A magyar válogatott visszavágott a spanyoloknak

Shares

A magyar női kézilabda-válogatott 30-27-re győzött Spanyolország vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, szombaton Santanderben, ezzel nagy lépést tett a csoportelsőség felé.

A magyar válogatott bő keretének tagjai közül Albek Anna, Faluvégi Dorottya, Helembai Fanny és Kajdon Blanka nem utazott el Santanderbe, Janurik Kingát és Háfra Noémit pedig nem nevezték be a meccsre. A hazaiaknál ezúttal is hiányzott Nerea Pena, Carmen Martín, Alexandrina Cabral Barbosa, Almudena Rodríguez, Carmen Campos és Kaba Gassama.

Az előző két világbajnokságon második, illetve negyedik helyezett spanyolok a tizedik percben 8-6-ra vezettek, ekkor Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány időt kért. A magyaroknál elsősorban a védekezéssel volt probléma, hiányzott a kellő agresszivitás, de a cserék után ez rendeződni látszott. Szikora Melinda védéseire alapozva egyenlített a csapat, és mivel az első félidőben szinte végig felváltva estek a gólok, igazságos döntetlen volt az állás a szünetben.

A sok mozgással védekező hazaiak ellen a magyar beállók hatékonyak tudtak lenni, ezért erre az ellenfél jobban figyelt a fordulás után.

A vendégek a nyolcadik perc után a 37. percben visszavették a vezetést, sőt egy 9-2-es sorozat végén már 27-21-es előnyben voltak, bő tíz perccel a vége előtt. Ekkor a támadójáték, a visszarendeződés és a védekezés is jól működött. A magyar siker ekkor már biztos volt, csak a különbség volt a kérdés, és mivel a vége 30-27 lett, a magyarok megnyerik csoportjukat, ha a hátralévő két fordulóban legalább annyi pontot szereznek, mint a spanyolok.

A magyar csapatban Szöllősi-Zácsik Szandra, a hazaiaknál Jennifer Gutiérrez Bermejo zárt öt góllal. Mercedes Castellanos Soanez tíz, Szikora Melinda 12 lövést védett.

A két csapat 26. alkalommal találkozott egymással, hét spanyol siker és hat döntetlen mellett ez volt a 13 magyar győzelem.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya

„Alaposan kielemeztük a hazai vereséget, voltak ezúttal is hibáink, de nem kaptunk indításgólt szünet után, javult a védekezésünk, és ez volt a siker egyik kulcsa. Mindenkire szükségünk van a csapatban, mindenkinek bíznia kellett magában, lelkileg nagyon fontos győzelmet arattunk.”

5. csoport, 4. forduló:

Spanyolország-Magyarország 27-30 (15-15)
Magyarország:
Szikora – Schatzl 1, Szöllősi-Zácsik 5, Hornyák 1, Vámos 4, Klujber 3, Lukács, cserék: Bordás 4, Tóvizi 2, Planéta 1, Márton 1, Kuczora 1, Kovács A. 3, Kácsor 3, Lukács 1.

A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont/4 mérkőzés (122-109), 2. Spanyolország 6/4 (113-108), 3. Portugália 2/3, 4. Szlovákia 0/3

Vasárnap játsszák:
Szlovákia-Portugália, Nagytapolcsány 15.00

A csoportok első két helyezettje jut ki a novemberi északmacedón, montenegrói, szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra, amelyen a magyar válogatott Szlovéniában, minden bizonnyal Celjében szerepelne. A torna biztos résztvevője a címvédő Norvégia, valamint a rendező országok csapatai.