A negyeddöntőben búcsúzott a Szeged

Shares

A Szeged – noha állt továbbjutásra – a negyeddöntőben búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájától, miután a vasárnapi visszavágó 29-25-ös megnyerése nem volt elegendő számára a macedón Vardar Szkopje kiejtéséhez.

Dean Bombac Tyimur Gyibirov és Rogerio Moraes Ferreira „ölelésében”. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A vendégektől Christian Dissinger, a hazaiak közül pedig Alen Blazevic hiányzott a keretből.

Fürgébb és pontosabb játékkal kezdett a Szeged, és Dean Bombac, valamint Bánhidi Bence vezérletével, egy 4-0-s sorozat végén a 14. percben három találattal vezetett. A macedónok védekezése és kapusteljesítménye ekkor meg sem közelítette az első meccsen látott szintet, ezért Roberto García Parondo vezetőedző 11-6-nál időt kért, majd kapust cserélt.

A szegediek sokkal lelkesebbnek és felkészültebbnek tűntek, mint másfél héttel korábban, és a 27. percre ledolgozták az első találkozón összeszedett nyolcgólos hátrányukat, sőt egy 8-1-es széria végén már 16-7-re vezettek.

A második félidő elején Mirko Alilovic helyett Marin Sego állt a csongrádiak kapujába, két bravúrral mutatkozott be, csapata pedig 22-13-ra vezetett. Igor Karacic és Dejan Milosavljev kapus vezérletével lendületbe kerültek a vendégek, és egy 9-2-es sorozattal a meccs háromnegyedénél eldöntötték a továbbjutást.

A Szeged a második félidő közepén kedvező helyzetben ugyanúgy megtorpant és sokat hibázott, mint Szkopjéban, amikor a macedónok a hajrában ugyanúgy 9-2-es szériát produkáltak, mint ezúttal.

A legvégén a pályán kialakult tömegjelenet miatt percekig állt a játék, mert a vendégek nehezen tudták kezelni a sikert, a hazaiak pedig a kudarcot viselték rosszul.

A Vardar legeredményesebb játékosa a horvát Igor Karacic volt nyolc góllal.

A két csapat tizedik alkalommal találkozott tétmeccsen: két döntetlen és hat macedón-siker mellett a szegediek – 2004 után – másodszor győztek.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

MOL-Pick Szeged – Vardar Szkopje (macedón) 29-25 (17-9)
MOL-PICK Szeged: Alilovic – Sostaric, Maqueda 4, Bombac 6, Bánhidi 7, Zsitnyikov 5, Källman 2. Csere: Gaber 1, Balogh 1, Canellas, Sigurmannsson 3/2, Bodó, P. Rodríguez.
RK Vardar Szkopje: Miloszavljev – Skube 3, Siskarjov, Kristopans 5, Kalaras, R. Ferreira, Gyibirov 4. Csere: Ghedbane (kapus), Karacic 8/1, Sztojlov 3, Cupic 2/1, Kiselev, Nedanovski.

Továbbjutott: a Vardar Szkopje 56-52-es összesítéssel.

Kilencgólos vereséggel elődöntős a Kielce

A visszavágó 16. percében a PSG már öt góllal vezetett, a szünetben pedig hét találat volt a különbség. A lengyelek hiába próbálták lassítani a játékot, a párizsiak remekül védekeztek és hatékonyan támadtak.

A 39. percben már kilenc gól volt az ellenállhatatlanul kézilabdázó francia csapat előnye, amelynek nyolc perccel később sikerült ledolgoznia az idegenben összeszedett komoly hátrányát.

A 2016-ban BL-győztes Kielce védelme nem tudta megfékezni a PSG világsztárjait – akik közül egyedül Mikkel Hansen gyengélkedett -, és a kapusteljesítmények között is nagy különbség volt. A vendégek négy perccel a vége előtt megszerezték a 25. góljukat, így a PSG-nek 11 találattal kellett győznie a továbbjutáshoz, erre pedig a hajrában már nem volt esélye, mert öt percig nem talált be, miközben ellenfele háromszor is eredményes volt.

A lengyelországi találkozón a párizsi játékosok közül Uwe Gensheimer 11 gólt dobott, most pedig Nedim Remili volt a csapat legjobbja 13 találattal.

Paris Saint-Germain – Vive Kielce 35-26 (18-11)

Továbbjutott: a Kielce 60-59-es összesítéssel.

(MTI)

Nyolcadik alkalommal elődöntős a Veszprém