A magyarok kettős győzelemmel jutottak ki a tornára

Shares

A magyar női kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, miután az idegenbeli sikert követően szerdán 28-19-re legyőzte Ausztriát a selejtező zalaegerszegi visszavágóján.

Faluvégi Dorottya fogadja a szurkolók gratulációját. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A kezdés előtt Janurik Kingát a huszonötödik, Klivinyi Kingát pedig az ötvenedik válogatottsága alkalmából köszöntötte a magyar szövetség. A kerettagok közül Kiss Évát, Kovacsics Anikót és Mészáros Reát nem nevezték a meccsre.

Az első félidőben a lelátón nem látszott, hogy már idegenben eldőlt a párharc, hiszen a telt házat jelentő 2600 néző remek hangulatot teremtett, a pályán viszont eleinte nem mutatkozott meg a két csapat közti komoly különbség. Az osztrákok Sonja Frey góljaival a 19. percig jól tartották magukat (8-8), majd a házigazdák Klujber Katrin vezérletével 7-1-es sorozatot produkáltak, így a szünetben már fölényesen vezettek. A Ferencváros átlövőjét, Háfra Noémit az első félidőben sérülés miatt elveszítették a hazaiak.

Kim Rasmussen, a magyarok szövetségi kapitánya a második félidőben is számos felállást és taktikai variációt gyakoroltathatott csapatával, amelynek ezen a meccsen a beállós játék és az átlövések voltak az erősségei, a szélsők megjátszása és hatékonysága viszont jelentősen elmaradt a megszokottól.

A meccs háromnegyedénél már tíz góllal vezettek a magyarok, akik ezúttal is magabiztosan nyertek, mivel a különbség a folytatásban sem változott számottevően.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány: – A célunk az volt, hogy kiszolgáljuk a közönséget, ez sikerült, győztünk, és várhatjuk a vb-sorsolást. Több játékosunkat is le kellett cserélnem, kényszerűségből módosíttuk a játékot, ráadásul nagyon meleg volt, így a célunk csak az lehetett, hogy biztonságosan „lehozzuk” a meccset. Látszott, hogy a fiatal játékosokra miként hat a tét, ezért is volt nagyon hasznos a két selejtező. Főként az ausztriai meccsel lehetünk elégedettek, de a lányok mindkét találkozón mindent megtettek a sikerért.

Női kézilabda-világbajnoki selejtező, visszavágó:

Magyarország-Ausztria 28-19 (16-10)
Magyarország: Bíró, Janurik (kapusok), Faluvégi 1, Háfra 1, Kiss N. 2, Klivinyi 5, Klujber 6 (5), Kopecz 3 (2), Lukács 2, Márton, Pásztor N. 1, Schatzl 1, Szabó L. 1 (1), Tomori 2, Tóth G. 2 (1), Tóvizi 1.
Ausztria: Blazek, Curic (kapusok), Berisha, Dedic 2, Frey 5 (2), Gangel, Huber 3, Ivancok, Kaiser, Kovács P. 5 (2), Logvin, Magg, Neidhart, Schindler, Tomasini 3, Wess 1.

A magyar válogatott kettős győzelemmel, 69-42-es összesítéssel jutott ki a világbajnokságra.

A világbajnokság sorsolására június 21-én, pénteken, magyar idő szerint 9 órakor kerül sor Tokióban.

Forrás: MKSZ/MTI