A legeredményesebb egyetemi sportolókat díjazták

Shares

Több mint száz felsőoktatásban tanuló fiatal érdemelte ki idén az Év egyetemi sportolója díjat.

prof. dr. Józsa János az MRK elnöke, Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára és Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki díjátadó gáláján az év legeredményesebb egyetemista és főiskolás sportolóinak járó plakettet azok vehették át, akik 2019-ben a nápolyi nyári universiadén, továbbá az egyetemi világversenyeken a dobogón végeztek, illetve a különböző sportági világversenyeken aranyérmesek lettek.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport és a tudomány területén egyaránt eredményt felmutatni tudó hallgatók a nemzet kincsei.

„Köszönet illeti meg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséget, amiért teret ad a sportnak a felsőoktatásban” – hangsúlyozta az államtitkár.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a gálán olyan kiválóságokat részesítenek elismerésben, akik a fiatalok és a hallgatók előtt is példaképek, mert nem csupán a sportban elért eredményeikkel emelkednek ki, hanem hallgatóként is komoly szellemi teljesítményt nyújtanak. Egyúttal megköszönte a szülőknek és a családtagoknak azt az önzetlen segítséget, amelyet a versenyzőknek nyújtottak.

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke szerint az évente megrendezendő gálán mindenképp szót kell ejteni az egyes intézményekben kiváló munkát végző szakemberekről. „Ha szabad így fogalmazni, ezek a kiváló szakemberek, tanárok, intézményvezetők a ’havat elsöprik a bajnokok elől’. A MEFS nagy tisztelettel gratulál ezeknek a pedagógusoknak, és szakembereknek” – emelte ki beszédében a MEFS elnöke.

A felnőtt sportági világbajnokságok magyar győztesei közül az Év egyetemi sportolója díjat kapta meg a birkózó Lőrincz Tamás (Testnevelési Egyetem), az úszó Kapás Boglárka (ELTE), a hosszútávúszó Rasovszky Kristóf (Pannon Egyetem), a párbajtőröző Siklósi Gergely (ELTE), a kajakozó Medveczky Erika (TE), Csipes Tamara (Edutus Egyetem), Gazsó Alida Dóra (ELTE), Bodonyi Dóra (Debreceni Egyetem) és Hagymási Réka (Edutus Egyetem), a kettesfogathajtó és az akrobatikus rock and roll csapat tagjai, a sporthorgász Gyulánszki Nikolett (Budapesti Metropolitan Egyetem), a paraúszó Illés Fanni (ELTE) és a paraatléta távolugró Ekler Luca (TE). Szintén ebben az elismerésben részesültek a nápolyi Universiadén győztes női vízilabdacsapat, valamint az ugyanott bronzérmet nyert férfi vízilabda-válogatott tagjai, továbbá a szintén harmadik Tóth Krisztián cselgáncsozó (TE).

Az Év egyetemi sportolója díj kitüntetettjei, és a díjak átadói Budapesten, a Testnevelési Egyetemen tartott ünnepségen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Átadták az Év Legsportosabb Egyeteme díjakat is, amelyeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az egri Eszterházy Károly Egyetem és a bajai Eötvös József Főiskola képviselői vehették át.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai országos bajnokság pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen megelőzve a dobogón a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és az Eszterházy Károly Egyetemet.

Az eseményen Hajós Alfréd aranyplakett kitüntetésben részesült András István, a Dunaújvárosi Egyetem és Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora.

A MEFS életműdíját vehette át Karger Kocsis László, az Emmi sportért felelős államtitkárságának nyugalmazott protokollfőnöke.

(MTI)