A hazaáruló sem mentette meg a Barcelonát!

Akik látták az első Rhein-Neckar Löwen – Barcelona férfi kézilabda BL-mérkőzést a legjobb négy közé jutásért, azok egy hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak. Ez a Mannheimben lejátszott 60 perc ugyanis a legkényesebb igényeket is kielégítette. Elvégre a világ legjobb klubcsapatai közül kettő óriási harcát láthattuk, amelynek 60 perce során a német klub kézisei ötvenvalahány percen keresztül egészen extra teljesítménnyel rukkoltak ki. A félelmetes sikerlistával rendelkező, és legalább olyan zengzetes nevekből álló játékosanyaggal pályára lépett katalán együttes ugyanis nagyon nehéz helyzetbe került a 38-31(22-14)-es végeredmény következtében.

Gyorsan szögezzük le: a látott hatalmas iram, az a kitűnően megszervezett védekezés, a gyors ellentámadások, a rendkívül jó lövőszázalék, mind-mind belejátszottak abba, hogy a németek végül tetemes, hétgólos különbséget tudtak kiharcolni a visszavágóra. A meccs hőse vitán felül a német balszélső, Uwe Gensheimer volt, aki egymaga tizennégyszer vette be a Barca hálóját. Talán csak egyetlen hibát lehet felróni neki, amikor az utolsó percekben egy kicsit „elszórakozott” egy hétméterest, de ilyesféle bakit elkövettek már nála nagyobb egyéniségek is. Ezzel együtt is kijelenthető: az életének 28. évében járó Gensheimer abszolút világklasszis teljesítményt produkált, aminek értékéből az sem von le sokat, hogy a másik oldalon – szemben a németeknél parádézó dánnal, Landinnal – Saric kapus az első félidőben szinte nem is találkozott a labdával.

Saric minden várakozás alatti teljesítménye jócskán belejátszott abba, hogy a Barca meglehetős alárendelt pozícióból kezdje a második félidőt, amelyet egyébként egy góllal meg is nyert. Itt idézném Kovács László mesteredzőt, aki a következőket mondta a Saric-Sterbik kapcsolatról: „Számomra elképzelhetetlen, miként mehet bele egy edző abba, hogy kapusai megegyeznek: ki védi az első, és ki a második félidőben csapata kapuját! Saricot legkésőbb öt, bekapott gólt követően már cserélni kellett volna, hiszen egyértelmű volt, hogy ez a nap nem az övé. Ezzel az engedékenységgel nem csak Pascal edző bukott meg, de csapatát is nagyon nehéáz helyzetbe sodorta. Ha ugyanis Sterbik előbb áll be, most könnyen lehet, sokkal kisebb különbségről következhetne a barcelonai visszavágó!”

Kovács tanár úr megállapításával aligha lehet vitázni. Más kérdés, hogy Sterbik Árpád nevének említése e sorok írójában mindig vegyes érzelmeket gerjeszt. A vitán felül világklasszis portás annak idején Veszprémbe érkeztét követően egy hónap alatt megkapta a magyar állampolgárságot, mint a vajdasági Adáról érkezett, „színmagyar” fiatalember. S ekkor jött a címben említett hazaárulás. Sterbik ugyanis kijelentette: ő mindent a szerb kézilabdázásnak köszönhet, ő nem lesz magyar válogatott, s továbbra is csak a szerbeknek akar védeni.

Miután néhány évvel később a spanyol Ciudad Real kapusaként felajánlották neki a spanyol állampolgárságot, azt – több, mint érdekes módon!? – elfogadta. És immár hosszú évek óta védi is nagy lelkesen Spanyolország  válogatottjának kapuját.

A történtek ismeretében senki nem vádolhat semmiféle túlzott magyarkodással vagy bármi mással, amikor az adott lehetőségeken belül mindig és mindenkor elitélő hangon szólok Sterbik „színeváltozásáról”. Ha megmarad végig szerb válogatottnak, hős lett volna a szememben. Így viszont gyenge, „kilóra” megvehető  valaki – ezek szerint a magyarokból nem nézett ki elég pénzt -, aki ettől még lehet világklasszis kapuvédő. (Ráadásul a felesége is egy magyar, legjobb tudomásom szerint egy tapolcai illetőségű hölgy…) Emberileg azonban nagyon esendő valaki, aki – talán nem véletlenül? – Nagy László legjobb barátja lett a spanyolországi évek során.

Mit hozhat a barcelonai második 60 perc? Kovács László tanár úr 60-40 arányban voksolna a hét gólos előnnyel kezdő Löwenre, s bizonyára sokan osztják ezt a véleményt, miként jómagam is ebbe a táborba tartozom. Ha pedig ebből a hátrányból mégis kiharcolná a továbbjutást a Barcelona, akkor háromszoros kalapemelés jár nekik.