A MOL-Pick Szeged leigazolja Szita Zoltánt

Shares

A MOL-Pick Szeged csütörtökön bejelentette, hogy jövő nyáron leigazolja Szita Zoltánt, a lengyel Orlen Wisla Plock válogatott kézilabdázóját.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Március 11-én az M4 Sport közölte, hogy értesülése szerint a balátlövőként és irányítóként is bevethető játékos a 2023-ig érvényes lengyelországi szerződése ellenére Szegedre igazol.

Jelenlegi klubja egy nappal később bejelentette, hogy idén semmiképpen nem távozhat, mert kulcsemberként számítanak rá a 2021/22-es szezonban, de a szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint egy meghatározott összeg ellenében jövő nyáron kivásárolható lesz.

A 23 éves, 32-szeres válogatott Szita szerződése jövő nyártól három évre szól

Kiss Bence cégvezető hangsúlyozta, fontos számukra, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a keretükben.

Szita Zoltán a szülővárosában, Veszprémben kezdett kézilabdázni, és ott mutatkozott be az NB I-ben, majd Balatonfüredre, 2019-ben pedig a Wisla Plockhoz igazolt. Négy éve az ifjúsági, két éve pedig a junior korosztályban választották meg az idény legjobbjának Magyarországon.

Tagja volt a 2017-es junior világbajnokságon hetedik helyezett magyar csapatnak, és az idén Egyiptomban világbajnoki ötödik felnőtt válogatottnak is.

„Nagyszerű csapathoz igazolok jövő nyáron, ahol komoly célokért küzdhetek a társaimmal. A fejlődésem szempontjából fontos előrelépés lesz, ez döntőnek bizonyult. Kiváló szakmai stáb mellett dolgozhatok, nagyszerű csapattársakkal játszhatok” – nyilatkozta Szita Zoltán.

(MTI)