveken át élen járt a futballban, azonban kilenc műtétje volt, az utóbbi időben kettő, engem is hatszor műtöttek. A lényeg az összejövetel, több mint húszan ezúttal találkoztunk, nem mindenki maradt zárásig, családi program, illetve egyéb elfoglaltság miatt.
A csapat az 1988-1989-es szezon végén nyert ifjúsági bajnoki címet, előzőleg szinte az ország összes pontjáról érkeztek tizenéves, a középiskolát már itt kezdő labdarúgók a koronázóvárosba.
Németh Lajos gyűjtötte össze a tehetségeket
– Szőke Miklós volt az edzőnk, vezetésével végeztünk a tabella élén. Én évekkel korábban érkeztem Fehérvárra Tompáról, akkoriban nagyon népszerű volt a jól szervezett tehetségkutató, „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” elnevezéssel. Az országos döntőbe a megyémből bejutottunk négyen, rajtam kívül Zsolnai Csaba Kecskemétről, Kasza Tamás Soltszentimréről, Kiskőrös mellől, valamint Salacz János Császártöltésről, ami Kecel és Hajós környékén található. Mi onnan érkeztünk, Szabó Viktor még messzebbről, Mezőkövesdről, közelebbről Fodor László, pontosan Kaposvárról, Baráth Gábor Ozoráról, Barsi Gábor Sárszentágotáról, Riba László Polgárdiból. De sorolhatnám még a neveket.
A labdarúgók délutáni órákban találkoznak Fehérváron, először temetőbe látogatnak, mécsest gyújtanak azok emlékére, akik már nincsenek az élők sorában. Ezúttal Pátkán kezdtek, Baráth Gábort ott helyezték örök nyugalomra, később lerótták kegyeletük Szabadbattyánban, a szintén tragikusan fiatalon elhunyt szélső, Takács Lajos, valamint a szakvezető, Jung József sírjánál. A fehérvári belváros egyik templomában lelt örök nyugalomra az utánpótlás vezető, Németh Lajos, valamint a Sóstói Stadiontól nem messze található temetőben gyertyát gyújtanak Szőke Miklós emlékére is.
Forrás: FEOL.hu
