A jég hátán

Shares

Én ott vesztettem el a fonalat, amikor Hoffmann Nóra és Maxim Zavozin, avagy Zavozin Maxim csárdást táncolt. Technikailag nyilván kifogástalanul. Zavozin – aki orosznak született, aztán amerikai lett belőle, később pedig magyar is persze – nagy igyekezettel csúszkált a jégen a magyar zenére, de, ma ezt így mondanák, a produkciója nem jött át.

Regőczy Krisztina (fotó: JochaPress)

Hoffmann Nóra – akinek úgy mellesleg csupán angol nyelvű Wikipédia-szócikke van – részben kényszerből állt össze a sápadt képű orosszal, miután korábbi párja, Elek Attila sorozatos sérülések után visszavonult. A jégen is mutatós Hoffmann, Elek párost, amely méltó folytatójának ígérkezett a magyar jégtáncoshagyományoknak, kedveltük, Zavozint óhatatlanul Elek Attilához mértük, valószínűleg ezért nem tudta belopni magát a szívünkbe. A rendkívül csinos Hoffmann…

Itt álljunk meg, mert már hallom, hogy megint az a fránya szexizmus, csak hát műkorcsolyában és jégtáncban az elérhető pontszám két részből tevődik össze, az egyik a kivitel, avagy a művészi hatás, amibe sok minden belefér a kűrruha szabásától és színösszetételétől a sportdiplomáciai kapcsolatokig, de az sem mindegy, hogy Piri néne ugorja a tripla axelt vagy a bálkirálynő. Szóval a rendkívül csinos Hoffmann Nórához, ne féljünk kimondani, nem illett a bús képű orosz (és „amerikai” és „magyar”). Ám a jégtánc világa már csak olyan, hogy kevés a hadra fogható férfi táncos, úgyhogy fölösleges finnyáskodni, Zavozinnak is örülni kellett.

Akkor azt hittük, hogy ez egyszeri baleset. Ám Szollás László, Sallay András és Tóth Attila utódai az igazán támogató hazai környezet ellenére sem akarnak felbukkanni. Sőt, immár hölgyeket is importálnunk kell. A múlt héten rendezett Európa-bajnokságon Monaghan Emily és Fourati Ilias képviselte a színeinket jégtáncban, s huszonhét induló közül a dicséretes 24. helyen végzett. Mindketten az Egyesült Államokban születtek, ott is tanultak meg korcsolyázni, mígnem egyszer csak arra eszméltek, hogy dicsőséget szeretnének szerezni Magyarországnak. Csak így történhetett. Reméljük, eme céljuktól az sem tántorítja el őket, hogy az Eb végeredménye alapján még nagyon sokat kell dolgozniuk az edzőikkel, Denis Petukhovval és Melissa Gregoryval; sőt még azért is, hogy megőrizzék első helyüket a honi ranglista élén, mert a második számú magyar duó, Dozzi Leia és Valdez Michael ott csörög és siklik a nyomukban.

Valahogy így fest a magyar jégtánc bázisa. Becsüljük hát meg, hogy a párosok mezőnyében Magyar Márk Scsetyinyina Julijával készül újabban, egyesben pedig idén Tóth Ivett és Csernoch András képviselte a magyar színeket. Igaz, Tóth, bár még mindig csak huszonegy éves, jelentősen elmaradt az eddigi legjobbjától.

Gondolhatunk rövid pályás gyorskorcsolya-, valamint az elmúlt évtizedet tekintve férfi-jégkorongcsapatunkra is. Bizonyára a mégiscsak speciá­lis halmazállapot lehet az oka. De olybá tűnik, a magyar jég hátán nem is olyan nehéz megélni.

(mno.hu / Novák Miklós)