A Moderna vakcinával oltják be a Tokióba készülő olimpikonokat

Shares

Miközben Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora korábban azt mondta, nem lenne etikus, ha a sportolók előrekerülnének a koronavírus elleni oltási sorban, addig a világcsúcstartó úszó Milák Kristóf kijelentette: aki januártól elkapja a betegséget, az dobhatja kukába az olimpiai felkészülést.

Vékássy Bálint, a MOB főtitkára

„Addig, amíg nem sikerült a 60-65 éves lakosságot beoltani, azt gondolom, nem lenne etikus, hogy a sportolókkal folytassuk” – így nyilatkozott a sportolók oltási sorban való előrekerüléséről január közepén Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek. „Hogyha januártól esetleg az olimpia időpontjáig bezárólag valaki elkapja, annak sajnos ugrott az egész olimpiai felkészülése, és onnantól dobhatja a kukába” – így pedig a világcsúcstartó úszó Milák Kristóf, akinek két és fél hónapot vett el életéből és olimpiai felkészüléséből a koronavírus.

A Magyar Olimpiai Bizottság hetekkel ezelőtt azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy vegyék fontolóra az olimpiai játékokra készülő sportolók mihamarabbi beoltását. Múlt hét péntek óta Budapesten a Sportkórházban zajlik a 2021–es nyári és a 2022-es téli olimpiára készülő sportolók, valamint az őket segítő szakemberek koronavírus elleni oltása.

„Egy dilemma vezetett ide először. A sport nem arra tanít bennünket, hogy könyökölve előrefurakodjunk a sorban, másfelől azt tettük mérlegre ebben, hogy most ha elkapná valaki, akkor kijelenthető, hogy esélytelen arra az edzésből való kiesés miatt, hogy a tokiói olimpiára odaérjen” – fogalmazott Vékássy Bálint.

A főtitkár szerint a másik ok, hogy a beoltott sportolók nagyobb biztonsággal és kevesebb komplikációval tudnak részt venni a kvalifikációs versenyeken.

A MOB döntése megosztotta a hazai közvéleményt

Múlt héten a NOB elnöke, Thomas Bach kijelentette, nem presszionálják a nemzeti szövetségeket, hogy a sportolókat előre vegyék, ugyanakkor több ország is kezdeményezte a sportolók soron kívüli oltását: Magyarország mellett Izrael és Dánia döntött úgy, hogy nyárig beoltatja a sportolóit. Néhány ország, így Görögország és Belgium olimpiai bizottsága is kormányuk döntésére vár ezügyben.

„Valaki így kezeli, valaki úgy kezeli, az országok jelentős része igyekszik ugyanígy eljárni, ahogy Magyarország. Ez egy látens verseny, ami zajlik, hogy ki oltja be a sportolóit, mindenki tudja, hogy júliusban ez egy fontos ügy lesz” – tette hozzá Vékássy Bálint.

Az oltás önkéntes, az oltóanyag a Moderna

A MOB a sportági szövetségekkel közösen összeállított egy 868 fős listát, amelyen a tokiói nyári és a pekingi téli olimpián való részvételre esélyes sportolók vannak. A lista nem tartalmaz egyetlen sportvezetőt sem.

„Amin dolgoznak a kollégák a Sportkórházzal együtt, az áprilisig nyúlik legalább” – jelentette ki a MOB főtitkára.

Az ötkarikás játékokra készülő hazai sportolókon és az őket segítő szakembereken kívül a márciusban, idegenben két vb-selejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott tagjai is megkaphatják az oltást.

(DIGI Sport / Sport24)